Ekmajer Aranka és Antal - Szabó Attila felvétele

Alig van olyan hónap, amely ne tartogatna valamilyen meglepetést a földműveseknek. Ezeket a meglepetéseket rendre olyan kormányrendeletek okozzák, amelyek továbbra is azt bizonyítják, hogy Szerbiában a mezőgazdaság fejlesztése vagy legalábbis a fejlesztésre tett ígéretek a választási kampányok bevált módszere. A legutóbbi ,,gyöngyszem' az a kormányjavaslat, amely szerint megszüntetik a dohánytermelőknek a prémium kifizetését. Köztudomású, hogy a hazai dohányfeldolgozó ipar szükséglete jóval nagyobb, mint amennyi terményt a hazai termelőktől felvásárolnak. Habár a hazai dohány kifogástalan minőségű - amint ezt a feldolgozók állítják -, a rendelet értelmében a prémiumok megszüntetésével tudatosan leépítik a hazai dohánytermesztést, és a szükséges nyersanyagot Horvátországból, illetve más országból szállítják be.
Ismert dohánytermelők véleményét kértük ki a rendeletjavaslattal kapcsolatban.
Ekmajer (Lőrinc) Aranka és Antal ismert bajmoki dohánytermelők. Igaz, nem nagy területen, de elsőrendű minőségű dohányt termesztenek és adnak át a feldolgozónak.
- Az igazság kedvéért el kell mondani, hogy valójában én vagyok a tősgyökeres dohánytermesztő, a férjem karbantartó szakmunkásként a bajmoki Ravnica birtokon dolgozott évekig, egészen addig, amíg azt magánkézre nem juttatták - kezdi a beszélgetést a talpraesett Aranka. - Összesen négy hektár földterületen gazdálkodunk, és ennek a jövedelméből élünk öten. Körülbelül fél hektárnyi területen terem a dohány, az idén például 8 ezer tőkénk volt. A dohány mellett tököt és napraforgót is termesztünk, elsősorban a magjáért, valamennyi jövedelem ebből is származik télen át, amikor másból nem várhatunk pénzt. A dohánytermesztés számomra hagyomány, és a világ minden kincséért sem adnám fel, már negyven éve csinálom mindenhol, bárhová vet is a sors. åseim is ezzel foglalkoztak. A zentai dohánygyárat az őseim kisajátított földjén építették fel, tehát engem ez az érzelmi szempont is kötelez.
- Kifizetődő-e a dohánytermesztés? Ki veszi meg a termést?
- Mint a mezőgazdaság bármelyik ága, a dohánytermesztés is olyan, hogy abból nem lehet megtollasodni - válaszolja Aranka. - Ügyelni kell arra, hogy megfelelő földbe megfelelő dohányfajta kerüljön. Mivel a bajmoki szántók kövérek, zsírosak, mi berleyt és orientált termelünk. A Virginia fajta nem szereti az ilyen földet. Minden évben a zentai dohánygyárral kötünk szerződést, melynek értelmében a feldolgozó műtrágyát, vizes palántát és vegyszereket biztosít számunkra, s ennek költségeit aztán a termés átadásakor rendezzük. Meg kell mondani, hogy a dohánygyárak nem nagyon kedvelik a kistermelőket, habár a mi termésünk jobb minőségű. Nagy területen a dohánytermesztést is gépesítik, mi, kisebb területen gazdálkodók pedig mindent kézzel végzünk. Egyszer virágoztatjuk a dohányt, legalább háromszor kacsozzuk - kézzel. Az én kezemen legalább háromszor átmegy minden dohánylevél, és valóban odafigyelünk a minőségre. Ehhez az is hozzátartozik, hogy szedéskor, fűzéskor olyan kisegítőt kell alkalmazni, aki szintén nagyon figyelmesen végzi ezt a munkát, és tudja is csinálni. Köszönettel tartozunk azoknak az idénymunkásoknak, akik már évek óta lelkiismeretesen segítséget nyújtanak nekünk ebben a munkában.
- Véleményem szerint az a legújabb kormányjavaslat biztosan a dohánytermelőket teszi tönkre - szól közbe Antal gazda. - De annyi értelmetlen, ésszerűtlen rendelkezés mellett, amit hoznak, én már ezen sem lepődöm meg. Megáll az ember esze: ahelyett, hogy a már jól ismert itthoni termelőket ösztönöznék megfelelő felvásárlási árral, fejlesztési kölcsönökkel, inkább a dohánybehozatalt választják, drága devizát fizet az ország azért, amit itthon is megtermelhetnénk, méghozzá nem is akárhogyan. Csak egy példát mondok: Palánka közelében, úgy tudjuk, hogy a dohánytermelést egy horvátországi cég végzi. Tehát megtermelik a mi földünkön, hazaviszik, aztán majd eladják nekünk - a mi dohányunkat - devizáért. Egyébként a termelőket már így is egyre jobban elriasztja a dohánygyárak évről évre szigorúbb minőségellenőrzése.
- Köztudomású, hogy a mezőgazdaságban milyen hatalmasak a gondok - mondja Aranka. - Annyit beszélnek az uniós felzárkózásról, de azt hiszem, senki sem tudja pontosan, hogy ha egyszer el is jutunk odáig, mi vár majd ránk. Bennünket, földműveseket senki sem kérdez, pedig senki sem ismeri nálunk jobban a problémákat. Foglalkozni kellene a mezőgazdasági minisztériumnak azzal, hogy segítse, serkentse és védje a hazai termelőket, hiszen ebbe az iparágba kell a legkevesebbet befektetni. Meg kellene oldani - elfogadható módon - a kollektív biztosítást, odafigyelni a minőségellenőrzésre, hogy az ne mindig a termelő kárára történjen. És főleg ne ijesztgessék a kisgazdaságot, amelyből nálunk a legtöbb van. Nézze, én akkor is termesztettem dohányt, amikor még a prémium fogalmát sem ismertük. És ha eltörlik, hagyományból én akkor is csinálom. Ha már odáig jutunk, hogy nem tudjuk megteremteni a kenyérrevalót, hát eladjuk egy új keletű nagygazdának a földet, és szociális segélyt kérünk az államtól - mondja kesernyés humorral Ekmajer Aranka.