A fogyasztói árindex alapján kiszámított májusi infláció éves szinten 3,5 százalékos, vagyis az árak ennyivel magasabbak az egy évvel korábbiakhoz képest. Ha a 2016. decemberi szinthez viszonyítunk, a pénzromlás mértéke 2,7 százalékos.

Mind az alapkamat, mind az infláció a hazai felfogás szerint alacsonynak tekinthető, viszont a globális trendekkel és más országok adataival összevetve aránylag magas. Ha például ennek tükrében szemléljük a nyugdíj és a bér alakulását, illetve a kilátásba helyezett emelést, megállapíthatjuk, hogy a korrekcióval jóformán csak a pénzromlás mértékét fogják ellensúlyozni. A jelek szerint egyelőre nem várható olajárrobbanás, emellett pedig köztudomású, hogy ebben a hónapban szokott mérséklődni a zöldség- és a gyümölcsfélék ára is, ami csak szezonális hatásnak tekinthető. Az üzletek árjegyzéke és kínálata alapján úgy látszik, hogy a tőkehús ára is stabilizálódik. Az étrendünk egyébként az évnek ebben a szakaszában eleve a zöldségfélék irányába szokott eltolódni. Több krumplit, káposztafélét, paprikát, paradicsomot, illetve kevesebb húst, szalonnát fogyasztunk, ami általában még jól is esik. Tehát nem kizárólag a termékek ára határozza meg a fogyasztási szokásokat.

Justus von Liebig (1803—1873) német vegyész még a XIX. század közepén fogalmazta meg az úgynevezett minimumtörvényt, mely szerint a növények növekedését, a termés mennyiségét és minőségét mindig az igényekhez képest legkisebb mennyiségben jelen levő tápanyag határozza meg. A növények tehát mindig a legkisebb mennyiségben rendelkezésre álló tápelem arányában veszik fel a többit is. Ha egy elemből hiány van a talajban, akkor — a többi tényezőtől függetlenül — ez korlátozni fogja a növény fejlődését. Justus von Liebig a tétele szemléltetéséhez egy olyan öreg fahordót használt, amelynek dongái különböző mértékben voltak elkorhadva. Mint kiderült, hiába ép a legtöbb donga, a hordót mindig csak a legjobban elkorhadt donga szintjéig lehet feltölteni, mert ott a víz kifolyik. A minimumtörvényt az élet számos más területén, például a közgazdaságban, a makro- és a mikroökonómia szintjén is alkalmazni lehet.

Maga a víz a korlát

Az utóbbi hetekben tapasztalt csapadékhiány is befolyásolja életünket. A növénytermesztésben az egyik legnagyobb korlát a víz mennyisége, hiszen szárazság idején csökken a tápanyagfelvétel mértéke. A tudósok még mindig kutatják, hogy az emberi tevékenység mekkora hatással van az éghajlatunkra. A klímaváltozás már tény, a vita nem arról szól, hogy létezik-e, hanem arról, hogy mi okozza. Az évszakonkénti csapadékeloszlás szeszélyessé vált, a jövőben is szélsőséges időjárási körülményekre kell készülni. Ez hosszú távon megkérdőjelezheti akár a nagyüzemi mezőgazdálkodás létjogosultságát is.

A hiányzó csapadékot öntözéssel lehetne pótolni, ehhez azonban megfelelő infrastruktúrát kell létrehozni. Hiába ruház be valaki öntözőrendszerekbe, ha nincs megoldva a megfelelő mennyiségű víz utánpótlása. Kiszámították, hogy egyetlen foknyi hőmérséklet-emelkedés hatására hogyan nő a növények vízigénye: a kukorica 50—100, a burgonya 48—93, a lucerna pedig 120—230 milliliterrel több csapadékot igényel. Egy svéd kutatócsoport tanulmánya a globális élelmiszer-ellátás és az édesvíz közti kapcsolatot vizsgálta. A kutatásból kiderült, hogy többé már nem engedhetjük meg magunknak, hogy annyi húst együnk, amennyit eddig. Az elkövetkező évtizedekben — részben vagy teljesen — le kell mondanunk az állati eredetű ételekről, hiszen az állattartás vízigénye sokkal nagyobb, mint a mezőgazdasági növénytermesztésé. Minden csepp vízre szükségünk lesz, hogy a növényekből globális szinten meg tudjuk termelni a minimumot. „Ha a nyugati országok étkezési szokásait illetően folytatódik a jelenlegi trend, nem lesz elég víz ahhoz, hogy megtermeljük az élelmet annak a 9 milliárd embernek, aki 2050-ben élni fog a Földön” — állapította meg a Stockholmban székelő Nemzetközi Vízügyi Intézet tanulmánya.

„Az idő oly gyorsan száll” — énekli Nagy Feró, és 2050-ig még valóban sok időnk van. A tudomány addig remélhetőleg előáll majd valamivel, ami megoldja gondjainkat. A tengervíz édesvízzé való alakításának egyszerű és olcsó módja például egy ilyen áttörés lehet. Ellenkező esetben a világ kénytelen lesz áttérni a vegetáriánus étrendre, illetve ha a mi generációk még nem is, de utódainkra mindenképp ez vár. Országunk egyébként e tekintetben máris az élen jár, ám sajnos félő, hogy ez nem egy tudatos környezetvédelmi megnyilvánulás. Csupán a havi bevétel és a húsár korrelációjából eredő spontán következményről van szó.