Első találkozásom a szalakótával egy elég szomorú esethez vezethető vissza. Az Újvidék—Szabadka autóúton 2007-ben, Palics közelében, az út mellett egy kékes színű elütött madarat vettem észre. Félrehúzódtunk a megállósávba, és meglehetősen szabálytalanul átszaladtam a dupla sávon, hogy szemügyre vegyem az egyedet, mely első ránézésre az állatkertekben is ritkán látható jácintkék ara papagáj színeiben pompázott.

Fotó: Szekeres Levente

Amikor felemeltem a gyönyörű, kékségében lélegzetelállító, csóka nagyságú madarat, még egy érdekességet vettem észre: egyik lábán a Szerbiai Természettudományi Múzeum alumíniumgyűrűjét viselte, a másikon pedig egy műanyag, sárga alapon fekete szám-betű kombinációjú gyűrű volt. Akkoriban csak annyit tudtam, hogy ezzel a madárfajjal intenzíven a szabadkai székhelyű Riparia Természetbarátok Egyesülete foglalkozik. Fel is hívtam hát Szabó Viktor barátomat, aki megadta Szekeres Ottó vajdasági fajkoordinátor elérhetőségét, akinek le is jelentettem a GPS-koordinátákat, valamint a gyűrűszámokat. Ekkor nem is sejtettem, milyen kiváló eredményeket fog hozni e faj védelme Vajdaságban.

De térjünk vissza egy kicsit a madár általános leírására: Teste varjúszerű, tollazata pedig feltűnően élénk színű. A felnőtt egyed feje, nyaka, hasoldala zöldeskék. Homloka és álla fehéres, szemén vékony, fekete sáv húzódik át. Háta gesztenyebarna, farkcsíkja bíborkék. Válla irizáló kobaltkék, szárnyfedői világos kékeszöldek, evezőtollai kékesfeketék. Farka feketéskék, farktollainak széle halványzöld, azok csúcsa fekete. Röptében látszanak kétféle árnyalatú kék szárnyfedői és fekete evezőtollai. Alsó szárnyfedői világoskékek, evezőtollai fekete csúcsúak. Tehát a szalakóta a kék szín szinte minden árnyalatát magáénak tudhatja, és a gyurgyalag, valamint a sárgarigó mellett a legszínpompásabb madarunk.

Elsődlegesen rovarokkal, egyenesszárnyúakkal, kétéltűekkel, gyíkokkal és kisebb emlősökkel táplálkozik. Vajdaságban főleg középfeszültségű áramvezetékekről les magányosan a zsákmányára. Alkalomadtán apró rágcsálókat, madárfiókákat és barna ásóbékát is elejt, de fészkelőhelyébe sűrűn összehord csigákat, kavicsokat, cserepet és más érdekességeket. Ősszel bogyókat eszik, és a szőlő is jólesik neki. Hosszú távú vonuló madár. Április végén érkezik vissza a Kárpát-medencébe afrikai telelőhelyéről, és laza csapatokba verődve augusztus végén, szeptember elején vonul el. A Szelevényen több tíz egyedből álló csapatait is megfigyelték már. A kelet-európai állomány a telet Középkelet-Afrikában tölti, a fás szavannákon. A vajdasági állomány többsége zöld küllő vagy fekete harkály által készített faodvakban, esetleg mesterséges fészekodúban költ. A szalakóta nem épít fészket, költőodújába fészekanyagot sem hord. Az összefüggő erdővel borított területeket kerüli, a mozaikos jellegű rétekkel, facsoportokkal tarkított sík vidéki biotópokat kedveli. Jellemző költőhelyei a fasorokkal, ligetekkel szabdalt nyílt homok- és löszpuszták, az öreg fákban, erdőfoltokban bővelkedő sík vidéki láprétek és kaszálók, a szántókkal, legelőfoltokkal tagolt, extenzíven művelt erdős puszták, valamint idős, odvasodó nyár- és fűzfákban gazdag ártéri rétek és kaszálók. Esetenként zárt homoki erdők, sziki tölgyesek, ártéri tölgy-, kőris-, szil- és nyárligeterdők szegélyeiben, falvakhoz, tanyákhoz közeli ligetekben, parkokban, lassú folyású erek, patakok mentén, sík vidéki tavak partján magányosan álló odvas fákban is fészkel.

