Náluk is bekopogtathatnak ama zordon emberek, akik ilyen ügyben behívókat kézbesítenek, s egyben felszólítják a címzettet, hogy méltóztasson őket követni a jól ismert, ilyen esetekben megszokott helyekre.
A minap azonban folt esett a kétségkívül hasznos, akár erkölcsösnek is nevezhető tevékenységen, s ez kétségbe vonhatja az igyekezet tisztaságát. A kis előszoba küszöbéhez értünk ugyanis, amit át kell lépnünk ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk az EU-hoz. Ez azonban nagy szakértőcsoportok létrehozását követeli meg. A hozzáértők több ezer emberről beszélnek, akik számára megfelelő körülményeket kell teremteni, hogy elvégezhessék egyáltalán nem könnyű feladatukat: megfogalmazzák a tengernyi olyan törvényt, előírást, szabályzatot stb., amit minden olyan ország köteles volt megírni és megvalósítani, amely napjainkban már talán boldog EU-tagnak nevezhető.
Arról van szó, hogy Szerbia kormánya — ígérete ellenére — mellőzte a maga számára is kötelezővé tett versenytárgyalást, és Belgrád központjában, 4,5 millió euróért megvásárolt egy 1800 négyzetméter alapterületű palotát a korrupció ellen küzdő ügynökség számára. A helyzet ismerői erre felkapták a fejüket, s nyilvánosságra hozták, hogy a Szent Száva-templom közelében levő úgynevezett Katanić-komplexum tere és palotája minden tekintetben megfelelne a korrupcióellenes ügynökség céljaira. A kormány vagyonkezelő ügynöksége erre vétót emelt, mondván, hogy ezzel az ingatlannal a hadsereg már foglalkozott, és eldöntötte, mire fogja használni. Megszólalt erre a törvények betartását ellenőrző — és ha kell, végrehajtó — parlamenti bizottság, mondván: csak egyféle állami tulajdon van, és az nem osztható fel civil, katonai, rendőrségi és egyéb tulajdonra.
Aztán jöttek az oknyomozó újságírók, egyéb szervezetek, és nem maradtak meg annál a megállapításnál, hogy az állami ingatlanok az állam tulajdona, és nem oszthatók fel egyesek igényei szerint. Például arra hivatkoztak, hogy az előző kormány védelmi minisztere olyan tervet készített, amelynek alapján a hadsereg használatában lévő objektumok rendeltetésük szerint három részre oszthatók, ezt az akkori parlament megszavazta, a megvalósítás azonban annak ellenére sem kezdődött el, hogy volt még rá elég idő a választásokig. Pedig az igen célszerű és racionális javaslat azt is lehetővé tette (volna), hogy a katonaság által felszabadított épületek a civil lakosság kezébe kerüljenek, hiszen bárhogy vesszük, az ingatlanok felépítésére a lakosság „adott össze” pénzt adó formájában.
Végül megállapították, hogy az állam tulajdonát több mint 4000 értékes épület képezi, de eddig sajnos egyik kormány sem írta össze őket, nem becsülte fel értéküket, hogy ha az állam pénzzavarba kerülne, eladhatók legyenek hazai vállalatoknak, intézményeknek, netán külföldi cégeknek.
Nézzük, mije is van az államnak: 4000 épületben 9800 lakás, 9000 ügyviteli palota 110 000 négyzetméteren, 398 szálloda és gyógyüdülő, 896 sportlétesítmény, 275 475 kisebb-nagyobb ingatlan, 130 étterem 74 685 négyzetméteren és — 10 900 000 autó és egyéb jármű. Ezenkívül marad rendeltetésében a köztársasági elnöki palota, akárcsak a miniszterelnökség, a hadsereg, a rendőrség és a külügyminisztérium különféle épületei.
Az egykori Szövetségi Végrehajtó Tanács épületében minden bizonnyal elférnének a Belgrádban szétszórt különféle állami szervek. A külföld hatalmas pénzeket ajánl az egykori vezérkar lebombázott épületéért, de azt műemlékké nyilvánították. Az érdeklődőknek azt senki sem mondta, hogy pontos visszaállításuk esetén az eladásnak — nincs akadálya...