Január 22-én, a magyar kultúra napján s egyúttal az intézmény létrejöttének első évfordulóján nyílt meg a nagyközönség számára a Magyar Zene Háza első időszaki kiállítása. A tárlat csaknem 1000 négyzetméteren, interaktív módon, érdekes technikai megoldásokkal mutatja be a látogatóknak a korszak legkiemelkedőbb előadóit, zenekarait, emblematikus slágereit és legfontosabb poptörténeti eseményeit. Nyolc témakörön át kalandozhatunk a magyarországi rendszerváltás előtti évtizedek dalai, zenei eseményei között, barátkozhatunk a rajongói szubkultúrával és a társadalmi környezettel, felvillantva mindeközben nemcsak a cenzúra intézményét, hanem az egykori klubok, turnék világát, a hangszereket, a zeneközvetítő eszközöket — a régi rádiók, televíziók, lemezjátszók mellett például az egykor közkedvelt zenegépet, a jukeboxot. Az utóbbit működtethetjük is, csak annyit kell tennünk, hogy kiválasztunk egy zeneszámot, a bakelitlemez máris surran a helyére, és felcsendül az áhított szerzemény. Bevallom, egy kissé zokon vettem, amikor a jelen lévő munkatársak közül odajött hozzám egy fiatalember, és a segítés szándékával megkérdezte, mit szeretnék hallani: például egy Korda György-számot? Na, ne, hát Korda György-ösnek tűnök én? Aki igazi Illés-koncerten is járt még a ’90-es évek elején? Legyen a Kéglidal!  

A bejárható történet ott kezdődik, amikor 1957-ben a Martiny együttes rögzítette a Rock Around the Clock című számot, mellyel a populáris zene egy új korszakának kezdetét jelölte ki a vasfüggöny mögött. Következik a Dalok tere, melyet nehéz elhagyni, hiszen egy-egy stílus meghatározó előadóinak legnépszerűbb zeneszámai közül válogathatunk. Le is ragadtam egy időre Cseh Tamásnál, és közben eszembe jutott, amikor Zentán járt, és interjút készítettem vele. Valahol van egy fekete-fehér fotó is kettőnkről, meg kellene keresni!

A kultikus szórakozóhelyeket felelevenítő Klubok terében hologramos vetítés által három kiemelkedő együttes — az Omega, az Illés és az LGT — korszakaiba merülhetünk bele.

Természetesen a politika sem maradhat ki, az egyik teremben különféle installációk mutatják be, hogyan tudtak érvényesülni a popzenészek a ’60-as, ’70-es évek Magyarországán. Leülhetünk a rögtönzött és sötét pártirodában, ahol egy ekránról szólnak hozzánk a dörgedelmek és az intelmek. Néhány példával azt is illusztrálják, milyen lett volna egy-egy együttes lemezborítója, ha nem szólnak bele a felsőbb körökből. Tűrt, támogatott és tiltott — egy jellegzetes és jellemző felosztás.  

Nézegethetjük a korra jellemző hangszereket, helyet foglalhatunk egy retró nappaliban — sokunknak ez nem újdonság, hiszen gyermekkorunkban a mi házunkban is éppen ilyen bútorok voltak —, egy félbevágott, korhűen berendezett turnébuszban izgalmas interjúkat hallgathatunk. A kiállítás az eredeti ereklyéket és kellékeket bemutató Rajongók terével és egy kis Sziget-nosztalgiával zárul.

A Magyar Zene Háza első időszaki kiállítása Horn Márton és Jávorszky Béla Szilárd kurátorok vezetésével, Báger András belsőépítészeti tervei alapján, Benkóczy Péter és csapata kivitelezésében készült el, és október 29-éig tekinthető meg. Élményközpontú ismeretterjesztés — fogalmaznak a szakemberek, én pedig állítom, hogy kiváló szórakozás, és jó szívvel ajánlom mindenkinek. A szervezők szerint legalább egy órát szánjunk rá, és annyi szerintem is kell. A belépőt online, illetve a helyszínen is meg lehet vásárolni, és a -2. szinten található látogatótérbe meghatározott időben mehetünk be.

A Magyar Zene Háza kedden, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap 10 és 18, pénteken 10 és 20 óra között tart nyitva, a hétfő és minden hónap első keddje szünnap. És ha már a Városligetben vagyunk, nézzük meg az új Néprajzi Múzeumot is. Erről most nem írok, mert ez már egy másik történet.

A szerző és Barát Kinga felvételei