Teljes függetlenséget és pártatlanságot várnak a sajtótól újsütetu - mondhatnám, botcsinálta - politikusaink, listavezetoink. Azt értik alatta, hogy az újságírók, szerkesztok egyforma elbánásba részesítsék azokat, akik eddig rengeteget tettek a közösség érdekében - terveztek, lótottak-futottak, építkeztek -, meg azokat is, akiknek a legkisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mint hogy nemzeti közösségünk megoldásra váró problémáival bajlódjanak. Oktatásügyével, muvelodési életének, anyanyelvu tájékoztatásának gondjaival, szórványosodásával, peremre szorulásával az élet szinte minden területén.
Építkeztek persze ok is, lótottak-futottak, csak hát kizárólag a maguk és kedves családjuk gyarapítása ügyében, vagy annak a belgrádi központú szerb pártnak a felvirágoztatása érdekében, amelynek soraiban megtalálták a saját számításukat.
Persze, a legtöbben most ,,pártelkötelezetlen'-nek hirdetik magukat, független borbe bújva, trójai faló hasában rejtozködve próbálják bolondítani a vajdasági magyar embereket. Nemegyszer gyalázatos, rossz magyarsággal, mert nagy függetlenségükben már nemcsak a délvidéki magyarságtól, hanem a saját anyanyelvüktol, nemzeti történelmüktol és kultúrájuktól is függetlenítették magukat. Annak érdekében, hogy maradéktalanul eleget tegyenek többségi gazdáik elvárásainak. Ez az elvárás pedig a jelen pillanatban az: befurakodni mindenhova, ahova csak lehet, megszerezni minden hatalmat a délvidéki magyarság és a többi nemzeti közösség felett. Kirakattá silányítani, ellehetetleníteni az autonómiát, amely a beolvadás, a kisebbség végleges eltunésének leghatásosabb ellenszere.
Más újsütetuek, a közösségi szerepvállalást (munkát) eddig messze elkerülok pedig így beszélnek: tettek volna ok sokkal többet is, sokkal jobban is, mint a vajdasági magyarság mostani vezetoi, csak hát mind ez idáig nem rúghattak labdába, nem kerülhettek helyzetbe - tuzközelbe -, mert ez a fránya közösség nem volt képes felfedezni mélyben rejtozködo tehetségüket, politikát csináló képességüket - nem szavazott rájuk. De most majd másképp lesz, szavazzanak csak nekik bizalmat a közelgo nemzetitanács-választáson... És ígérnek, egyre csak ígérnek, ahogy tavaly is, meg tavalyelott is, meg azelott is tették...
Ezek követelnek most azonos elbánást, pártatlanságot a sajtótól. S nemcsak a sajtótól, hanem történelmi egyházaink vezetoitol is, akik a soron következo választások elott egyöntetuen felsorakoztak a Vajdasági Magyar Szövetség által megteremtett Magyar Összefogás mellett. Nem kívülállóként sorakoztak fel, hanem belül kerülve, részt vállalva a munkában, s a választás után felelosségteljesen részt vállalva a délvidéki magyar közösség vezetésében, felemelésében is. A civil szférával, a muvelodésben tevékenykedok hatalmas táborával, jeles értelmiségiekkel, tudósokkal, muvészekkel egyetemben. És kiemelkedo írástudóinkkal egyetemben, hiszen a délvidéki magyar újságírótársadalom java, szakmai tömörülése is része ennek a széles köru összefogásnak. Amelynek részletesen kidolgozott, a megvalósíthatóságot is messzemenoen tekintetbe vevo programja van autonómiánk minden pillérének - az oktatásügynek, a muvelodésnek, a tájékoztatásnak és a nyelvhasználatnak - a vonatkozásában. A másik négy tömörüléstol én még nem olvastam ilyen programot. Elkerülte volna a figyelmemet? Netalán nincs is ilyen?
Figyelem a rádióban, a televízióban zajló választás elotti kerekasztal-vitákat. Elégedetten állapítom meg, hogy a másik négy tömörülés listavezetoje a legtöbb esetben egyetért a Magyar Összefogás neves jogtudós listavezetojével vagy érdemes közéleti képviseloivel. Óhatatlanul megfogalmazódik bennem a kérdés: akkor hát miért nem támogatják a Magyar Összefogást, amely a legszélesebb alapokon már akkor létrejött, amikor ok még javában listájuk összetákolásán fáradoztak. Hiszen közös ügyet szolgálunk: a délvidéki magyarság megmaradását és felemelkedését.
Vagy mégsem?