A bácskossuthfalvi helytörténetírás és kiadványai

Az 1700-as években történt nagy betelepítési mozgalmak hatására a mai Vajdaság területén számos település jött létre, illetve a korábbiak újra benépesültek. Ekkor vált gazdaságilag és közösségileg is ismét élővé ez a terület. A helytörténetírás Bácskossuthfalván/Ómorovicán százharminc évre nyúlik vissza. Az első összefoglaló falutörténetet, benne hangsúlyosan a református egyházközség történetét Turi Lajos helyettes lelkész írta meg 1885-ben, ám ez nyomtatásban nem jelent meg. Később leginkább évfordulókhoz kapcsolódva készültek helytörténeti kiadványok. 1975-ben megalakult a Monográfiabizottság mint a helyi közösség állandó bizottsága, majd 2007-ben átalakult Monográfia Helytörténeti Egyesületté. 2019 decemberéig 39 címszóból álló kiadványgyűjtemény mutatja be a falu 232 éves múltjának részleteit. 

A kiadványok teljes listája itt érhető el: bit.ly/2ShPjeL

Besnyik Károly felvételei

Ungár–ház

Ungár-ház régen és ma

A bácskossuthfalvi Ungár család tagjait az 1800-as évek végétől Észak-Bácska meghatározó nagybirtokosaiként tartották számon. A családnak a birtokain kívül Szabadkán házai is voltak, Budapesten pedig lakása. Ismert volt a mezőgazdasági fejlesztésekről, a kor modern mezőgazdasági vívmányainak alkalmazásáról, amivel jelentősen hozzájárult a falu és a régió fejlődéséhez. Továbbá jelentős támogatója volt a helyi és a szabadkai zsidóságnak, valamint a helybeli összlakosságnak is.

Az Ungár család esete a század végére meggazdagodott zsidó családok tipikus története, melyek teljesen asszimilálódtak a magyar polgári társadalomba. Hozzájuk kapcsolódik egy híres leányszöktetés, melyről Ady Endre a Nagyváradi Lapokban írt, majd Mikszáth Kálmán a Noszty fiú esete Tóth Marival című regényében is megörökített. 

Penovátz Antal kutatásaiból tudjuk, hogy például Ady Endre cikke 1901. július 21-én jelent meg Az öreg Ungár esete címen:

„Olvastak önök bizonyára az öreg Ungár esetéről. Kemény, öreg bácskai zsidó. Mellékesen milliomos és egy szép leány atyja. Az öreg Ungár leányát elszöktette egy kopott férfi, egy húszéves dzsentri gyerek. Egész Bécsig elszökött a szerelmespár. Bizonyosan jól mulattak az úton. Tovább azonban nem mehettek. Az öreg lefülelte őket, és a leányt visszahozta. A leányszöktető ifjonc megkopott rokonai körülvették az öreg Ungárt: — Ezen már csak a házasság segíthet. Egyidejűleg pedig barátkozni méltóztattak az eddig lenézett »szemtelenül meggazdagodott zsidóval«. Az öreg aztán kitűzte az esküvő napját. Megjelentek a leendő büszke dzsentri atyafiak, akik a milliókért hajlandók voltak egy zilált vallási viszonyokban leledző menyecskét is akceptálni. Mikor pedig már együtt volt a díszes nászkoszorú, megjelent az öreg, kemény Ungár, s odadobta a leánya gyönyörű selyemruháját, s mondta a maga paraszti nyelvén, de körülbelül ezt: — A millióval nem vagyok hajlandó restaurálni a dzsentrit. A leányom külföldre utazott. A kapu nyitva van… Kár, hogy ezt az esetet nyilvánosságra hozták. Az öreg Ungár házi ügye volt. De ha már beszélnek róla, nem szabad ki nem mondani, hogy az öreg Ungár kemény ember, de okos ember is.”

Az Ungár-ház az egyetlen, mely megmaradt a család vagyonából, megőrizve annak polgári épület jellegét. Ráday Mihály, a nagy értékmentő, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke a Délvidék egyik leghitelesebben felújított épületének nevezte. Ma az örökös nélkül maradt, felújításon átesett és előzetes műemlékvédelem alá került Ungár-ház a baptista egyház tulajdonában van. 

Látogatói csoportok Bácskossuthfalvára érkezve ismertetőt kapnak az épület és a család történetéről, melyről a megőrzött eredeti dokumentumok és használati tárgyak nyújtanak további információt.

Az Ungár-ház és az Ungár család történetét több leírás, irodalmi alkotás és díjnyertes dokumentumfilm őrzi. Az épület irodalomtörténeti vonatkozásai egyedülállóak Vajdaságban.

A védett kocsányos tölgy

Latin neve: Quercus robur. A minden bizonnyal jelenleg a falu legidősebb fája a református templomparkban van, a völgy felőli emlékkaputól balra, a kerítés közelében.

Ültetésének dátuma ismeretlen, mivel ezzel kapcsolatos feljegyzés nem került elő. Így csak közvetett forrásokra hivatkozhatunk. Az 1936-ban megjelentetett Nagy idők sodrában című könyv fedőlapján levő fényképen nem látszódik, ám a díszkerítés már elkészült. Ennél korábban tehát nem ültethették. Valószínűsíthető, hogy éppen 1936-ban került oda, amikor a község és az egyházközség fennállásának 150. évfordulójára készülve rendezték, pontosabban kialakították a templomparkot.

1974-ben állami védelem alá helyezték. Az ezt jelző tábla az idő múlásával olvashatatlanná vált. 1997-ben új végzéssel „természeti műemlékként” védelem alá helyezték.

Törzsvastagsága meghaladja a másfél métert, koronája pedig több mint 35 méter átmérőjű. Lombkoronája még mindig olyan sűrű, hogy alatta semmilyen aljnövényzet nem maradhat fenn. Völgyben, viszonylag szélvédett helyen van, talán ezzel magyarázható, hogy a viharok nem tettek benne jelentős kárt.

Ez a faóriás mintegy élő boltívet alkot a templomparkban, látványa szemet gyönyörködtető. Kis híján egy évszázada dacol a természet erejével és az emberi környezet olykor-olykor károsító hatásával. Állami védelme szigorú szabályok közé szorítja még kötelező karbantartását is. Hozzátartozik a faluközpont látképéhez.

Készült a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közreműködésével. Javaslattevő: Besnyi Károly. Kapcsolódjon be az értékgyűjtő mozgalomba. Cím: www.ertektar.rs