Csodálatos élmény őt a színpadon látni, hallgatni, és higgye el a kedves olvasó, hogy ugyanilyen nagyszerű élmény beszélgetni vele. A tehetsége mellett a közvetlenségével és a művészetbe vetett őszinte hitével nemcsak Vajdaságban taposta ki a saját útját, hanem Magyarországon is. A csantavéri zenész és zeneszerző, Bakos Árpád zenéjében egy olyan világ teljesedik ki, amelyben mindannyian megpihenhetünk, fellélegezhetünk.
* Nagyon nehéz téged elcsípni egy interjúra, olyan elfoglalt vagy.
— Sok felkérés megtalált az utóbbi időben, és nagyon ügyesen kell beosztanom az időmet, hogy mikor stúdiózom, mikor tartok online órát, mikor tudok személyesen elmenni valahova. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a járványhelyzet miatt sok fontos eseményre nem juthatok el, mint például a veszprémi Kabóca Bábszínház karácsonyi műsorára, melyen együtt dolgozunk az online térben. Több előadást is készítettünk már közösen, ami egy régi barátságnak és a felém nyújtott segítő kéznek az eredménye.
 Bakos Réka felvétele |
* Egyre több színházi produkciónál láthatjuk a neved.
— Amikor a ’80-as évek elején lekerültem Újvidékre a Magyar Tanszékre, a rádióban az akkor még nagyon nyüzsgő magyar drámának készülő rádiójátékokban muzsikáltam. Majd 1983 körül következtek az első tanyaszínházas élmények. Onnantól kezdve a színházi zeneszerzés folyamatosan jelen van az életemben. Valamiért úgy alakult, hogy több felkérésem van külföldről, illetve gyerekszínházaktól. Nagyon szeretem ezt a műfajt, ezt a világot. Ha jól dolgozol, akkor a gyerekek sokkal őszintébben és hálásabban ki tudják mutatni a tetszésüket, mint a felnőttek.
* Hány hangszeren is játszol?
— Már nem tartom számon őket, illetve nem űzöm ezt olyan versenyszerűen, mint régen. A sok közül kinőtte magát a koboz mint hangszer és mellette az énekhangom. Ez a kettő lett számomra a legkedvesebb. Persze most is érdekel sokféle hangszer, de nem akarom őket feltétlenül megszerezni. Ki tudom várni a pillanatot, amikor az enyém lehet egy-egy. Türelmes vagyok. Ahogy öregszem, egyre türelmesebb leszek.
* A zenetanulás terén?
— Minden téren, hangszervásárlás, tanulás, gyakorlás... Soha nem voltam egy túlzottan gyakorlós típus. Főleg, ha otthon, egyedül kellett gyakorolni. Azt gondoltam, hogy az idén több tervemet is megvalósíthatom, felvételeket készíthetek. Ebből sajnos nem lett semmi. De meg kell vallanom, nem veszítettem el a lelkesedésemet és a kedvemet, mert a dalok ott vannak, csiszolódnak, várják, hogy előbújhassanak. Ugyanígy vagyok fellépésekkel is. Eljön majd annak is az ideje, amikor ki lehet állni a közönség elé. Nem baj, ha egy kicsit magunkkal is foglalkozunk. Jó az, ha az ember tisztázza magában azt, hogy hol a helye a világban, mit tud, és mit nem.
* Megnőtt benned a szabadságérzet, hogy több időd van a zenélésre és az alkotásra?
— Igen. Valójában visszatértem a régi életemhez, hiszen én a tanítás előtt is mindig szabadúszó voltam, ismerem ezt a világot. Nagyon gyorsan vissza tudtam ebbe állni, és élvezem, hogy semmitől nem függök, és nyugodtan igent tudok mondani a felkérésekre.
* Mostanában gyakrabban látunk kisebb felállásban vagy akár szólóban. Most ez esik jól a lelkednek?
