Ahogy minden évben, a fesztivál az idén is egy sokszínű felvonulással kezdődött, dobosokkal, harsonákkal, tűznyelőkkel meg hasonlókkal. A menet a péterváradi hídtól indult, és végül a Szabadság térre érkezett meg. Ezután azonban az első nap zenei programjának kezdete valahogy gyengécskére sikeredett, pedig a nyitóattrakció nem volt szokványos: a Street Musical Clashként meghirdetett duplakoncerten a szlovén Let3 és az újvidéki Atheist Rap játszottak felváltva, saját és „ellenfelük” számait. Csakhogy a Let3 első dala olyan unalmas volt, hogy a főtérről inkább elindultam megnézni, mi történik a többi helyszínen.

Röviden: semmi. Sehol egy mutatványos, a szokásos utcacirkuszi hangulatot eddigre nyomokban sem lehetett megtalálni, a Duna és a Zmaj utcában talán összesen húsz zenész volt. Miközben találgattam, hogy ez vajon a pénzhiány vagy a fenyegetőző esőfelhők miatt van-e, az Idea rádiójából hallottam meg az est addigi legjobb zeneszámát (állítólag Tupac szólt).

Aztán a felhők beváltották a fenyegetésüket. — Erről ennyit — gondoltam, és elindultam a buszállomás felé. De a főtéren valami furcsa dolgot vettem  észre: a Let3 zenéje élni kezdett! Kapcsolat született a zenekar és a közönség között. Talán az eső ébresztette fel a zenészeket, de lehet, hogy látva: a közönségük az égiek ellenére is ragaszkodik hozzájuk, magasabb fokozatra kapcsoltak.

A hangulat aztán a második napra pörgött fel igazán. A buszállomástól a főtér felé közeledve már messziről öblös dobok balkáni, asszimetrikus ritmusát lehetett hallani. Mint kiderült, a dobok a BadaBimBumBand zenekarhoz tartoztak. A név (bár elég szép számmal voltak az együttesben fúvósok is) sokat elmond az együttes zenéjéről.

Egyébként a legtöbb zenei fesztivállal ellentétben az Utcazenészek fesztiváljára már 5-6 óra felé érdemes kimenni. Ha a legjobb zenekarok később kezdenek is, a mutatványosok (tűzköpők, zsonglőrök, zenebohócok stb.) ilyenkor nyüzsögnek igazán, cirkusszá alakítva a Zmaj és a Duna utcát.

Az Exitre nagy nevek jönnek (van, hogy nem véletlenül nagyok), itt viszont ismeretlen zseniket lehet felfedezni (akiknek aztán utána lehet nézni a YouTube-on is). Ilyen volt a katolikus portán fellépő újvidéki Lepi Jova, melynek zenéje olyan, mintha valaki összekeverte volna Bakos Árpád Ethnokorját, a Kerekes Bandet, és még egy csipetnyi Boban Markovićot adott volna hozzá. A furulyás frontember, Milorad Kukić nyaktörő futamaival, Miloš Mijatović szaxofonos és klarinétos csodálatos játékával ez lett az idei fesztivál egyik legjobb koncertje.

Jó, hogy az „igazi” utcazenészek is — akik egész évben kint muzsikálnak a városban — eljönnek játszani a fesztivál idején. Az a paradox helyzet áll azonban elő, hogy — mivel a program annyira jó és színes — éppen ők azok, akik egy kissé háttérbe szorulnak, de hát ez ellen nem is igen lehet tenni, másrészt siránkozni sem nagyon van miért: a fesztivál még így is jó lehetőség nekik. Talán egy-egy jobb újvidéki utcazenészt azért a hivatalos programba is meg lehetne hívni.

Mint már említettem, az utcazenészek fesztiválján mindig sok cirkuszi elem is volt. Az idén a legemlékezetesebb ilyen jellegű fellépés Nando és Maila nevéhez köthető, akik a Sconcerto D’ Amore című előadásukkal léptek fel. A  nagyszerű zenebohócok műsorában az egész díszlet hangszerként működött: itt egy húr, ott egy hangszer, előfordult, hogy még a tartóoszlop is dobként funkcionált. Aki ott volt, sosem felejti el, hogyan utánozták a húrokon vagy tucatnyi állat hangját, emellett némi akrobatika is belefért a rengeteg geg mellett, és végül (a cukiságfaktort is beemelve az egyenletbe) egy kislány, talán egyikük kislánya, Marylou is előugrott a zongorából, hogy néhány akrobatamutatvánnyal gazdagítsa a műsort.

Ebben a fesztiválban (a többi közt) az a jó, hogy úgy tud sokaknak befogadható zenével gyakran felejthetetlen szórakozást kínálni, hogy közben hanyagolni meri az úgynevezett fősodorbeli zenét. Ilyen szempontból jól kiegészítik egymást az Exittel, hiszen itt éppen azok a zenei műfajok kerültek előtérbe, amelyek amott nem vagy kevésbé jelentek meg. Volt a három nap alatt blues, populáris jazz, világzene, ska vagy éppen blues-rock is. 

Akadtak a koncerthelyszínek között is különlegességek, például néhány jazzkoncertet a Čarolija Berberaj borbélyüzletben tartottak meg, mely egyébként kávézóként is működik, a Zbogom Brus Li pedig a Tanurdžić-palota negyedik emeleti erkélyét használta színpadnak.

Az utóbbi együttes sajnos nem tudta befejezni a koncertet, hiszen minden szabadtéri program réme, az eső újra közbeszólt. Elmaradó koncertek, ázott emberek, színpadok, erősítők mindenfelé. Azért az utolsó nap sem maradt teljesen parlagon, hiszen néhány zenész a borzasztó körülmények ellenére is színpadra állt: nem ijedt meg a szakadó esőtől, a mennydörgéstől vagy éppen a kávézókban meccset néző szurkolóhordák — egy ideig szinte folyamatos — üvöltésétől sem.

Végül, tizenegy órakor színpadra állt a nagyzenekari jazzt játszó Phat Cat Swinger is, mely együttes tagjait a fesztivál amerikai sztárvendégeiként harangozták be. Ekkorra már szép számú közönség szivárgott vissza a városba. A Phat Cat Swinger a zenészek teljes vagyonát kitevő rézfúvós hangszerekből egy kisebb színésfém-bűnszervezet hónapokig elélne végül egy jó kis táncos estét csapott a katolikus portán, méltó módon befejezve Vajdaság egyik legvibrálóbb, legsokszínűbb fesztiválját.