Történelem személyes sorsokon keresztül

Történelem személyes sorsokon keresztül

Várady Tibor: Zoknik a csilláron, életek hajszálon; Történetek az irattárból — Rendre kiderül, hogy a történelem viharában hogyan torzul el a normális élet — „Az arányvakságban szenvedők nem képesek a képleteken belül választóvonalakat látni”

Nagyapjának, a köztiszteletben állt, legendás dr. Várady Imrének a közelmúltban megjelentetett kétkötetes naplója után dr. Várady Tibor az unoka elkötelezettségével tovább bóklászott családja nagybecskereki, több mint százéves, háromgenerációs ügyvédi irodájában, s a gondosan megőrzött aktákból kiválogatott egypárat, amely rendkívül érdekes, megrázó személyes sorsokat mutat be különösen feszült történelmi szituációkban. Könyvének előszavában hangsúlyozza, hogy a történetei egytől egyig hitelesek, szereplői pedig mind valóságos személyek. A kötet lapjain igyekszik rávilágítani arra, hogy a (rendszerint politikusok által) felajzott indulatok idején, felhevült korszakokban, amikor a „képletek uralkodnak”, amikor „minden a besoroláson múlik”, s elfogadhatatlan az ellenséghiány, mit tesz az addig békésen egymás mellett élt, három nemzetiség (magyar, német, szerb) tagjaival a történelem. S hogy a történelmi viharok sodrában az — egyszer a kisebbséghez, máskor a többséghez tartozó — ember mit tehet a másik emberért, hogy ne legyen annyira kiszolgáltatott akkor, amikor a gyűlölt irányba való legkisebb elmozdulás is bűncselekménynek számít.

Az ügyiratokból felsejlő, megrázó sorsoknak a szépirodalmi hangot sem nélkülöző bemutatásával, nagyapja vonatkozó naplófeljegyzéseinek idézésével és a személyes élményeinek, élettapasztalatainak szellemes elmondásával arra világít rá a szerző, hogy a legszörnyűbb történelmi helyzetekben is voltak világosfejű, bátor emberek, akik kiálltak vétlen honfitársaik mellett. Közöttük a saját nagyapja és édesapja is, akik — az ügyiratok tanúsága szerint — ha kellett, ingyen jogvédelemben részesítették a rászorulókat, s akik tisztában voltak azzal, hogy: „keményen ideológiafüggő korszakokban a hitelesség nem a történet felépítésén és bizonyíthatóságán múlik, hanem azon, hogy mennyire áll közel az uralkodó képlethez”. Például azt, aki német hadseregben szolgált, ha nem is a saját elhatározása alapján, nemigen lehetett kivonni a „fasiszta ellenség” képletéből, bármilyen vétlen életet is folytatott különben. Az az asszony, aki némethez ment férjhez, ugyanúgy gyűjtőtáborba került, mint a férje, ezért a II. világháború során gyakoriak voltak Bánátban a válások. Látja a szerző a kis emberi fondorlatokat a történelem ellenében, látja azt is, hogy a válások gyakran nem a házasságról szóltak, gyakran nem azon múltak, hogy a házasfelek milyen viszonyban voltak egymással, hanem hogy „milyen viszonyban voltak a történelemmel”. „Az arányvakságban szenvedők nem képesek a képleteken belül választóvonalakat látni” — mutat rá a lényegre Várady Tibor professzor.

Az érdekfeszítően megírt történetekből, jogi esetekből — amelyeknek szinte mindegyike önálló novellaként is megállná a helyét, olyan erős a nyelvi expresszivitásuk — rendre kiderül, hogy a történelem viharában hogyan torzul el a normális élet, s a legbanálisabb jogeset is emberi sorsok tükörképe lesz. Fejezetcímekben teszi fel a kérdést a szerző a kellő emberi magatartásformákat keresve a hírhedt névelemzések kapcsán, hogy: „Ki a magyar?”, „Ki nem német?” stb., Várady Imrének életbevágó kérdésekben kell eljárnia: ki a magyar, ki nem, (névelemzés alapján) ki járhat magyar iskolába, ki nem, az unoka pedig meglátja a drámai időszakok emberi sorsaiban a groteszk és az abszurd szituációkat.

Az ellenségkeresés hevületében két gyanútlan, falusi fiatalembert azzal vádolnak be a frissen megalakult Jugoszláviában, hogy át akar szökni Magyarországra, s ott kísérletet tenni a szovjet hatalom megdöntésére (!). Az ő aktáik is ott vannak a Várady-féle ügyvédi irodában, s tanúskodnak a szinte nevetséges ügybuzgalomról, ami nélkül viszont nem lettek volna láthatóak a „jó hazafiak”. Dr. Várady Imre 1912-ben szerb fiatalokat véd meg, akiket az izgatás vádjával pereltek be, olyan bizonyítékkal, hogy szerb királypárti dalokat énekeltek egy becskereki kávéházban, majd 1946-ban a fia, Várady József magyarokat védelmez meg ugyanilyen ügyben. Maga a szerző pedig 1971-ben, a „nagy differenciáció idején” a Symposion „nacionalista és antiszocialista” szerzőjét, Rózsa Sándort részesíti jogvédelemben, amikor háromévi börtönbüntetésre ítélik. „A történelem színpadán is tanúi vagyunk annak — írja Várady Tibor —, hogy váltakozó alakban ugyanaz a jelenség ismétlődik... Nagy történelmi fölfordulások idején az igazságszolgáltató méltósága gyakran azon múlik, hogy különbséget tud-e tenni a valódi veszély és a stréber veszélyhirdetés között. ”

A történelemformálást gyakran uszítás és gyűlöletkeltés befolyásolja. A lelkek kevésbé egzaltált diszpozíciójánál ilyen drákói ítéletek aligha születhettek volna, állapítja meg.

Egészében véve a könyvre, a történetek tálalási módjára jellemző az a tisztafejű, higgadt, korrekt jogászi logika, humanitás, amely a nagyapa hozzáállását is jellemezte anno, azé az emberé, aki a jugoszláviai magyar kisebbség politikai életének az alapját is megvetette, s akit a renomés becskereki lap, a Tükör így jellemez: „Mindenkor korrekt és megbízható volt minden tette, szava, lépése. Az a tisztelet és megbecsülés, amely személyét körülvette, visszasugárzott a magyarságra is...” Végeredményben az igazság keresése vonul végig ezen a könyvön is, akárcsak a Naplón. S noha az ember valójában arra van kárhoztatva, hogy a teljes igazságot sose ismerje meg, az igazság keresése, az igazság felé vezető út megtalálása nélkülözhetetlen az önbecsülésünkhöz, életünk renoméjához.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Történelem személyes sorsokon keresztül
Múzsaidéző
  • Csermák Zoltán
  • 2020.02.20.
  • LXXV. évfolyam 8. szám
Történelem személyes sorsokon keresztül
Múzsaidéző
  • Csermák Zoltán
  • 2020.02.15.
  • LXXV. évfolyam 7. szám
Facebook

Támogatóink