— Könnyebb megszervezni a fellépést, ha kevesebb emberről van szó, illetve igen, mostanában jobban esik a kisebb felállás, ha duóban zenélünk Miroslav Jovančićtyal, esetleg Réka lányommal, vagy akár csak én egyedül. Mikával nagyon könnyen kiismerjük egymás szándékát, alkalmazkodunk egymáshoz, húzzuk magunkkal a másikat, és együtt megyünk. Negyed évszázados kapcsolat a miénk, melyben voltak kisebb kihagyások, de változatlanul működik. Nagy öröm számomra, hogy Réka lányommal is jól működik a dolog, vele most alakul ki egy olyan repertoár, amelyet fel tudunk duzzasztani egy egész estés koncertté. Rendkívül izgalmas vele fellépni, és elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy így alakult. Amikor elkezdett éneklést tanulni Kolozsváron, nem gondoltam volna, hogy egy színpadra kerülünk. Úgy látom, hogy megtalálta a saját útját, és ez nagyon fontos. Sosem erőszakoltam rá azt, ami engem érdekel, mert nem gondolom, hogy ez a helyes nevelési módszer. Nálunk mindenki azt hallgat otthon, amit szeretne, és nem úgy kell elképzelni, hogy egész nap csak népzene szól.
* Említetted a lemezkészítést. Milyen lemezek vannak tervben?
— Nagyon szeretnék egy lemezt a régi nagy csapattal, hogy meg legyen örökítve a közös munkánk, illetve a szólóanyag is megérett arra, hogy felvegyük. Sokak szerint manapság nem érdemes lemezt készíteni, elavultnak számít, de én nem ismerem a technika világának azt a részét, hogy a neten meghallgathatóak legyenek a dalok, és őszintén szólva ez nem is vonz. Mindezek ellenére szeretném megörökíteni az utókor számára azt, amit csinálunk.
* Létrehoztátok Csantavér település értéktárát, így pedig a falu is kapcsolódott a Vajdasági Magyar Értéktárhoz.
— Nagyon örülök, hogy ez megtörtént, de lassan meg kellene határozni, milyen tárgyi, illetve szellemi hagyomány kerüljön ebbe bele. Nehéz új embereket találni ehhez a munkához, pedig fontos lenne, hiszen minél többen foglalkozunk ezzel, annál több oldalról tudjuk megismerni, felfedezni a falu szépségeit, értékeit.
* Versmegzenésítésekben nem gondolkodsz? Hatalmas sikere volt a Sziveri-történetnek.
— Hernyák Gyuri Sziveri János halála után három évvel vette elő a verseit, és megszületett a Csantavéri passió című előadás, majd pontosan húsz évvel később talált meg engem Az ember komédiája című darab. Hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, és nagyon örültem neki. Sokan elmondták, mennyire tetszett nekik az előadás, annak pedig külön örültem, hogy megjelenhetett a kiadvány, a lemez a versekkel együtt. Szeretem a verseket, de nem érzem úgy, hogy ez lenne az én terepem, inkább a színház kötött össze a költészettel.
* Ennyi év után van még olyan zenei irány, műfaj, világ, amelyet kipróbálnál, ami piszkálja a fantáziádat?
— Ha, mondjuk, tíz évvel ezelőtt kérdezed ezt meg, akkor talán azt válaszolom, hogy igen, de most már nincs ilyen. Úgy érzem, hogy visszataláltam oda, ahonnan elindultam, a népzenének olyan formájához, amelyet mindig is szerettem. A különféle próbálkozások, kísérletezgetések nem nagyon érdekelnek. Annyira csodálatos és annyira gazdag ez a zene, amely engem fogva tart, hogy nincs szükségem arra, hogy kikacsintsak innen. Ehhez talán a megélt kor is szükséges. A fiatal kezdőknek azonban még mindig azt mondom, hogy próbáljanak ki mindent, minél több ablakon nézzenek be, hogy később könnyebben tudjanak választani. Örömmel látom, hogy ismét népszerű a népzenével foglalkozni, újra befelé fordultunk, magunkkal törődünk, a saját kultúránkat ápoljuk, éltetjük. Remélem, hogy ez így is marad.
