* „Összeköt bennünket a magyarság ismerete, szeretete és szenvedélyes szolgálata. Hiszünk abban, hogy nem vak véletlen az, hogy magyarnak születtünk. A gondviselés akar tőlünk valamit, amikor úgy döntött, hogy magyarnak szülessünk, és ezáltal küldetést kaptunk, hogy azt a csodálatos értékgazdagságot, amelyet magyarságnak nevezünk, megőrizzük” — ezeket a gondolatokat fogalmazta meg a díjátadón, miután átvette a kitüntetését. Ennek fényében megállapítható, hogy nemzetileg elkötelezett, és büszke a magyarságára?

— Természetesen, de a mai világban szinte magyarázkodásra vagyunk kényszerítve, hogy mit értünk nemzeti elkötelezettségen, ezért ezt pontosan meg kell fogalmazni. Azt, hogy az emberiség értékgazdagsága a nemzetek sokszínűségében áll fenn, és az emberiség legnagyobb megszegényülése lenne, ha a lengyel nem lenne lengyel, a francia francia és a magyar nem lenne magyar. Amikor a nemzetről beszélünk, keresztény alapon két tévedést, két szélsőséget kell elkerülni. Az egyik, melyet internacionalizmusnak vagy kozmopolitizmusnak lehet nevezni, vagyis nem tekinti értéknek a nemzeti létet, és azt gondolja, hogy a nemzet az a múltból itt maradt, avítt, poros, provinciális valami, és az ember már nem magyar, nem szerb, nem olasz, nem francia, nem lengyel, hanem csak úgy általában nagybetűvel írt ember. Ez azért tévedés, mert mi magyarként tudunk emberek lenni, a szerbek szerbként, az olaszok pedig olaszként. A nemzeti lét az az értékgazdagság, amely a teljességünket teszi lehetővé. Egy csodálatos nyelvnek vagyunk az örökösei, egy heroikus történelemnek, egy fantasztikus kultúrának, és azért azt gondolom, hogy a mi küldetésünk az, hogy ezeket az értékeket megőrizzük. Tévedés nem értéknek tekinteni a nemzeti létet. A történelemben ilyen volt az internacionalizmus vagy a kozmopolitizmus. A másik szélsőség, melyet sovinizmusnak lehet nevezni, amikor egy nemzet az életjoga alapján tagadja más nemzeteknek vagy nemzetiségeknek az élethez való jogát. A mi nemzeti elkötelezettségünk egyetemes, mert azt mondjuk, hogy nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem minden nemzetnek az a küldetése, hogy a saját értékeit megőrizze, kimunkálja és felmutassa, mert ez az az értékgazdagság, amelyet csak a nemzet adhat az egyetemes emberiségnek. Így a mi küldetésünk is az, hogy a saját értékeinket megőrizzük, kimunkáljuk és felmutassuk. Mert ha mi nem tesszük meg, rajtunk kívül senki nem teszi meg, és ha mi eltűnünk a történelemből, akkor az egyetemes emberiség lesz örökre pótolhatatlanul szegényebb egy sajátos arccal, egy sajátos dallammal, végeredményben Istennek egy gondolatával, azzal, amit magyarságnak nevezünk.

* Édesanyja erdélyi származású. Ez is hatott a nemzetszeretetének alakulására?

