home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Válogatás a Csókai Települési Értéktárból
2020.05.04.
LXXV. évf. 18. szám
Válogatás a Csókai Települési Értéktárból

A Marczibányi—Léderer-kastély 

A Marczibányi—Léderer-kastély

1782-ben Csókán színre lépett a Marczibányi család, és az 1860-as évek elején elkezdte építtetni a család rangjához illő új otthonát, a kastélyt. A Marczibányiak után a birtokot Berber Ágoston és Klussemann kőbányai sörfőzők vették meg, majd Sváb Károly kezére került, és ő fejezte be a félbemaradt kastély építését. A századfordulón a Léderer család az új földbirtokos, valamint Artúr és Károly irányításával mintagazdaságot hozott létre. Ez a kastély és a szemben levő intézőház volt a mozgatórugója a környező majoroknak, földterületeknek. Lehetővé tette a magas szintű gazdasági irányítást.

Maga az épület egy egyemeletes, eklektikus stílusjegyeket hordozó, középlépcsőházas úri kastély, mely alatt egy alagsor húzódik végig — ez segítette a család ellátását. 1923-ban átalakították a neves budapesti műépítész, Benes Imre tervei alapján. A II. világháború alatt, 1941-től német főhadiszállás lett. Csak Léderer Artúr maradt a kastélyban, aki az ott elszállásolt, magas rangú katonatisztekkel mindennap közösen ebédelt. Az épület később katonai kórházként is funkcionált, majd államosították.

1960-ban tetőszerkezete leégett. Felújítása után irodaépületként működött. A csókai közigazgatás vette át, és a községet szolgálta mindaddig, amíg a kastéllyal szemközt álló, időközben megszűnt csókai állattenyésztési középiskolát át nem alakították.

Ezután a kastély még egy átalakításon esett át. Alagsora vendéglátóipari funkciót töltött be. Jó nevű konyhája, étterme volt, kis melléktermekkel és néhány vendégszobával. A földszinti és az emeleti részt a Kombinát és a Rét munkaszervezetek osztották meg egymás között a rendszerváltásig, miután minden gazdaság hanyatlani kezdett.

Az épület a 150 évvel ezelőtti úri kastélyok és kúriák eklektikus stílusjegyeit őrzi. Egy család mindennapi életének kielégítő otthont nyújtott a II. világháborúig. Műemlékké nyilvánítása után a karbantartás rendeltetésszerűen folyt, egészen a legutóbbi rendszerváltásig. Napjainkban az egész épület „gazdátlanul” áll, kiürítve minden ingóságtól, eltekintve attól a két-három irodától, amely az egymást cserélő, a csókaiak körében ismeretlen bérlők érdekeit szolgálja. Az épület ma, 2020-ban nem látogatható, habár állami védelem alá került, amiről a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet besorolása is tanúskodik. Az alagsort leszámítva az épületen negyven ajtó és ablak van részben vagy egészen nyitva, télen-nyáron, éjjel-nappal…

 

A csókai park

Az 1860-as években elkezdődött a kastély építése, és azzal egyidejűleg az azt körülövező parké is. Utóbbi kialakítása a következőképp alakult: a keleti homlokzat előtt alacsony virágágyások váltották egymást.

A kastély közelében levő részeket francia stílusban, a távolabbiakat angol mintára telepítették be. A sétányok murvával voltak leszórva, ma betonjárdák láthatóak a helyükön. A kastélytól távolodva csoportosan és magányosan ültetett, tűlevelű és lombhullató, magas és alacsony növésű fák, cserjék váltották egymást. A park középső részén egy üvegház állt, melyet az 1970-es években bontottak le. Teniszpályák is voltak az ott lakók és a vendégek hasznos időtöltésére.

Az 1918. évi rendszerváltás a park életébe semmilyen változást nem hozott — kivéve, hogy a park új kerítést kapott a kastély 1923-beli átépítése után. A háború lecsengésével a birtokot államosították, a park pedig továbbra is ellátta feladatát, de mindezt immár szocialista szellemben. Majálisokat tartottak ott, és fogyott a sör, a bor meg a virsli.

Egy telekkönyvi kivonat adatai szerint a park területe 5 ha 50 ár és 76 m2 volt. Ma már kisebb, mivel az 1960-as évek szalámigyár-bővítésekor az ólak részére egy nagyobb területtel megcsonkították. A tulajdonlap szerint a használati jog Csóka Helyi Közösségét illeti meg. A ’60-as években a parkot övező kerítés le lett bontva, a díszes kovácsoltvas bejárati kapuk pedig Belgrád elit negyedében lelhetőek fel. 1984-ben lekerültek a tiltó feliratok a park területéről, például a „NE GAZI TRAVU” és a „NE LOMI GRANJE”, majd az egész park területét birtokukba vették a látogatók, különösen a gyerekek örültek neki. Utána elkezdődött egy parkrekonstrukciós folyamat a Vajdasági Természetvédelmi Intézet felügyeletével. Egy növényvédelmi irtással és gyógyítással indítottak, majd a járdaépítés következett, továbbá új padok kitelepítése, majd az éjjeli biztonsági világítás, akkoriban higanygőzlámpákkal, ma már energiatakarékos nátriumizzókkal.

A mai pénztelenség sajnos ezen a létesítményen is érződik. A karbantartás abban nyilvánul meg, hogy évente négy-öt alkalommal lekaszálják a füvet és a gazt, tavasszal összeszedik a télen letört faágakat, a járdák általában minden időben járhatóak.

A település egyetlen nagy területű, épített parkját a Szerbiai Természetvédelmi Intézet mint kiemelt tájépítészeti emléket tartja nyilván. A mai kert a réginek már csak az emléke.


Készült a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közreműködésével. Javaslattevő: Csonti István. A fényképeket Vázsonyi Csilla készítette. Kapcsolódjon be az értékgyűjtő mozgalomba!
Cím: www.ertektar.rs

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..