A már jól bevált szokásunkhoz híven az idén is az Inter Travel szervezésében, az Argus Tours egyik autóbuszával indultunk szombat délelőtt Szabadkáról, és a rengeteg olvasás, aludni próbálás, fészkelődés, és nézelődés után vasárnap délelőtt már a tenger illatát magunkba szívva mondhattuk egymásnak, hogy jó reggelt.

A legpirosabb komp volt a miénk, melyet a sirályok kísértek Keramotiból Görögország legészakibb szigetére. Negyven percet utaztunk az Égei-tengeren, majd ismét buszba ültünk, és a szerpentines utakon kanyarogva lassan mindenki megérkezett az általa kiválasztott településre: Limenasra, Limenariába vagy Potosra. Mi Limenariában szálltunk meg, és ezt ajánlanám mindenkinek. Limenas a sziget fővárosa, ahol sok látnivaló van, viszont egy-két nap alatt meg lehet nézni a nevezetességeket, a strandjai pedig meglehetősen zsúfoltak. Potos nagyon pici, és a zavaros vizétől sem voltunk elragadtatva. Limenariának gyönyörűen kiépített sétánya van, ízléses kávézókkal, éttermekkel, és nincs úgy leterhelve a főutca, mint sok más turistaparadicsomban. Kényelmesen lehet sétálni, közben látni és érezni a tengert, a kékség melletti vacsorázásról nem is beszélve. A szuvenírboltok és a bazárosok a kisebb utcácskákban vannak, tehát ki lehet őket kerülni, hogy ne követelőzzön annyit a gyerek. Számomra mindig is fontos szempont volt, hogy a település, ahol nyaralunk, őrizzen valamit a régi korokból, legyen egy kicsit autentikus, egy kicsit még görög. Limenariában találkoztunk kék-fehér épületekkel, szimbólumokkal, szűk és romantikus kis utcácskákkal, széles lépcsőkkel, és a szerb turistaáradat ellenére nem éreztük úgy magunkat, mintha Šušanjban lennénk. A szállásunk minden évben tökéletes, mindig azt kaptuk, amire befizettünk, ezúttal pedig még a tengert is a látóhatárba, a teraszunkról ugyanis kitűnő rálátásunk volt. A reggeli kávézásokkor már alaposan hangolódhattunk az aznapi csodákra, hiszen szinte karnyújtásnyira ringatózott előttünk a kékség.

Mi az igazi túrázós nyaralók közé tartozunk, akik szeretik felfedezni a rejtett strandokat, a vadregényes partokat, és képesek hegyet mászni néhány értékes fotóért. Thászosz azon hálás szigetek közé tartozik, amelyekhez nem kell feltétlenül veszélyes és meredek csúcsokat meghódítani a látványért vagy a strandolásért, a partok többségére ugyanis ösvény vagy aszfaltozott út vezet, így a családok számára is kényelmesen megközelíthető autóval, robogóval, ám mi a gyalogos változat mellett döntöttünk. A strandokat illetően a választék igen nagy, és épp ezért nincs szardíniajelenség a víz mellett, mert a sok ember szétszóródik a szigeten. Így tudtam teljes mértékben lemenni alfába úgy, hogy hallottam és éreztem olvasás közben a vizet, ha pedig felültem, hogy elmélyedjek a kékben, nem lógott egy láb vagy egy napernyő fodros széle a képbe. Limenariától mindössze 3 km-re található az egyik legtisztább vizű strand, a Tripiti Beach, melynek homokos partján szívesen időztek a sirályok is. A másik kedvencünk a Metalia volt, a sétányon és az olajfák között lehetett eljutni a sziklák övezte partszakaszra. A kíváncsiságtól vezérelve átgyalogoltunk Potosra, mely 5 km-re van Limenáriától, ám útközben megmártóztunk Pefkarin is, melyet szintén melegen ajánlok az odautazóknak. Ha valaki nem szereti az aktív pihenést, hanem maximálisan lustálkodni szeretne a nyaraláson, akkor bátran használja a helyi buszjáratokat vagy béreljen valamilyen járművet. Az autókölcsönzés három napra általában 80 euróba kerül.