— Édesanyám most kilencvenéves, és 2010-ben, amikor a magyar állampolgársági törvényt csináltuk, ő fordította románról magyarra a román állampolgársági törvényt. Szerencsés helyzetben vagyok, mivel édesanyám erdélyi, ezért nem volt természetes az, hogy nehézség nélkül lehet valaki magyar, hiszen Erdélyben száz éve nevezik hazátlannak a magyarokat, bozgorozzák őket, és így tovább. A magyar megmaradáshoz mindennapi akarat kell. Megemlíteném itt a magyartanárnőmet is a gimnáziumból, Czine Erzsébetet, Czine Mihály irodalomtörténész lányát, aki azt az egészséges veszélyérzetet ébresztette fel bennünk, hogy semmilyen garancia nincs arra, hogy a magyarság megmarad. És hogyha én, Semjén Zsolt nem teszem meg az életnek azon a helyén, ahova a gondviselés állított azt, amit megtehetek a magyar megmaradásért, akkor nem fogunk megmaradni. És akkor az én gyerekem és az én unokám nem fogja örökölni azt, amit nemzedékek hosszú során keresztül megőriztek. A tatárral, a törökkel szemben, és sorolhatnám végig a magyar történelmet. Arra döbbentett rá, hogy érdemes és büszkeség ehhez a néphez tartozni. A nyelvünk zseniális, a történelmünk heroikus, a kultúránk Bartók Bélától Arany Jánosig, Ady Endréig olyan csoda, amelyet nem szabad veszni hagyni. Ha nem akarjuk, hogy elvesszen, és ha nem akarjuk, hogy a gyerekeink és az unokáink ne ebben a kultúrában, ne ebben a nyelvben, ne ebben a történelemtudatban nőjenek föl, tehát ha azt akarjuk, hogy mindez megmaradjon, akkor azért mindenkinek meg kell tennie azt, ami tőle elvárható ott, ahova őt a gondviselés állította. Úgy alakult, hogy én szinte az egész életemben a nemzetpolitikával foglalkoztam. Nekem személyes életcélom volt az állampolgárságnak a megadása minden magyarnak, a nemzet közjogi egyesítése. A kataklizma 2004. december 5-e volt, amikor is nemcsak a határon túli magyarság élte meg tragédiaként a gyurcsányi nemzetárulást, hanem az anyaországi magyarság nemzethű része is. Ezért döntöttük el keresztény alapon is a fideszes barátainkkal, hogy ha megvan a kétharmadunk, akkor még a kormány létrehozása előtt megalkotjuk az állampolgársági törvényt. És nekem személy szerint nagyon fontos volt, hogy az állampolgársági törvény alapjait édesanyám fordította románról magyarra, ami az egyik legfontosabb hivatkozás volt a román kormány felé. Volt, akinek a magyar állampolgárság inkább érzelmi jelentőségű volt, például a felvidékieknek és az erdélyieknek, hiszen ők akkor már az Európai Unióban voltak, de például a vajdasági magyaroknak ez egyúttal EU-s állampolgárságot is hozott, annak minden előnyével: munkavállalás, tanulási lehetőség, és így tovább. Azt gondolom, hogy a nemzetegyesítésnek az egyik legfőbb fundamentuma, a mindenféle támogatáson túlmenően, mégiscsak a teljes jogú magyar állampolgárság.

* Miért gondolja úgy, hogy az egyetemes magyarság csak akkor tud megmaradni, ha minden nemzetrésze megmarad?

— Mindig is egy voltunk, a magyar nyelv, a történelemtudat és a magyar korona egységében. Ez az acélabroncs akkor is egyben tartott, amikor a történelem viharai megszaggattak bennünket. És ezért volt kulcsfontosságú a nemzet közjogi egyesítése a magyar állampolgárság lehetővé tételével. A vajdasági magyarság egyébként példát mutatott, mert arányait tekintve itt kérték a legtöbben a magyar állampolgárságot. Az egyetemes magyarság pedig csonkítatlanul csak akkor tud megmaradni, ha nemcsak az anyaországi magyarság marad meg, hanem az erdélyi, a felvidéki, a vajdasági és a kárpátaljai magyarság, sőt, a diaszpórának a magyarsága is. Ez egy különleges felelősséget is testál ránk, és azt kell mondanom, hogy a külhoni magyarok sokkal heroikusabban őrzik, védik és ápolják a magyarságukat, mint mi az anyaországban. De a külhoni magyaroknak van egy különleges pluszkötelezettségük, küldetésük és értékük is. A vajdasági magyarság része az egyetemes magyarságnak, de van egy olyan sajátos értékgazdagsága, amely nélkül csonka volna az egyetemes magyarság. Vajdaság örökségét nem tudja sem az anyaország megadni, sem az erdélyiek, sem a felvidékiek, csak a vajdaságiak. Tehát egy nemzetrész magyarsága, így a vajdasági is, elsősorban önmagáért felelős, hiszen a vajdasági magyarságot a vajdasági magyarságon kívül senki nem tudja megőrizni. Egyúttal felelős az egyetemes magyarságért és a többi nemzetrészért is, hiszen ami a Vajdaságban történik, az a többi nemzetrész számára is példa és hivatkozási lehetőség.

* A határon túli magyarság minden bizonnyal egészen más helyzetben volna, ha bő egy évtizeddel ezelőtt a jelenlegi magyar kormány nem az egyetemes magyar nemzetben gondolkodott volna. A Fidesz és a KDNP koalíciója az idén tavasszal újra politikai megmérettetésre készül. Milyen üzenetet fogalmazna meg?

— A gondviselés nagy dramaturg, mert 2014-ben és 2018-ban is éppen a határon túliak mandátumával lett meg a kétharmad, és szerintem ez a gondviselés jele. Azt gondolom, hogy méltatlan volna a határon túliak felé, hogyha valamilyen kortesbeszédet kezdenék el tartani, mert egyetlenegy dolog a lényeg: Mindenki emlékezhet 2004. december 5-ére. Mi volt akkor és mi van most? A vajdasági magyarságtól én csak azt kérem, hogy emlékezzen, és mérlegelje azt, hogy az ő megmaradása szempontjából — szellemileg, anyagilag és mindenféle tekintetben — melyik kormány jelent garanciát.