home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Vállalkozóképző a szabadegyetemen
Gyurkovics Virág
2016.07.11.
LXXI. évf. 28. szám
Vállalkozóképző a szabadegyetemen

Számos fiatal volt kíváncsi a 14. Vajdasági Szabadegyetemre, melyet június 28-a és július 2-a között rendeztek meg a kishegyesi Kátai Tanyán. Az esemény a Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) és a Vajdasági Magyar Diákszövetség (Vamadisz) közös szervezésében valósult meg.

A két szervezet együttműködése, mely csupán tavaly kezdődött el, új arcokat hozott a nyári egyetemre, olyan fiatalokat, akik a szünidő alatt is szívesen bővítik ismereteiket. A jelentkezők az idén elsősorban a vállalkozásfejlesztésről hallhattak, hiszen főleg a személyiségfejlesztés, a sikeres életpályamodell kialakítása, a startup vállalkozások indítása és fejlesztése volt a téma, 2016 ugyanis a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve, s ennek szellemében okították a vajdasági fiatalokat ez alkalommal is. De megmaradt a hagyományos közéleti, kulturális és életmód munkacsoport is.

A megnyitóünnepségen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is jelen volt. A szervezők köszönetnyilvánításként egy-egy plakettet is átadtak nekik, amiért támogatják a rendezvényt.

A megnyitó után a részvevők csapatépítő és ismerkedő játékokkal folytatták a napot, este borkóstoló és táncház keretében barátkoztak. Így alapozták meg jó hangulattal a többnapos programsorozatot, mely másnap már komolyabb hangvételű előadásokkal, munkával várta a csapatokat. Előadást tartott többek között Ződi Ildikó, a Szabadkai Üzleti Inkubátor igazgatója, Gulyás Gergely, az országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, Tonk Emil üzleti szaktanácsadó és Pongrácz Máté agrárszakember. Ezenkívül volt még közéleti kerekasztal-beszélgetés a diák- és ifjúsági szervezetek jelentőségéről, illetve társadalomformáló szerepükről. És természetesen nemcsak a tanulásról szólt a tábor, hanem a szórakozásról is. Felméri Péter stand up comedyvel lépett fel, az esti bulikon pedig a többi közt a Phrenia zenekar és a Night Cruisers Band is fellépett, emellett pedig volt még karaokeest és DJ-session is.

A tábor végén az eredmények összesítése által kiderült, melyik csapatban voltak a legügyesebb, a legtájékozottabb és a leginnovatívabb fiatalok, akik egy kezdő vállalkozás ötlettervének kidolgozásával megnyerték a 14. Vajdasági Szabadegyetem fődíját. A legnagyobb nyeremény viszont kétségkívül az együtt töltött idő és a felejthetetlen élményekkel való gazdagodás volt.

Szabó Attila felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..