Egykori bányászváros, a Székelykő hármas csúcsa alatt, lakói betelepült székelyek. A település Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja. Az Erdélyi-középhegység keleti részén elterülő Torockói-hegységben, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében, Kolozsvártól délre, Nagyenyedtől 23 km-re északnyugatra fekszik, Torockószentgyörgy hozzátartozik. (forrás: wikipedia)

Első ízben kettőezertizennégy nyarán jártam arrafelé, egy barangolós társasutazás idején. Az ismerkedés négy esztendővel később folytatódott, immár óceánszemű mátkámat kézenfogva. Így kértünk s kaptunk ugyanis mindketten audienciát az előttünk emelkedő, 1128 méter magas Székelykőtől, engedjen bennünket feljutni gerincére egy május végi napkelte idején. Azt mesélik, Torockón, épp a Székelykő miatt, a Nap látszólag kétszer kel fel és nyugszik le, hiszen a faluból nézve visszabújik a Székelykő sziklái mögé, hogy aztán kicsivel később újra előbukkanjon mögülük. Nekünk ezt a jelenséget ezúttal sem jött össze megtapasztalni. Ellenben, egy hirtelen leereszkedett záport követően dupla szivárvány koszorúzta az eget. Mintegy élő hidat építve a hegy és a kicsiny falu idősebbik templomának tornya között. Újfent emlékeztetve minden élőt egy ősrégi fogadalomra.

A szerző felvételei

„Az én templomom nem átjáróház egymással  találkozni vágyó szerelmesek számára. Az én eklézsiám nem azilum más  vallás elítéltjeinek, kik oda bíráik elől menekülnek. Az én templomom  tornyán a gömb nem azt hirdeti, hogy „Jertek ide! Itt szabadabb az  erkölcs, könnyebb az élet, itt nem kell keresztet viselni.” Neked  előbb meg kell szeretned azt az Istent, akit én követek.

 – S hogyan ismerem meg őt?

  – Azokból az emberekből, akik az ő hívei. Nem az igékből, nem a szent  könyvekből, hanem a tettekből: az emberek életéből.“

A nagy mesemondónk, Jókai Mór Egy az Isten című regényéből kiragadott idézet ez. E sorok lenyomatát viseli továbbá a Torockói Unitárius Egyházközség rövid történetét bemutató füzetecske is, melynek adatait hívom most segítségül. Utólag is hitelességre és pontosságra törekedvén, lévén a helyszínen hallottakból sajnos, megannyi tétel már szinte foszlányaiban sem maradt meg emlékezetemben. Pedig... Pedig alkalmi útikalauzunk, név szerint Simon Árpád bácsi múltról és jelenről egyaránt mesélt nekünk odafönt. Ott, ahol az önkéntes közadakozásból öntetett harangok nemcsak lakoznak, de minden fértályórában szólanak is. Amennyit épp szükséges. Se többet, se kevesebbet. A templom belsejében közszemlére tett templomi lobogón az 1568-as évszám olvasható. Torockónak, avagy korabeli írásmóddal Toroczko, ennél sokkal hamarabb, 1257-ből származik első írásos említése.

Vára a keletre emelkedő Székelykő 1117 m-es nyugati Várkő nevű csúcsán állott, ma csak csekély alapfalai láthatók. Helyén egykor római castrum állt. A várat a tatárjárás előtt az Ákos nembeli Toroczkai család építette. 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. Mivel az ostrom alól kézdiszéki székelyek mentették fel, a király 1257 és 1272 között a várat nekik adta. 1285-ben a kijavított várat sikeresen védték meg a tatárok ellen. A tatárok és a kunok betörései miatt meggyérült magyar lakosság mellé németeket is telepítettek. III. Endre 1291. évi oklevele azért érdekes, mert a tordai Sóaknán kívül megemlíti, hogy Toroczkó szabad hospesei a felső-ausztriai Eisenwurzenből telepedtek ide. 1514-ben a parasztsereg elfoglalta. 1702. november 17-én Rabutin [ Jean Rabutin, francia származású arisztokrata, német-római császári hadvezér, a Rákóczi szabadságharc idején lovassági tábornoki rangban az erdélyi haderő parancsnoka – a szerző megj. ], 1704. március 15-én Tiege labanc csapatai rabolták ki a várost.

Igen, ismételten a kontroll cé-kontroll-vé kombináció a nyerő. Feltéve, ha tudja az ember csemetéje, hol érdemes forgolódzni. Míg Réka kérdez s talán helyettem is figyel, számomra a különböző, helyben fellelhető írásos lenyomatok feltérképezése élvez prioritást. Merthogy csak az írás maradandó! Scripta manent...

A jelenlegi templom 1796 és 1802 között épült. Késő barokk stílusban, rokokó díszítéssel. Félkörös boltozata négy pilléren fekszik, orgonáját pedig Berethalmi Metz Sámuel építette, az Úr 1822-ik esztendejében. A helyszínen talált feljegyzések szerint Einschenk Károly mester munkáját dicséri az 1929-es orgonaépítés. Kiegészítve mindezt egy akkori negyedszázezres tételű beruházással. Vernes Ferenc S. egyházi főtanácsos vonatkozó ajándéka az orgona homlokzat sípjainak megvásárlását tette lehetővé. E gesztust egy, a hangszer alatt elhelyezett emléktábla is őrzi. A szószéket, orgonát és úrasztalát 1823-ban Düpont Móritz Ágoston párizsi mester festette le. A torony régi építési ideje nem ismeretes, de háromszor is módosították, amíg jelenlegi magasságát elérte. Legutolsó építésekor, 1828-ban, négyfiókos tornyának fedelét lebontották, amelyen két felirat szerepelt: felül 1670, alul 1752. Napjainkban az 1640-es, az 1972-es és a 2014-es évszámok olvashatók rajta. A torony csúcsára a régi toronygombot helyezték vissza. Ebbe foglalták bele a templom történetét, amelyet természetesen az egyházközség anyakönyvébe is beírtak. A templomot körülölelő várfal feltevések szerint a XV. században épülhetett.

Visszatérek újra a toronyba. Legalábbis szeretnék, viszont fürkésző tekintetem egy, a közelmúltban nagyjavításon átesett óraszerkezet szekrényajtajára mintázott évszámra téved. 1975. Egy újabb lényeges dátum. Nekem mindenképp. Kavargó érzések, hazagondolások, sóhaj. Nem ma volt, annyi biztos. Újabb mély lélegzetvétel. Inkább lefelé tartok én is.

„Az eddig megvizsgált magyar falvak közül határozottan ez van a legszebb vidéken...“ – jegyezte fel 1908. október 7-én lokális impresszióit neves zeneszerzőnk, Bartók Béla. E gondolatok születése után százegy esztendővel később Torockó Europa Nostra-díjat kapott a kulturális örökség megőrzéséért. Feljegyezték róla továbbá azt is, mármint Torockóról, hogy hegyének oldalában számos barlang található, ahol a lakosság veszély esetén meghúzódott. Napjainkban a községközpont nemzeti összetartozásunk egyik legjelentősebb helyszíne. Ahová újra és újra vissza kell térni!