Ilyenkor a vendéglátók mindenkit mozgósítottak, aki csak egy kicsit is konyított a vadászathoz. Így aztán sokszor furcsa helyzet alakult ki egy-egy csoport fogadásakor vagy a helyszínre való vezetésekor. Sokfélék voltunk mi is, akik hivatásos „vadászati idegenvezetőként” dolgoztunk. A lányok persze mindig előnyt élveztek, őket többen kérték kísérőnek, mint minket, fiúkat. Ez érthető, mivel a vadászok is férfiból vannak, és mégiscsak jobb érzés, ha egy csinos nő vezeti a csapatot a hotelhez. Sőt a csoportok is rivalizáltak egymással, a szőke nők által irányítottak ugyanis valahogy többnek érezték magukat azoknál, akiknek pl. fekete hajú csoportvezető jutott. Persze nem volt mindig előny a női idegenvezető. Némelyik hajlamos volt ugyanis késni, mégpedig hajszárítás miatt — szép akart lenni a határban.

Ilyenkor minket, fiúkat jobban megbecsültek. A vadásztató irodában éjjel-nappali ügyelet volt, és a délelőtti váltás sokszor nem tudta, hogy az éjjeli kit küldött ki terepre csoporttal. Megesett, hogy a nagy kapkodásban nem jegyeztek le nevet, csak annyit, hogy idegenvezető, olasz tolmács vagy csak egyszerűen kolléga van a külföldiekkel. Így esett meg velem, hogy egy átvadászott hét után már nem volt erőm hazautazni Újvidékről Szabadkára, ezért megkértem a lovotursos kollégákat, hogy foglaljanak nekem egy szobát a péterváradi szállóban. Öreg este lett, mire odaértem. A recepción azzal fogadtak, hogy nagyon sajnálják, de egy másik tolmáccsal kell osztoznom a szobán, a többi ugyanis mind ki van adva. Nem baj, mondtam én, csak ágy legyen, meg ne horkoljon a kolléga. Majd alszunk magunknak, ahogyan tudunk. Azzal fogtam a holmim, és felpakoltam a szobába. Legnagyobb meglepetésemre az ajtó nem volt bezárva. Bementem és láttam, hogy szobatársam bőröndje az ágyon van. A fürdőszobából vízcsobogás hallatszott. Én is lepakoltam, majd kényelembe helyeztem magam, végigdőltem az ágyon. El is szenderedtem egy kicsit. Félálomban hallottam, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja.

A következő emlékem az, hogy valaki velőtrázó sikoly kíséretében püföl egy esernyővel azt kiabálva, hogy Marš napolje, manijače! — azaz: Kifelé, te szatír! Ijedten védekeztem, mondtam, hogy nem szatír vagyok, hanem tolmács, és senki nem szólt, hogy lány lesz a szobatársam. Miután egy kicsit csillapodott a haragja, akkor láttam, hogy egy igazi szőke amazonnal kell osztoznom a szobán. Lementünk reklamálni, de a recepcióst nem igazán hatotta meg, hogy mi még csak nem is ismerjük egymást. Számára az ügy le volt zárva azzal, hogy két tolmács jön ugyanattól az ügynökségtől, kollégák tehát, aludjanak békében.

Mi is belenyugodtunk a megmásíthatatlanba, le is feküdtünk az ágyba — mindketten a saját oldalunkra, s közben röpködő fürjekről, sebes szárnyú afrikai gerlékről álmodtunk, reggel mégis úgy ébredtünk, mint egy turbékoló gerlepár. Már a recepciósra sem haragudtunk, csak egy kicsit…