A traumát lelki törésként határozhatjuk meg. Erőszakos esemény, katasztrófa, baleset vagy kényszerítés hatására jön létre, és meghaladja az ember megszokott alkalmazkodási képességét, megsemmisíti a gondoskodás megszokott sémáit, amelyek az irányítás, az összetartozás és az értelem érzését nyújtják. Kialakulásának, lefolyásának, hatásának mindig sok tényezője van. A trauma hirtelen hat, és okoz összeomlást.
Minden traumának közvetlen következménye a szorongás. Ha a segítség elmarad, a kín fokozódik, és szelepet követel. Ennek formája az önpusztítás, mely szorongást okoz, de ez még mindig előnyösebb a néma tűrésnél.
A gyermeket ért megrázkódtatás lefolyásának követéséhez sokszor fontos ismerni a traumában érintett felnőtt viselkedését a gyermekkel szemben. A felnőttek gyakran nagyfokú látszólagos meg nem értést mutatnak. A gyermeket megbüntetik, mely lépés a többi közt nagy igazságtalanságával is hat rá. Katonadolognak nevezik — így olyan heroizmust követelnek, amelyhez a gyermek nem elég érett —, vagy agyonhallgatással reagálnak, és ekkor a gyermek olyan tudatlanná is válik, mint amilyen tudáspalástolást követeltek tőle.
A poszttraumás stressz szindróma egyfajta védekezési mechanizmus, mely traumatikus események után lép fel. Teljesen elveszett emlékek nem kívánt, hirtelen, újbóli megjelenése. Számtalan ilyen esemény létezhet, például: súlyos betegség diagnózisa, közeli hozzátartozó hirtelen vagy erőszakos halála, súlyos baleset szemtanújának lenni, amikor valakit túszul ejtenek vagy hadifogságba kerül, folytatólagos fizikai vagy szexuális bántalmak elviselése, nemi erőszak vagy kínzás elszenvedése, stb. A poszttraumás stressz betegségben szenvedők újra és újra átélik a traumát, gyakran visszatérő gondolatok, álmok gyötrik őket. Jellemző rájuk a pszichés közöny, kerülik a traumával kapcsolatos érzéseket, helyzeteket, helyeket, csökken az általános érdeklődésük, visszafejlődnek a tanult készségeik. Jóval ingerlékenyebbek az átlagnál. A szakma a PTSD három formáját különíti el. Akut, amikor a tünetek kevesebb mint három, krónikus, amikor már több mint három hónapja fennállnak, ha viszont a traumát követő hat hónap után lépnek fel, akkor késleltetett kezdetű PTSD-ről beszélünk.
Kisgyermekkorban ritkán alakul ki felismerhető tünetegyüttes. Óvodáskorban a verbalizáció csökkenése, kognitív zavarok, szorongásos kötődés, pszichoszomatikus tünetek, generalizált rémálmok, ismétlődő játékok, regresszió, ingerlékenység utalhatnak a PTSD-re. Iskoláskorban inkább változatos viselkedési és érzelmi tünetek, koncentrációcsökkenés, testi tünetek figyelhetőek meg, és gyakran megváltozik a jövőkép is. A serdülőkre a fokozott függőség, a függetlenné válás siettetése és az acting out viselkedés jellemző.
A PTSD leginkább menekülteket, kínzástúlélőket, valamint a nemi erőszak áldozatait és a bántalmazott gyermekeket sújtja. Minél hosszabb ideig tart a testi sérülést okozó/fenyegető esemény, minél gyengébb a megküzdési kapacitás, illetve minél elutasítóbb a környezet, annál valószínűbb a PTSD megjelenése. Ami megvédheti a trauma elszenvedőjét, az az aktív megküzdés, a belsőkontroll-hit, a társas támogatás — ilyen például a szülővel való pozitív kapcsolat. Emellett elkerülhetetlen az emlékezés, vagyis a múlttal való szembenézés, a traumaemlékek átalakítása, a traumatörténet rekonstrukciója és integrálása az élettörténetbe, a veszteség meggyászolása a bosszúval szemben. A végcél a mindennapi életbe való visszakapcsolás, amihez elengedhetetlen a jövőkép megteremtése, az önmagával való megbékélés, az új kapcsolatok kiépítése, a testi és lelki önvédelem megtanulása.
