A vénasszonyok nyara az év egyik legelviselhetőbb időszaka. Süt a nap, de nem éget, minden színes, sárga, narancs, réz, barna, vörös. Élvezzük ki a pillanatot, üljünk ki napfürdőzni a közeli parkba. És nem árt, ha napozás közben elkezdünk azon gondolkodni, hogy mindjárt itt a tél, idő van! Ideje megvásárolni a tüzelőt, eltenni télire, amit el kell tenni, a nyári ruhákat a fiókba, a télieket ki a polcra, gyorsan elmenni akciósan megvásárolni a nyári cuccokat, s ideje elkezdeni gondolkodni a karácsonyi ajándékokon. Aki most erre csak legyint, hogy ugyan, minek ez a hacacáré, még csak szeptember van, hol van még a hideg, hol a karácsony?, na azok az emberek lesznek azok, akik hisztérikus állapotban kezdik hívogatni a fatelepeket, amikor beüt a mínusz, s nem értik, miért nem lehet kapni jól kiszárított fát, miért kell várni két hetet, hogy kiszállítsák. S ők azok, akik a fenyőfa alá egy illatos gyertyát tesznek egy kézművescsokival, melyet a benzinkúton vettek hazafelé menet. Ne ítéljük el őket, és legyünk magunkhoz őszinték, valószínűleg mi is csináltunk már hasonlót. (Mindenki ismeri a „Jaj, elfelejtettem ajándékot venni! Menj be a virágoshoz/dekorboltba/Hungarikum boltba/benzinkútra, és vegyél valami hülyeséget! mondatokat.)

Biztosan van erre egy szakszó, mindenre van, mert az utolsó pillanatosok akkor is kivárják az utolsó pillanatot, amikor nem lenne muszáj. Egy példa: a diplomamunkámat x hónap x napján délig lehetett bekötve leadni az egyetem tanulmányi osztályán. A munkám már egy hete megvolt, én mégis aznap reggel mentem el beköttetni, s 3 perccel 12 óra előtt adtam le. Miért? Nem tudom. Jó érezni azt az adrenalint, amely ilyenkor elönti az embert. A mi van, ha kifutok az időből? érzése. Tudom, ha adrenalinra vágyok, ugorjak ejtőernyővel. De a magasságtól félek. Inkább állok ott a sorban az utolsó pillanatos társaimmal. Egy ideges közösséggé válva, ahol mosolyogva konstatáljuk, miközben összenézünk, hogy te is még csak most? Hát, én is, ez van, nem volt időm. (Dehogynem volt.)  

De dolgozom rajta, hogy utolsó pillanatosból utolsó előtti pillanatossá váljak. Például nyitott szemmel járok év közben, és ha úgy alakul, hogy látok valamit, amiről egy konkrét barát vagy családtag jut eszembe, azt ott rögtön megveszem neki. Meglepő módon egészen jó érzés időben elintézni dolgokat. Próbálják ki, kedves utolsó pillanatos sorstársaim, aztán ugorjanak egyet ejtőernyővel.