Több mint két éve, hetente hallható az Újvidéki Rádióban a félórás szórakoztató műsoruk, a Kerek Perec. Két nem tökéletesen kerek, de az ügynek megfelelő pereccel vártam rájuk, melyet a fotózás után jóízűen el is fogyasztottak.

* Két sikeres fiatal színésznek honnan jön az ötlet, hogy rádióműsort készítsen?

H. T.: — Még mielőtt bárki valamilyen fellengzős háttérsztorit képzelne az egész mögé, elárulom, hogy az Újvidéki Rádió meghirdette a szabad műsoridőt, mellyel elég sok mindent lehet kezdeni, ha az embernek van egy jó ötlete. Az édesanyám (Grajlah Emma — a szerző megj.) a rádióban dolgozik, jól ismerte a már meglevő műsorstruktúrát, ezért tudta, hogy egy ilyen jellegű szórakoztató program hiánypótló jelleggel bírna az Újvidéki Színházban.

K. B.: — Rádióban, Tamás, nem színházban.

H. T.: — Jaj, igen! (Nevetnek.) Keveset nyilatkozunk a rádiós tevékenységünkről, automatikusan színházat mondok. Na, mindegy. Tehát ha már szórakoztató műsor, akkor eszembe jutott Borisz. Tudtam, hogy remek partner lenne. Felvetettem neki az ötletet, ő rábólintott, és belevágtunk.

K. B.: — 2014 telén keresett meg Tamás, hogy legyek a műsorvezetőtársa, ötleteljünk együtt. Beleegyeztem, hiszen izgalmasnak tűnt a dolog, mondtam, hogy nagyon szívesen beleugranék vele ebbe, s még egy szerkentyűm is van, mellyel össze tudjuk majd vágni a felvett anyagot. Igyekeztünk megteremteni a megfelelő körülményeket, hiszen egy ilyen műsor felvételéhez teljes csend szükséges. Csináltunk egy próza... próbaműsort (no, én is csak színházas elszólásokat tudok produkálni). Ebben kizárólag improvizáltunk, de kiderült, hogy ez nem annyira könnyű, mint gondoltuk, és nem is működik. A szerkesztőség jelezte, hogy jó az ötlet, de dolgozzuk ki, legyen a műsor megszerkesztve, végiggondolva, megírva, ne legyen benne semmi esetlegesség. Az első, mely adásba került, már ilyen volt.

* Hogyan épül fel egy-egy műsor?

K. B.: — Mindig egy témához kötjük. Fontosnak tartjuk, hogy a szórakoztatás és viccelődés mellett próbáljunk kritikusak is lenni. Az adást úgy építjük fel, hogy legyen mondanivalója, támadó jellege, legyen egy kicsit provokatív, szóljon az aktuális közéletről.

H. T.: — A témát pedig különféle blokkokban dolgozzuk fel. Vannak álhíreink, van telefonálós blokk, mindig van egy megírt jelenet, bevezető és néhány zeneszám, mely szintén a témához kapcsolódik. Ez így volt az elmúlt több mint százhúsz adás alatt.

K. B.: — Az évek során ez a struktúra persze változott egy picit, és azt is be kell vallani, hogy döcögősen indultunk, hiszen előtte soha nem rádióztunk. Az ember visszahallgatja a hangját, ami először nagyon furcsa, de ez sokat segít más területeken is. Tudjuk hasznosítani. Egyébként eleinte mindent közösen írtunk, ma már nem.

H. T.: — Körülbelül a hatvanadik adásig gyakran kommunikáltunk a szerkesztőség tagjaival is, ők is hozzátették észrevételeiket, elmondták, hogy szerintük mi hiányzik, és mi az, ami egy kicsit sok.

* Lehet közösen írni egy rádióműsort? Lehet bármit közösen írni?

H. T.: — Eleinte azt hittük, hogy lehet, de gyorsan rá kellett jönnünk, hogy nem. Ez úgy működik jól, ha Borisz is, én is szabadidőnkben külön-külön megírjuk a magunk részét, és csak a végén — amikor már megvan a nyersanyag — találkozunk, majd összeállítjuk a végleges változatot.

K. B.: — Sok időnket felemésztette, hogy összeültünk, és közösen írtunk. Ennek ellenére ez végig egy közös történet maradt.

H. T.: — A párhuzamosok a végtelenben találkoznak.

* Azt mondtad, Borisz, hogy különösen figyelnetek kell a szép beszédre. Ez adott hozzá valamit ahhoz, hogy a színpadon hogyan használjátok a hangotokat, vagy ezt ne magyarázzam bele?

H. T.: — Szerintem sokban segít, hiszen minden felvétel előtt legalább egyszer, de néha többször is össze kell olvasnunk. Olyan ez, mint a színházban az első olvasópróba. Ahogyan ott, itt is először találkozunk egy új szöveggel.

K. B.: — A rádiózás nyilván észrevétlenül kúszik be a színházi munkánkba, de azt tapasztaltam, hogy sokkal jobban tisztában lesz az ember a saját hangjával azáltal, hogy a vágás során rengetegszer visszahallgatja. Mert attól még, hogy felmondjuk a szöveget, nem biztos, hogy a felvételen is jól hangzik. És ki is javítjuk egymást, ha rosszul hangsúlyozunk.

* Technikai háttér. Egy ideig egy emeletes ház garázsában volt a ministúdiótok. Most hol ügyködtök?

