Vidékünkre nem jellemző ugyan, de bolygónk népessége összességében még mindig dinamikus növekedésben van, tehát egyre több éhes szájat kell „betömni”. A 2000-es évekig folyamatos csökkenés jellemezte az éhezők számát. Éhezésen nem csak azt kell érteni, ha szó szerint hiányzik a betevő falat. Éhezésről akkor beszélünk, ha a napi energiabevitel nem éri el azt a napi szükségletet, amely a szervezet fenntartásához — illetve fiatalkorban a fejlődéshez — szükséges.
Az alultápláltság az éhezés egy fajtájának tekinthető. A leggyakoribb oka a nem megfelelő élelmiszer-ellátás. Afrika és Ázsia egyes részein a lakosság fele szenvedhet az alultápláltság valamilyen formájától. Fehérje-, vashiány és egyéb formái ismertek az alultápláltságnak.
A krónikus éhezéssel kapcsolatos számok 2014-ben kezdtek ismét emelkedni. A folyamat azóta is tart, és a koronavírus megjelenése tovább súlyosbította a helyzetet. Ázsiában a legmagasabb az éhezők száma, de Afrikában nő leggyorsabban az arányuk. De Latin-Amerika és a karibi térség is súlyosan érintett.
Különböző kritériumok alapján határozzák meg a statisztikák, hogy ki számít éhezőnek, alultápláltnak stb. Ezért aztán olyan adatokkal találkozhatunk, hogy ez a szám viszonylag széles, a 600 millió és az 1 milliárd közötti skálán mozog. Becslések szerint azonban 3 milliárd vagy annál is több ember nem engedheti meg magának az egészséges táplálkozást, mely a megfelelő minőségű és mennyiségű tápanyag bevitelét foglalja magában.
Megjelentek olyan vélemények és elképzelések is, hogy a fenntarthatóságot figyelembe véve az egészséges táplálkozásra való globális átállás segíthet az éhínség visszaszorításában. Nem mellékesen a szemléletváltás lehetővé tenné az egészségtelen étrenddel kapcsolatos egészségügyi költségek jelentős csökkentését.
Nem mondunk újat, ha azt állítjuk, hogy nemzetbiztonsági szempontból is nagyon fontos az élelmiszer-ellátottság. A széles néprétegeken eluralkodó éhínség tömeges elvándorláshoz és háborúkhoz is vezethet. A történelmi tapasztalatok igazolják, hogy regionális konfliktusok előidézője lehet. A francia forradalom kirobbanásának körülményei pedig arra figyelmeztetnek, hogy az éhezés azonnali mozgósító erő, a szegénység pedig melegágya a demagógiának, és a totalitárius rendszerek kialakulását is segíti.
Sajnos Európában is vannak éhezők és alultápláltak, de szerencsére sokkal kisebb arányban, mint a világ más részein. Ha azonban a folyamatok felgyorsulnak, esetleg fegyveres konfliktusok is kialakulnak, nagyon gyorsan gondok adódhatnak az élelmiszer-ellátásban. Mindezek tükrében érdemes megemlíteni, hogy az Európai Bizottság a napokban engedélyezte a házi tücskök (Acheta domesticus) új élelmiszerként vagy élelmiszer-összetevőként való forgalmazását az Európai Unióban. Nem ez az első olyan „bogár” azonban, amely legálisan kerülhet az uniós polgárok tányérjára. Tavaly először a közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor) lárvájának, majd a vándorló (de nem bevándorló) sáskának (Migratory locus) adott zöld jelzést a testület. Az uniós tagság elérését célzó Szerbiában is — európai mintára — valószínűleg legalizálni kell majd a tücsköt és más rovarokat, mondjuk úgy, bogarakat. Az itteni gyomrok ugyan máshoz vannak szoktatva, de lehet, hogy majd ezt is lenyeletik velünk? Ahogyan sok minden mást is, amihez a gyomrunk nincs hozzászokva.