Mivel szigetről beszélünk, számítani kell arra, hogy a tejtermék, a zöldség, és a gyümölcs egy picit drágább, mint itthon, de valóban csak fél eurókról, centekről beszélünk. Aki résen van és leleményes, az esténként találkozhat a „barackos bácsival”, akinél a barack egy euróért, és más gyümölcs is kedvezőbb áron vásárolható. Ha sok nő mozgolódik egy autó körül, akkor ő lesz az, a barackos görög. A gírosznak egy csöppet felment az ára, 2,80 a finomság, de nagyon megéri, főleg Jorgónál, azaz Đolenál, akinél az első alkalommal még nutellás palacsintát is kaptunk — ma sem értem, hogy gyűrtük le. Egyébként ez több étteremben szokás volt, hogy néhány falatnyi desszert is járt a vacsora után, természetesen olyan helyi specialitásokról van szó, mint a baklava vagy a mézbe mártott-diós piskótaszelet. Az éttermi árak teljesen korrektek voltak, messzenően barátságosabb árjegyzékkel, mint például a horvát vendéglőké.

Az utazási iroda szervezésében részt vettünk egy egész napos buszos kiránduláson, és meglátogattunk az Archangelosz apácakolostort, fürödhettünk a sziget leghíresebb strandján, a Golden Beachen, jártunk egy olívaolaj-előállító üzemben, ahol megtudhattuk, hogy készült régen és ma ez az értékes termék. Az érdekessége miatt vásároltunk fekete csokoládés olajbogyót, melyet csak vállalkozószelleműeknek ajánlok, én alaposan melléfogtam vele. Az úgynevezett slatkókat viszont nyugodt lelkiismerettel javaslom. A szigeten állítólag rengeteg a darázs, mi eggyel sem találkoztunk, viszont sok méh is van, amiről a hely mézkultúrája árulkodik. Az üvegcsékben olyan pazar finomságok voltak mézbe süllyesztve, mint a füge, cseresznye, narancs, kivi, dió és különféle magvak. A kirándulás utolsó állomása Limenas volt, ahol körbesétálhattunk az agorán az egykori, megszentelt piactéren, mely a görög városok központi részének számított. Az i.e. IV. században kezdték építeni, és i.sz. a II. századig szakaszosan bővült. 1948 és 1955 között tárták fel, ma 2,5 méterrel a föld színe alatt helyezkedik el. Mivel bőven akadt még látnivaló a fővárosban, ezért egy másik nap ismét buszra szálltunk, és napindítóként felmentünk a hegycsúcsra, ahol a görög zászló lengedezett. Útközben ingyenesen körbejárhattuk az egykori színház jó állapotban fennmaradt romjait és egy bizánci vár maradványait, ahonnan festői kilátásban volt részünk. A színház egy természetes üregben épült, és a falra támaszkodik. Hippokratész szerint az i.e. V. századból származik. 2-3000 ülő nézőt tudott befogadni. A tervek szerint ősszel felújítják, kíváncsian várom a végeredményt.

Thászosz végtelenül sok csatának volt a tárgya, több uralkodó igényt tartott rá, és sziget élete — mint az ókorban máshol is — a vallás irányította keretek között folyt. Az 1934-ben alapított Thászoszi Régészeti Múzeum ennek is emléket állított, a kiállítási tárgyak tizennégy évszázadot ölelnek fel, és mindössze két euróba kerül a megtekintésük. Kihagyhatatlan élmény, mint ahogy a Theologos nevű falucska is, mely régen a sziget fővárosa volt. A kőtetős házacskák egy része ma már magányosan áll, kiköltöztek belőle, és a természet lassan visszaveszi azt, ami az övé, gránátalma- és fügefákkal, terebélyes bokrokkal. A nyugodt falucskában a csend volt a legnagyobb kincs, és íratlan szabályként igazodtunk hozzá. Időnként a hegyen falatozó kecskék kolompja törte meg az idillt, ám nekik szabad volt. Akkora nyugalom költözött belém, hogy csak akkor ered meg a nyelvem, ha Thászoszról kell mesélnem.

A szerző felvételei