Amikor a fejlett világ gazdasága a járvány megjelenése után szinte leállt, azzal együtt hirtelen csökkentek a káros, környezetet terhelő kibocsátások is. Több, környezetvédelemmel foglalkozó szakíró üdvözölte a kibocsátások csökkenését, pedig logikus folytatása volt a történetnek, hogy amint megszűnnek a korlátozások, be lesz „pótolva” az elmaradt környezetterhelés. Most ismét ott tartunk, hogy mindenki a gyors növekedésben érdekelt.
A jelek szerint kollektív tudatunk nem tanult belőle, nem sikerült mélyreható következtetéseket levonni. Úgy fest, hogy világszerte újra visszaáll a normalitásnak hitt, de valójában felfokozott életstílus. A globális ellátási láncok jelenlegi formában történő fenntartása olyan rendszert eredményez, amelyben kódolva van újabb katasztrófák, nyersanyagválságok, akár járványok kialakulása is.
Egy-két biztató jeltől eltekintve egyelőre sajnos nincs komolyan vehető program vagy forgatókönyv, mely a globális környezeti problémák és társadalmi feszültségek megoldása felé mutat.
(Szalai Attila rajza)
Többen is értekeznek róla, hogy miként működhetne egy-egy társadalom a globális hálók észszerű csökkentése esetén. Nem minden esetben elítélhető és észszerűtlen, ha egy terméket nagy távolságról importálnak. De hogy egy giccses műfenyőnek miért kell akár 25 000 kilométert is utaznia azért, hogy a világ egy másik szegletében legyen porfogó, azt elég nehéz józan érvekkel megmagyarázni.
Nincs más megoldás, mint rövid időn belül egy minden szempontból kiegyensúlyozott fejlődési fordulatot tenni. Olyan társadalmat kellene kiépíteni, amely sokkal inkább a közösségről, a lassításról, nem pedig az esztelen fogyasztásról, a hajszolt növekedésről szól. Az ökológiai válság sürget bennünket, hogy radikálisan alakítsuk át a társadalmi-gazdasági viszonyainkat, fogyasztási szokásainkat.
Ez azonban nem valósulhat meg erkölcsi és gondolkodási megújulás nélkül. A civil szervezetek, egyházi közösségek kovászként működhetnek ebben a folyamatban. A természetben már létező együttműködések mintájára jó volna megtanulnunk, hogyan tegyük harmonikussá kapcsolatunkat embertársainkkal, közösségeink között — és végül, de nem utolsósorban a teremtett világ minden élőlényével.
A teremtésvédelem eszméje a keresztény gyökerű környezetvédő törekvés új fogalma. Ferenc pápa tanításában fontos elvként jelenik meg „minden teremtmény önmagában való értékessége”. Ezért beszél az enciklikájában mindig a teremtésről, nem pedig pusztán a természetről. A teremtés ugyanis a zsidó-keresztény hagyományban talán valóban több, mint a klasszikus értelemben vett természet. A Mindenható alkotásában minden teremtménynek értéke és jelentősége van. Ilyen megközelítésben a Mindenható maga a természet is lehet, de ez is különféle kérdéseket vethet fel. Az egyik dilemma, hogy az állat- és a növényfajok gazdagságának van-e más értéke, mint a pillanatnyi hasznosságuk az ember számára. A környezetért való felelősség tehát elválaszthatatlan a jövőért érzett felelősség kérdésétől.
A jövő viszont felveti az emberiség létezése értelmének problematikáját. Sok szempontból valójában mi is teremtőkké váltunk. A mesterséges intelligenciát mi hozzuk létre, és sok szempontból máris intelligensebb nálunk. A jövőben pedig egyre inkább az lesz. Stephen Hawking, a legendás fizikus már 2015-ben arra figyelmeztetett, hogy ha tovább kísérletezgetünk a mesterséges intelligenciával, a folyamat az emberiség kipusztulásához vezethet. A nálunk „okosabb”, de általunk létrehozott valami helyettünk is „belátja”, hogy milyen veszélyesek vagyunk a bolygóra, és tesz is ellene valamit.
