Farsangoztak február 19-én szabadkai nemzettársaink, a horvátok és a bunyevácok, több százan, a Bunjevačko kolo szépen földíszített nagytermében. Emlékeztek múltjukra, gyakorolták, bemutatták megtartó népi szokásaikat.
Farsangoztak január 19-én szabadkai nemzettársaink, a horvátok és a bunyevácok, több százan, a Bunjevačko kolo szépen földíszített nagytermében. Emlékeztek múltjukra, gyakorolták, bemutatták megtartó népi szokásaikat. Népdalaikat, -zenéjüket kiváló zenekarok szólaltatták meg, s volt tánc, suhogó selyembe, brokátba, bársonyba öltözött gyönyörű fiatal nők, fürge lábú, tüzes szemű fiatal férfiak, pompás disznótoros vacsora, vérpezsdítő italok, és kellemes, kulturált társalgás a terített asztalok mellett. Valahogy így képzelem el az igazi ünnepet. Hogy van benne valami fölemelő, van benne valami „a régi rendtartásból”.
Csak egy valami keltett bennem hiányérzetet: hiába kerestem a vendégek között a saját nemzettársaimat. A magyarokat, de a szerbeket is. Akik velük együtt, ugyanebben a sorsközösségben igyekszünk boldogulni itt már évszázadokon át. Bezárkóztunk. Mindenki a maga körébe. Milyen kár! Tudjuk-e még, milyen nagyszerű élményektől értékektől, milyen kiváló emberi lehetőségektől fosztottuk meg magunkat? Valaha nem így volt. Emlékszünk még?
