Volt a hetvenes évek végén meg a nyolcvanasok elején egy rovatom a Képes Ifjúságban, amelyet Szabadkára költözésem után átültettünk a 7 Napba: a Riportellenőrzés. Sokáig azt hittem, hogy én találtam ki (mi mást is hihetne egy alig harmincéves fiatalember), aztán rájöttem, hogy bizony mások is éltek ezzel a módszerrel. Amely nem volt valami világrengető találmány, egyszerűen arról szólt, hogy az újságíró öt meg tíz - később már húsz meg harminc - év elmúltával a helyszínen ellenőrizte, hogyan alakult riportalanyai vagy az annak idején meglátogatott kisközösségek sorsa. Rendkívüli tanulsággal jártak ezek a riportellenőrzések, nem ártana feleleveníteni, újra rendszeressé tenni őket.
A rovatcímet egyébként variáltuk, írásunk fölé hol Riportellenőrzést, hol meg Visszalapozást írtunk.
Most látom csak, régi újságokat válogatva, rendszerezve és selejtezve - nehogy egészen betemessen vagy kiszorítson bennünket otthonunkból a sajtó -, hogy milyen izgalmas és tanulságos lehet egy ilyen visszalapozás. Rég elfeledett írások, emberek és tájak néznek velem farkasszemet a megsárgult újságlapokról, s a múlt ködéből elkezdenek kibontakozni az emlékek, a terepjárás és a riportkészítés csodálatos pillanatai. Aztán a megformálás édeskeserű gyötrelmei, a befejezés öröme. Pontosabban: zaklatott kételkedése - hisz biztosan lehetett volna jobban is... Aki nem csinált, nem csinál ilyent, annak most hiába magyarázok.
Mennyi izgalmas téma és helyszín, gazdag vagy nyomorúságos életű riportalany, hány száz, hány ezer kemény vagy félkemény reagálás a világ, nagy- és kisközösségünk dolgaira. Hány világhírű beszélgetőtárs Puskás Öcsitől, Grosics Gyulától, Papp Lászlótól, Hegedűs Csabától, Albert Flóriántól, Teller Edétől, a hidrogénbomba atyjától, dr. Béres Józseftől, Illyés Gyulától, Németh Lászlótól egészen Sütő Andrásig, Csoóri Sándorig, dr. Czeizel Endréig...
De nem csupán a magam írásaihoz való visszalapozás jelent izgalmas és tanulságos utazást, hanem a kollégáim riportjaihoz, kommentárjaihoz, jegyzeteihez való visszakalandozás is. Ki hol volt, ott volt-e, hogyan reagált, amikor kisközösségünk feje felett a legjobban villámlott és dörgött. Némi megnyugvással és elégtétellel böngészem egyetlen napilapunk 1992. április 9-ei számának tudósítását, amelyből a visszalapozó arról értesülhet, hogy az erőszakos mozgósítások ellen szervezett bácskossuthfalvi (akkor még kizárólag moravicai) tiltakozó nagygyűlés traktorpótkocsiján nem csupán a politikus Csubela Ferenc, Ágoston András, Nenad Čanak, Pál Károly volt jelen, mondott beszédet és vállalt csöppet sem kockázatmentes szolidaritást az értelmetlen hadba vonulást megtagadó tartalékosokkal, hanem Németh Istvánnal együtt e sorok írója is...
Még egy tanulságos ,,keretes' egyetlen napilapunk 1994. január 23-ai számából, maga a főszerkesztő, Bálint Sándor kollégám írta. Arról tudósítja benne olvasóit, hogy ,,az Új Hét Nap szolidaritásának köszönhetően jelent meg a vasárnapi Magyar Szó', ugyanis a szintén tengernyi gonddal küszködő hetilapunk újságot éltető papírt adott papírhiányban szenvedő napilapunknak. ,,Lehet, hogy lesznek olyanok', írja Bálint Sándor, ,,akik kárörvendően olvassák e sorokat, mert a közelmúltban volt némi vitánk az Új Hét Nappal, s most mégis szabadkai hetilapunkhoz fordultam segítségért. Ha voltak és lesznek is nézetkülönbségek közöttünk, a sorsközösség, a kollegialitás sok évtizede összefűz minket, és nem történhet meg, hogy a véleménykülönbségek miatt ne tegyünk ehhez hasonló gesztusokat egymásnak.'
Ugye mondtam, hogy nem tanulságok nélküli ez a visszalapozás. S ha ehhez még hozzáteszem, hogy mi hétnaposok pedig abban a papírínséges időkben a Naplótól és a konkurenciának számító Családi Körtől kaptunk kölcsön papírt, úgy hiszem, teljes lesz a kép.
A visszalapozásból kiderül, hogy lám, így is lehet. Pontosabban: ebben a kínkeserves kisebbségi létben csak így lehet.
A visszalapozásos módszer alkalmazásával közösen meg kéne vizsgálnunk, hol tévesztettünk utat.
Aztán pedig ismét elindulhatunk egymás felé.