A legtöbb sajtóorgánum nem foglalkozott Yellen burkoltnak tekinthető utalásával. Akkor sem idézték, amikor nem sokkal ezután a vezető amerikai tőzsdeindexek kétéves negatív csúcsot döntöttek. A kriptopénzek piacán pedig horrorfilmbe illő események játszódtak le. Minden túlzás nélkül elmondható, hogy a világ pénzügyeit sokmillió hatás befolyásolja. Az imént említett három információ viszont már önmagában is elegendő lehet egy olyan következtetéshez, hogy az előttünk álló időszakban akár nagy meglepetésekre is készülhetünk.

A 2008. évi válság után a világ nagy jegybankjai amellett, hogy szinte szó szerint lenullázták az irányadó kamatszinteket, eszközvásárlási programijaiknak köszönhetően elképesztő mennyiségű friss pénzzel árasztották el a világgazdaságot. Jobb ötlet híján ezzel próbálták felpörgetni a növekedést, illetve elkerülni a defláció kialakulását. Az elmúlt hónapok legfontosabb makrogazdasági változása viszont az, hogy világszerte elkezdődött a kamatemelés. Azaz a jegybankárok is úgy vélik, most már véget kellene vetni az értelmetlen pénznyomtatásnak. A világ pedig kezd ráébredni a globális kamatemelési ciklusra, ami akár rövid időn belül is 10—30 százalékos részvénypiaci esést eredményezhet. Ennek előjelei már meg is mutatkoztak. 2017 második felében még elképesztő mennyiségű friss pénz áramlott a részvénypiacokra és különféle bizonytalan befektetésekbe, mint amilyen például a kriptovaluták vásárlása. 

A jegybankárok most megpróbálják leengedni a saját maguk fújta buborékokat, miközben egyre többen kezdik elhinni, hogy a pénzbőség „örökké” fennmarad. Talán nem meglepő, de a közgazdászok többsége is optimista. A gazdaságtörténészek viszont már aggódnak, mivel ők másképp közelítenek a válságokhoz, mint a „parlagi” közgazdászok. Utóbbiak időhorizontja néhány év, legfeljebb évtized, mert többnyire úgy vélik, ennél messzebbre nem érdemes visszamenni az időben. A gazdaságtörténészek viszont könnyen ugranak évtizedeket, sőt, akár évszázadokat is. Nekik köszönhető az olyan hosszú távú gazdasági folyamatok felfedése is, mint amilyenek a ciklikus ingadozások, vagyis a gazdasági ciklusok. A gazdaságtörténészek azonban „csak” szakosodott történészek, akik múltunknak egyetlen szegmensét vizsgálják, ám a közgazdaságtan civilizációs termék, melyet nem tudatosan hoztunk létre, ezért sosem fogjuk megérteni tökéletesen.

És így vagyunk a gazdasági válságokkal is, melyeket a kapitalizmus velejárójaként szoktak definiálni. Pedig a közhiedelemmel ellentétben ezek nem csak a kapitalizmus jellemzői, hiszen annak kialakulása előtt is az emberi történelem szerves részei voltak. A válság, bizonyos megközelítés alapján, egy konjunktúraciklus mélypontja. A konjunktúraciklus pedig a gazdaság kibocsátásának ingadozó alakulása, melynek során a lefelé menő ág végül létrehozza a felmenő ágat előidéző okokat, illetve fordítva. A hosszabb ciklusokat a rövidebbektől általában a mozgó átlagolás módszerével lehet elválasztani.

Jelentkezési területük alapján a ciklusok lehetnek üzletiek, pénzügyiek, agrárjellegűek és ipariak. Időtartamuk szerint csoportosítva őket létezik a Kitchin-ciklus (10—40 hónapos ingadozás), a klasszikus konjunktúraciklus (8—10 évenként az újratermelés egészében jelenik meg), a Kuznets-ciklus (18—20 évente) és a Kondratyjev-féle hosszú ciklus (40—60 évente). A ciklusokat ezenkívül az előidéző okok szerint is csoportosíthatjuk: túltermelésiek, gazdaságpolitikaiak, monetárisak, beruházásiak, tartós fogyasztási cikkek beszerzése által előidézettek és politikaiak.

A ciklusokra az óegyiptomiaknál, sőt, még a Bibliában is vannak utalások. A ciklikus mozgást az idézi elő, hogy a gazdasági tényezők alkalmazkodási képessége más és más, ebből adódóan pedig eltérő a reakciósebesség is. Amikor pedig beindul egy folyamat, akkor a különböző tényezők egymásra hatásának eredőjeként egy önmagát erősítő mechanizmussá válik. A fordulópontot pedig végül az hozza el, hogy minél távolabb kerül a gazdaság az egyensúlyi helyzettől, annál erősebb ellenerők kezdenek el működni. Ezek együttes hatása egyre inkább érezhetővé válik, és arra kényszeríti a gazdaságot, hogy újra egyensúlyi helyzetbe kerüljön, illetve végül majd azon is túllendüljön, ami ismét egy válsághelyzet kialakulásának a kezdete lesz.