Történelem vagy politika?
Markovics Annamária
2022.11.24.
LXXVII. évf. 47. szám
Történelem vagy politika?

Avagy miért volnának fasiszták azok, akik emlékművet akarnak állítani az ártatlan áldozatoknak?

Hat éve már, hogy időnként megjelenik a hír, mely szerint „szobrot kapnak az 1944—45-ös ártatlan áldozatok Újvidéken”. Az emlékmű ugyan még nem készült el, de még így is folyamatosan vihart kavar. Legutóbb egy hónappal ezelőtt, a minisztériumokról szóló parlamenti vita során „került elő a semmiből”.

Janko Veselinović, a balközép Fordulat Mozgalom vezetője a minisztériumokról szóló törvény parlamenti vitája során fasisztáknak nevezte a magyarokat, illetve a Vajdasági Magyar Szövetséget azért, mert emlékművet szándékozik állítani az 1944—45-ös ártatlan áldozatoknak Újvidéken. A politikus szerint a szobor talapzatára olyan magyarok neve is felkerülne, akik nem ártatlan áldozatok, hanem véres szerepük volt a szerbek elleni 1941—42-es atrocitásokban.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője erre reagálva leszögezte, az emlékművön nem szerepelnek majd nevek, csupán az a felirat, hogy „minden ártatlan áldozat emlékére 1944/45” — magyarul, szerbül és németül.

Emlékeztetett arra, hogy a parlament a 2013. június 21-ei rendkívüli ülésén elfogadta a délvidéki magyarok ellen 1944—45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot. Néhány nappal később pedig Áder János akkori magyar köztársasági elnök szintén a belgrádi törvényhozásban kért bocsánatot azokért a bűnökért, amelyeket a II. világháború során magyarok követtek el ártatlan szerbek ellen Vajdaságban. A történelmi megbékélés végül Csúrogon csúcsosodott ki 2013. június 26-án, amikor Áder János az akkori szerb államfővel, Tomislav Nikolićtyal közösen hajtott fejet a magyar és a szerb áldozatok emléke előtt. A magyar áldozatok emlékhelyét a szerb állam, a szerb áldozatokét pedig a magyar állam támogatásával építették meg. Egy évvel később a szerb kormány hatályon kívül helyezte azt az 1945-beli határozatot, amely kimondta Csúrog, Mozsor és Zsablya magyar lakosságának kollektív bűnösségét. 2014-ben Aleksandar Vučić miniszterelnökként részt vett a szabadkai megemlékezésen, a Vergődő madárnál. Ez volt az első alkalom, hogy a szerb kormány képviselője jelen volt ezen az eseményen.


Fotó forrása: Tanjug

Ennek a történelmi megbékélési folyamatnak — melyhez hasonló Pásztor Bálint szerint csak Németország és Franciaország, illetve Németország és Lengyelország között történt — egy következő állomása lesz az újvidéki emlékmű megépítése.

Janko Veselinović ama felvetésére, hogy nem állhat ilyen szobor Újvidéken, a VMSZ frakcióvezetője közölte: az emlékmű létesítését Újvidék Város, illetve az illetékes minisztériumok is jóváhagyták, minden a vonatkozó törvénnyel összhangban történt, így a szobor elleni tiltakozás vagy megrongálása, illetve esetleges lerombolása törvényellenes.

Mint mondta, az ellenzéknek az a legfőbb baja, hogy tizenöt évvel ezelőtt nem volt bátorsága arra, hogy kezdeményezze ezt a történelmi megbékélést, így most frusztráltságból csak tiltakozni tud. Arra is emlékeztetett, hogy a magyarok mindig a szerbekkel együtt vesznek részt az 1942-beli áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezéseken, így revizionizmussal vagy fasizmussal vádolni őket szégyen és szemtelenség.

Néhány nappal később Pásztor Bálint a szabadkai megemlékezésen is visszatért a témára. A városi képviselő-testület elnökeként mondott beszédében kiemelte: „Az 1944—45-ös megtorlás még azoknak is mélységesen sorsává vált, akiknek nincs személyes érintettsége.”

Végül leszögezte: „Ötven évnek kellett eltelnie, hogy az 1944—45-ös eseményekről nyilvánosan, félelem nélkül egyáltalán beszélni lehessen, és még két évtizednek, hogy állami szinten is tisztázni lehessen őket. Meg nem történtté nem tehetjük, de arra kell törekedni, és kötelességünk arra törekedni, hogy meg ne ismétlődhessenek.”


Fotó: Kartali Róbert

A támadásokra Pásztor István, a VMSZ elnöke is reagált. Mint mondta, a vajdasági magyarok az utóbbi hónapokban olyan nyomásnak vannak kitéve, amilyenre régóta nem volt példa. „Annak vagyunk szemtanúi, hogy minden alap és minden ok nélkül, napi politikai nyerészkedési szándékkal az egész közösséget megpróbálják újra lefasisztázni. Mi ettől nem ijedünk meg. Mi ezt elítéljük, azt gondoljuk, hogy ennek semmilyen alapja nincsen, és ugyanakkor azoknak, akik ezt folyamatosan szajkózzák azzal a szándékkal, hogy elbizonytalanítsanak bennünket, hogy összeveszítsenek bennünket a partnereinkkel, hogy ledózerolják mindazt, amit az elmúlt több mint egy évtizedben a magyar—szerb megbékélés vonatkozásában sikerült elérni, ezt mi nem fogjuk megengedni” — szögezte le.

