home 2024. május 07., Gizella napja
Online előfizetés
„Túl sokan vagyunk ahhoz, hogy megadjuk magunkat”
Talpai Lóránt
2014.05.28.
LXIX. évf. 22. szám
„Túl sokan vagyunk ahhoz, hogy megadjuk magunkat”

Május 24-én tartotta meg XVI. Közgyűlését a Vajdasági Magyar Szövetség Nagybecskereken. A rendezvényen a 259 küldöttön kívül többek között részt vett Nikowitz Oszkár belgrádi magyar nagykövet, Korsós Tamás szabadkai főkonzul, dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a VMSZ újonnan kinevezett államtitkárai, illetve tartományi és köztársasági képviselői. A közgyűlés részvevőit Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszöntötte. Mint hangsúlyozta, a gyűlésre történelmi pillanatban került sor, mivel az ország rendkívüli kihívások előtt áll.

Siker koronázta a nehéz időszakot

Pásztor István elnöki beszámolóját az elmúlt három esztendő értékelésével kezdte. Azt hangoztatta, hogy nagyon nehéz évek állnak pártja mögött. A jelenlevőket egyebek között arra emlékeztette, hogy körülbelül három évvel ezelőtt a Vajdasági Magyar Szövetség több önkormányzatból is kiszorult. Emellett ebben az időszakban nehéz döntések sorozatát kellett meghoznia, például ki kellett zárnia tiszteletbeli elnökét. Bár sokak a halálhírét keltették a pártnak, annak mégis sikerült talpra állnia. Mindez a magyar közösség kitartásának is köszönhető. „Ma már csak 256 000-en vagyunk, bármennyire is kevésnek tűnik ez a lélekszám, mégis túl sokan vagyunk ahhoz, hogy megadjuk magunkat” — jelentette ki a VMSZ elnöke. Pásztor István ezután kifejtette, hogy az elmúlt években sokak fejében megfordult az elvándorlás gondolata, sokak valóban el is hagyták az országot. Nem véletlen, hogy pártja azon dolgozik, hogy az embereknek ne kelljen elvándorolniuk a jövőben. Mindennek érdekében sok munkára van szükség, mindez azonban az eddigiekben is jellemezte a VMSZ-t. Az elmúlt három esztendőben ugyanis mintegy 85 elnökségi ülést, 11 tanácsülést és több száz rendezvényt, illetve fórumot tartottak — emlékeztetett a pártelnök. „A ránk háruló munkát és fela-
datot sikeresen elvégeztük, velünk együtt az emberek, illetve a szavazók is felnőttek a feladathoz. Mindennek köszönhetően ma egy sikeres párt vagyunk, több mint tízezres tagsággal” — hangoztatta Pásztor István.

A VMSZ megkérdőjelezhetetlen tényezővé vált

A VMSZ elnöke a jelenlegi helyzetről és a tervekről is szót ejtett. A Vajdasági Magyar Szövetséget a 2014. évi választás egyik nyertesének nevezte hozzátéve, hogy ez egyebek között annak az őszinte, nyílt lapokkal való politizálásnak az eredménye, amelyet a párt az utóbbi időszakban folytatott. Pásztor István szerint a siker azonban egyúttal nagyobb felelősséggel is jár. A párt terveivel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a VMSZ elsősorban magyar párt, ennek megfelelően elsősorban a vajdasági magyar közösség érdekeit tartja szem előtt. „A magyar nemzet egységes felemelkedését szeretnénk, ennek a folyamatnak akarunk a részesei lenni” — jelentette ki Pásztor. A VMSZ ennek érdekében a jelenlegi szerb kormány jelentős partnereként kíván a továbbiakban tevékenykedni. A párt szeretné kihasználni az államtitkári pozíciók nyújtotta lehetőségeket, valamint az európai parlamenti képviselői helyet. A VMSZ mindezeken kívül a jövőben nagyobb hangsúlyt helyezne az önkormányzatok munkájára és a Magyar Nemzeti Tanács által kidolgozott különféle stratégiák megvalósítására. Pásztor István szerint a pártnak önkormányzati szinten van a legnagyobb lemaradása, ott kellene hatékonyabb munkát kifejtenie. Végül szóba került még a közelgő magyar nemzeti tanácsi választás is. A VMSZ ezúttal is összefogáson alapuló listát szeretne állítani.     

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..