A falualapítás 100. évfordulóján, 1886. szeptember 5-én a „községháza falába szürkemárvány emlékkő tétetett, az emlékkő háta megé” pedig cinbádog szelencébe zárva üzenetet hagytak az utódoknak. Az sajnos nem derült ki, milyen felirat szerepelhetett a márványtáblán, és a tábla későbbi sorsa is ismeretlen.

A községházát több alkalommal tatarozták. Az egyik ilyen munkálat során, az 1960-as években fedezték fel az utcai homlokzaton, két ablak között az üreget és annak tartalmát. A megtalált bádogszelencét egy ideig a helyi iroda vezetője őrizte. Nem is sokan tudtak létezéséről. 1983-ban átadta a helyi közösség Monográfiabizottságának. A bizottsági elnökök váltakozásával igencsak sok helyen megfordult a bádogszelence, mígnem 2016-ban, az újratelepülés évfordulója okán legbiztosabbnak látták az újbóli befalazást.

A bádogszelence tartalma

A helytörténetírás szempontjából rendkívül értékes dokumentumokat őriz a szelence. Adatokat kapunk a falu addigi történetéről és hiteles leírást a befalazáskori állapotokról.

Az évfordulóra készülve Máté László negyvenkét éves, leányiskolai tanító, a falu első krónikása megírta a település első száz évének történetét, melyet harminckét oldalas füzet formájában nyomtatásban is megjelentettek. Ez az Emléklapok Ómorovicza község 100 éves multjából című kiadvány is benne volt a szelencében, ám ma már nincs ott. Időközben valahol elkallódott. Szerencsére más példányok fennmaradtak, így ismerjük tartalmát.

A monográfia mellé a bádogszelencébe került több, „a telepítést tárgyázó érdekes okirat”, így az Emlékül az utókornak címmel két ív selyempapírra írott névjegyzék és annak másolata, valamint a községi jegyzők külön névjegyzéke is. Ebből megismerjük Magyarország akkori királyi családját, a kormány tagjait, Bács-Bodrog megye és a II. telecskai vagy topolyai járás akkori tisztségviselőit és végül a helyi első emberek adatait. A bíró Varjas Sándor református, ötvenhárom éves, az albíró pedig Scheffer József római katolikus, ötvenöt éves. Az esküdtek öten voltak, a legfiatalabb harmincöt éves, a legidősebb pedig ötvennégy, közülük egy volt katolikus, a többi református. A faluban volt királyi adószedő, községi pénztárnok, valamint közgyám. A képviselőtestület tizenkilenc virilistából (akik vagyoni helyzetük alapján kerültek be) és húsz választott tagból állt. Református, katolikus és izraelita iskola, valamint óvoda működött. Megismerjük a református és a katolikus lelkészeket, helyettes lelkészt, valamint a községben tevékenykedő nyolc tanító nevét, beosztását és életkorát. A legfiatalabb tanító huszonhárom, a legidősebb pedig hetvenegy éves volt. A községnek volt orvosa, állatorvosa és gyógyszerésze is.

Különös figyelmet érdemel az úrbéri per eseményeinek részletes bemutatása. Megtudjuk, hogy a falualapítást követő harmadik évtől, 1789-től voltak úrbéri kötelezettségek, 1801-ben azonban a kincstár tíz földbirtokosnak adományozta a falut (más források szerint eladta), s ők önkényesen újramérették a határt. A megkárosított jobbágyok 1817-ben úrbéri perbe kezdtek, melynek eredményeként 1824-ben ismét újramérték a határt. A továbbra is elégedetlen jobbágyok a testi fenyítések ellenére is fellebbeztek. 1829-ben a jobbágyokra nézve kedvező ítélet született, melyet azonban a közbirtokosok nem hajtottak végre. Az ilyen úrbéri sérelmeket az 1853. március 2-án kibocsátott királyi rendelet szerint úgy kívánták rendezni, hogy az úrbéri viszony bevezetésekor meghatározott állapotokat kell visszaállítani. A feljegyzés szerint 1886-ban ez még nem történt meg. A leíráshoz több okiratot is csatoltak: V. szám alatt Felvilágosítási Jegyzeményt, a IV. sz. iratot, mely a kiosztott jobbágytelkek tulajdonosainak jegyzéke latin nyelven, valamint a kamarai jegyzőkönyv másolatát, szintén latinul.

A szelence tartalmazza a község első Számadását is az 1786/7-ik esztendőre, melyből kitűnik, milyen jövedelmei voltak. Külön figyelmet érdemel a felsoroltakat tartalmazó sárga boríték, hiszen rajta van a település viaszpecsét-lenyomata is, igaz, sérülten.

Hiányzik a XX. számú dokumentum és az Emléklapok Ómorovicza község 100 éves multjából című nyomtatvány. Ez utóbbit fénymásolva helyezték vissza a bádogszelencébe. Ide került az a jegyzőkönyv is, amellyel a helyi iroda vezetője 1983-ban a dokumentumokat átadta.

Az újbóli befalazás

A 130 éves bádogszelence időtálló védőburokban került ismét a falba, benne az eredeti tartalomból ma meglevő dokumentumokkal. Mellé helyezték az ünnepségre megjelent legújabb helytörténeti kiadványt Az utókornak címmel, szintén gondosan választott burkolatban. A 128 oldalas könyv első része a falutörténet kronológiája, ahol 801 tételben mutatják be a legjelentősebb eseményeket. Az összefoglalót régi fényképek teszik szemléletesebbé. A második részben a falu jelen állapotát mutatják be színes fotókkal illusztrálva. A falba került továbbá a Magyar Szó napilap, a Hét Nap és a Családi Kör hetilapok legfrissebb száma, a falu jelenéről készült fényképválogatás és a bádogszelence történetéről ez az írás.

A befalazást 2016. május 28-án végezték el a falunap és a 230. évforduló alkalmából.

Készült a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közreműködésével 
Javaslattevő: Besnyi Károly
Kapcsolódjon be az értékgyűjtő mozgalomba! 
Cím: www.ertektar.rs