A témában Janko Veselinović mellett többek között megszólalt Borko Stefanović, valamint a Vajdasági Szociáldemokrata Liga vezetősége, és Öreg Anna, a Szabad Polgárok Mozgalmának parlamenti képviselője is. Reagálásaikból úgy tűnik, ők valójában azért tiltakoznak az újvidéki emlékmű ellen, mert azon ugyan nem szerepelnek nevek, de állításuk szerint a szoborállítás jogalapjának számító beadványban az 1300 áldozatot tartalmazó listán olyanok is vannak, akik bűncselekményeket követtek el, így nem érdemlik meg, hogy emlékművet kapjanak, és a valódi áldozatokkal együtt emlékezzenek meg róluk.

 

Hideg és még hidegebb napok

A történelem „hideg napokként” utal azokra az eseményekre, amelyek során 1942 januárjában a magyar hadsereg Újvidéken és környékén „tisztogatásokat” végzett, melyeknek több ezer áldozata lett. A „még hidegebb napok” elnevezés pedig az 1944. és az 1945. évben a partizánok által elkövetett megtorlásokra vonatkozik, melyekben a becslések szerint tízszer annyi embert végeztek ki, mint 1942-ben.

Weiss Rudolf történész lapunknak elmondta, a Vajdaság-szerte végrehajtott „vérbosszú” áldozatainak a konkrét számát a mai napig nem lehet tudni, az erre kijelölt bizottság azt állapította meg, hogy bizonyítottan volt 15 000 áldozat, míg a magyar feljegyzések akár 40 000 magyar áldozatról, a német adatok pedig további 67 000 német áldozatról tudósítanak. Hozzátette, gondot okoz, hogy a levéltári iratok nagy része még mindig nem kutatható, az OZNA, az UDBA, valamint a katonai titkosszolgálatok feljegyzései nem hozzáférhetőek.

Hangsúlyozta: az ártatlan áldozatok emlékére mindenhol szobrokat, emlékműveket kell állítani, és ezek állni is fognak, az igazságot ugyanis nem lehet elrejteni, az adatok a felszínre fognak kerülni, „a folyamatot lehet lassítani, de megállítani nem”. A számok harca helyett viszont a történész szerint inkább a megbékélésre kell koncentrálni, „megbékélés nélkül ugyanis nincs igazi béke a lelkekben”.

Weiss Rudolf a beszélgetés során többször is leszögezte, nincs névlista, senki nem akar több mint ezer nevet felvésni az újvidéki emlékműre, a tiltakozást ezekkel a nevekkel indokolni tehát értelmetlen. Ezzel ért egyet másik történész szakértőnk is. Baráth Gábor Gergely véleménye szerint egyes politikusok most éppen ezzel az emlékművel, a történelem ezen részletével szeretnének fogást találni a Szerb Haladó Párton és a Vajdasági Magyar Szövetségen, hiszen ennek a két pártnak és közös megegyezésüknek köszönhető, hogy felépülhet az újvidéki emlékmű.


Fotó: Ótos András

„Az egészben a legszörnyűbb, hogy azután, hogy nagyon sok és fontos emlékmű megépült, és megtörténtek azok a gesztusok mindkét nemzet részéről, amelyek szükségesek egy megbékéléshez, ahelyett, hogy ez példa lenne mindenki számára, ezek a politikusok revizionizmussal vádolják a magyarságot” — magyarázta. „Ezzel meg akarják vonni az újvidékiektől az emlékezés lehetőségét” — szögezte le. Ezután kifejtette még: „Itt emberek haltak meg, és nincs sírhelyük, gyerekek nőttek fel apa nélkül, nők maradtak özvegyen, és tőlük, valamint a családtagjaiktól akarják megvonni az emlékezés lehetőségét.”

Baráth Gábor Gergely szerint nyolc évtized kevés ahhoz, hogy lezárjuk az ilyen kérdéseket, sőt, vannak olyan ügyek, amelyeket nem is lehet teljesen lezárni. Ez pedig azért sem zárulhat le a véleménye szerint, mert még mindig élnek olyanok — közöttük például Teleki Júlia —, akik közvetlen túlélői voltak a vérengzéseknek.

„Az ilyen kérdéseket csak akkor lehet lezárni, ha kibeszéljük a történteket, ezen azt értem, hogy mindkét fél magába néz, és elismeri, hogy milyen bűnök történtek, de azt is elfogadja, hogy ezek nem egy népnek, hanem egyéneknek a bűnei voltak” — fejtette ki a történész, aki szerint ahogy egyre több adat, egyre több áldozat neve derül ki, a sebek úgy fognak fokozatosan begyógyulni.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belpolitika rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..