Villáminterjú az éneklős bácsival

Villáminterjú az éneklős bácsival

Néhány évvel ezelőtt Bajmokon is fellépett Figura Ede előadó. Ott találkoztam vele először. A gyermekeknek szánt, körülbelül egyórás koncertje után az egyik kisfiú kifelé menet megjegyezte, hogy az éneklős bácsinak éppen olyan gitárja van, mint a sztároknak a tévében.

Figura Ede a közösségi oldalon nemrég egy rendkívül jó hangulatú, kiskunhalasi koncertről készült felvételt osztott meg. A gyerekeket ismét sikerült elvarázsolnia. Erről eszembe jutott, hogy jó volna felkeresni Edét, és megkérdezni, mikor láthatjuk megint Vajdaságban. Ede azonnal vállalta az interjút, de azt is hozzátette: nincs túl sok ideje két fellépés között, úgyhogy csak néhány mondatban tud majd válaszolni... Hát így született ez a villáminterjú.

* A közösségi oldalán, a munkahely mezőben ez áll: szabad szellem. Mit jelent ez? Mennyire szabad valójában?

— Az ember annyira szabad, amennyire akarja. Én akkor vagyok szabad, ha magam irányítom a sorsom, a mindennapjaimat. Kitűzöm a saját céljaimat, és megpróbálom őket elérni. Én vagyok a főnök, a beosztott, és rögtön érzem, ha rosszul csinálok valamit. Egyúttal a sikert is magam élvezem.

* Lehet egyáltalán úgy foglalkozni gyerekekkel, hogy az ember keretek közé van szorítva? Vagy a gyerekek „adják” a keretet?

— A gyerekek nem sznobok, nem hazudnak, ők a legőszintébb közönség. Azért fognak végigülni egy előadást, mert tetszik nekik, nem pedig azért, mert valaki ezt megparancsolta nekik, vagy mert híres vagyok, és népszerű. Minél kisebb a gyerek, annál őszintébb, illetve annál nehezebb megfelelni neki. Minőségi, tartalmas, érdekes, igényes, előremutató előadást kell készíteni. Ez az egyetlen keret.

* Miért éppen megzenésített versek? Honnan merítette az ötletet vagy inkább az ihletet?

— A vers egy rövid, tömör, sűrített, esszenciális irodalmi forma. A jó verset könnyű megzenésíteni. Ha sikerül megtalálnom a versben rejlő zenét, akkor kiemelem, aláhúzom, megszépítem, hatványozom az üzenetét. És szeretem is a verseket.

* Mennyire lehet lekötni a gyermekközönséget? Van különbség például a városi és a falusi vagy akár a magyarországi és a vajdasági magyar gyermekek között, már ha közönségként beszélünk róluk?

— A (legalább 100 000-es lélekszámot meghaladó) városok gyerekközönsége türelmetlenebb, nehezebben köthető le ezzel a fajta műsorral. A mozgalmas, állandóan változó, ingergazdag, túlvezérelt dolgokat kedveli jobban, hiszen olyan környezetben él. A kisvárosi, falusi gyerekek viszont egy kicsit könnyebben bevonhatóak a műsoraimba. Általában minden közegben megtalálom a közös nevezőt a gyerekekkel. Nem látok igazán különbséget vajdasági, erdélyi és magyarországi közönség között.

* Mi alapján válogatja a verseket, melyeket megzenésít?

— Azokat a verseket szeretem és tudom megzenésíteni, amelyek hatással vannak rám, változást idéznek elő bennem, megszólítanak, megérintenek. És amelyekben megtalálom a zenét. Ha az általam megzenésített vers beleillik valamelyik ötletembe, akkor műsort tudok belőle készíteni. Ha pedig még a közönségnek is tetszik, akkor elértem a célom.

* Milyen tervei vannak? Újabb fellépések, koncertek, új album?

— Megjelent a Nők című, felnőtteknek szóló, saját dalokból álló albumom, most ennek a lemezbemutató koncertjeit szervezem. Folyamatosan gyártok dalokat a stúdiómban, és rakom fel őket a YouTube-ra. Két német és egy angol nyelvű műsort is készítettem, most dolgozom a harmadik német műsoron.

* Láthatja-e a közeljövőben ismét a vajdasági közönség?

— Az elmúlt években Temerintől Szabadkáig rengeteg helyen játszottam Vajdaságban, de mostanában olyan sok fellépésem van Győrtől Pécsen és Budapesten át Debrecenig, hogy sajnos elhanyagoltam a vajdasági közönséget. Remélem, hamarosan ismét el tudok látogatni oda is.


Ede egyik kedvence Kányádi Sándor Erdőn jártam című verse, mely kiváló nyári útravaló a legkisebbeknek. Ezzel kíván nekik kellemes szünidőt:

Erdőn jártam,
málnát szedtem,
amit szedtem,
mind megettem,
üres a kaska,
mit csináljak,
mit mondjak anyámnak,
ha megkérdi,
hol a málna,
miért üres
a kosárka?
Azt mondjam-e,
jött egy medve,
amit szedtem,
mind megette?
Dehogy mondom,
megijedne.
Jujj!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Villáminterjú az éneklős bácsival
Interjú
Villáminterjú az éneklős bácsival
Interjú
Facebook

Támogatóink