A szalakóta védelme Vajdaságban

Nagyon kevés madárfaj védelmével kapcsolatban tudjuk azt mondani, hogy olyan sikereket értek el a szakemberek, mint a szalakóta esetében. Valójában csak a fakókeselyűvel tett igyekezetek hoztak ehhez hasonló eredményt, elsődlegesen az Uvac-kanyonban. De kanyarodjunk vissza a szalakótához: Vajdaságban a legnagyobb gondot az öreg, odvas fák, azaz a költőhelyek hiánya okozta e fajnak. Ennek a szomorú folyamatnak a háttere a tanyasi világ eltűnése, az extenzív, külterjes és legeltetéssel járó jószágtartás csökkenése és megszűnése, valamint elsődlegesen a legelők, kaszálók, rétek és árterek beszántása, illetve intenzív mezőgazdasági szántókká való átalakítása. A természetes és féltermészetes élőhelyek eltűnése vezetett oda, hogy a szalakóta majdnem teljesen eltűnt Vajdaságból. Sok természetvédelmi aktivitás igyekszik ezt a folyamatot megállítani. Egyike ezeknek az, hogy az új környezetvédelmi törvény alapján a legelők és a rétek beszántása nem szabálysértési, hanem büntetőjogi eljárást von maga után. Emellett ki kell emelni, hogy a vajdasági élőhelyek még mindig viszonylag megfelelőek ennek a fajnak, és az elsődleges gond a megfelelő költőhelyek hiánya. Ezt a Riparia Természetbarátok Egyesülete, élén Szekeres Ottóval és a regionális csapatokkal, mesterséges költőodúk kihelyezésével tudta orvosolni. A lassan húsz éve folyó odúkihelyezési aktivitásoknak köszönhetően — mely időszak alatt nagyjából 3000 odút raktak ki — a mostani állomány a 15-20 párról körülbelül 400-ra növekedett. A pillanatnyilag kihelyezett mesterséges odúk száma természetesen sokkal kisebb, nagyjából 1000 körül van. A mesterséges odúk (ha a kedves olvasó látott már középfeszültségű áramoszlopra szerelt faodút, akkor az elsődlegesen a szalakótákért van kirakva) időállása változatos. Egy odú átlagosan nagyjából öt évig tud működőképes lenni. Nemegyszer az odúkat ellopják, néha céltalanul leveszik, de sajnos arra is van példa, hogy egyesek célzottan, háziállatként szeretnék értékesíteni ezt a színpompás és intelligens madarat. Mindez természetesen teljesen illegális, a szalakóta szigorúan védett faj, sőt, nemcsak az egyed, hanem annak élőhelye is védelem alatt áll. A kihelyezett odúk bizonyos százaléka, ha nem lel a szalakótájára, más védett fajok költését segíti elő, tehát semmiképp sem veszik kárba. Ilyen egyéb fajok a vörös vércse, kuvik, füleskuvik, mezei veréb, búbos banka, de akár a kék vércse is. A füleskuvik esetében külön ki kell emelni e faj vajdasági terjeszkedésének az odúk által megteremtett lehetőséget.

De akármennyire is büszkék vagyunk a szalakóta sikertörténetére, a faj jövője kérdéses. Az odúkihelyezést, -karbantartást, -ellenőrzést folytatni kell, és további igyekezetre van szükség, hogy ezt a pozitív tendenciát fenntartsuk. Hosszú távú vonulóként a szalakótára számtalan veszély leselkedik vonulóútján, és a folyamatosan egyre kiszámíthatatlanabb időjárási viszonyok is jelentősen hozzájárulnak a költési sikerességhez. Ha a védelmi aktivitások leállnának, az egyedszám növekedése stagnálna, sőt, drasztikusan is csökkenthetne egy idő után. Ezért szükséges a faj védelme érdekében folytatni ezeket a tevékenységeket, melyek ilyen jó eredményeket hoztak, valamint megindítani minél több erdei szélvédő sáv kialakítását, illetve megakadályozni a legelők, kaszálók további beszántását. Fontos lenne a víkendházak, gyümölcsösök, tanyák tulajdonosainak a jelentkezése is az info@riparia.org.rs e-mail-címen, ha érdekeltek e faj védelmében.