H. T.: — Az egészet a harmadik emeleten kezdtük, Borisz szobájában.

K. B.: — Nem. Tudod, hol kezdtük? A Népszínház próbatermében, a Csipkegyárban.

H. T.: — Igazad van.

K. B.: — Kiszivacsoztunk egy kis sarkot, de tudtuk, hogy ez hosszú távon nem működőképes. Ezután költöztünk fel hozzám, de ott is zavartak a beszűrődő zajok, s ahogy egyre jobban elmélyedtünk a rádiózás rejtelmeiben, úgy próbáltuk egyre profibbá varázsolni a technikai részt is. Akkor kerültünk először a garázsba, de az sem volt tökéletes, végül birtokunkba jutott egy pince, melyet kitakarítottunk, majd lehetőségeinkhez mérten felszereltük azokkal a berendezésekkel, amelyek a felvételezéshez szükségesek.

H. T.: — Tojástartókat gyűjtöttünk a piacokról… Szivacsokat szereztünk, sztiroport ragasztottunk a falra…

* Valóban jártátok a piacokat, és tojástartókat kértetek a tojásárus néniktől?

K. B.: — Bizony.

H. T.: — A Facebookon is szerveztünk gyűjtést, így jutottunk bútorhoz, asztalokhoz, és végül berendeztük a kis pincét.

* Tehát a kalózrádiós stúdió a harmadik emeletről a pincébe süllyedt, a műsor technikai színvonala viszont ennek köszönhetően az egekbe emelkedett. Mennyire fér be ez pluszmunka az időtökbe? Volt olyan, hogy az utolsó pillanatban készültetek el, vagy hogy egyáltalán nem készültetek el?

H. T.: — Egyetlenegy alkalommal kértük, hogy a műsor péntek helyett szombaton kerüljön adásba, mert Tamásnak bemutatója volt, és én is sokat próbáltam, úgyhogy egyszerűen nem tudtunk rá időt szakítani. Volt olyan is, hogy hajnalban keltünk, és próba előtt készítettük el a műsort, hogy még tíz óra előtt hazaérjek, és el tudjam küldeni. Olyan pedig rengetegszer fordult elő, hogy csak csütörtökön este, a próbák után tudtunk nekikezdeni.

* S ilyenkor tudtok nyugodtan dolgozni? Nem idegeskedtek túl sokat azon, hogy elkészültök-e?

K. B.: — Kerüljük az éjszakába nyúló felvételezést, mert egyrészt fárasztó, másrészt pedig ilyenkor eléggé nehéz nyugodtan, tiszta fejjel koncentrálni. A gyakorlat azt mutatta, hogy a legjobb csütörtökön délután, a két próba között felvenni a műsort.

H. T.: — Volt egy izgalmas nyarunk, amikor én a Tanyaszínházban voltam, Borisz pedig a világot járta, viszont a műsornak el kellett készülnie. Ezért Borisz kijött egy kismotorral Kavillóra, ott pedig szintén berendeztünk egy ministúdiót magunknak, és így vettünk fel előre három-négy adást. Egy hónap műsorait egy-két nap alatt készítettük el. De mára már „beállt”, hogy hetente egy műsort kell gyártanunk. Ha esetleg előre dolgozunk, akkor értelemszerűen két-három hétig nincs munkánk, s amikor megint visszakerülünk a mikrofon elé, úgy érezzük, mintha elölről kezdenénk. Tehát jobb ez a „heti egy műsor” tempó.

A szerző felvételei

* Vendégeitek is voltak, akikkel egy-egy témáról beszélgettetek.

H. T.: — Volt néhány. Pámer Csilla, Kovács Nemes Andor, Czumbil Orsolya, Berta Csongor, sőt még arra is volt példa, hogy Csongor helyettesítette valamelyikünket.

K. B.: — Egyszer nagyon hosszú időre kellett elutaznom egy próbafolyamat miatt, és nem tudtuk máshogy megoldani. Csongor ekkor három adásban helyettesített.

* Kaptok visszajelzéseket? Hallgatják a műsorotokat?

H. T.: — Az az igazság, és senkit nem akarunk ezzel megsérteni, hogy sokan hallgatják az Újvidéki Rádiót, ezáltal a műsorunkat is, viszont a rádió nem feltétlenül a fiatalokat célozza meg. Ennek ellenére kaptunk már kézzel írt rajongói leveleket is.

K. B.: — Sokszor megállítanak emberek, hogy hallgattak bennünket az autóban, és jót szórakoztak. Hébe-hóba a barátok, kollégák is említik, hogy hallgatták az adást, és sokat nevettek. S olyan is volt, hogy valaki azt mondta, „anyukám hallgatott benneteket, és olyan jót rötyögött a konyhában, hogy nekem is jó kedvem lett tőle”. Ezek a visszajelzések nagyon jól tudnak esni az embernek.

* Olyan volt, hogy annyira vicces dolgokat írtatok, hogy felvétel közben ti is elnevettétek magatokat?

H. T.: — Általában minden felvétel úgy kezdődik, hogy előbb kinevetgéljük magunkat, s csak ezután látunk neki a munkának.

K. B.: — Volt olyan, hogy szünetet kellett tartanunk, mert nem tudtuk abbahagyni a nevetést, egy bizonyos résznél mindig kibuggyant belőlünk a röhögés. Sőt, az ilyet néha benne is hagytuk a műsorban.

H. T.: — Olyan jó, hogy tudunk szórakozni egymáson, nem?

K. B.: — De, bizony. Nagyon jó.