home 2024. február 26., Géza napja
Online előfizetés
Tengeri horgászat vajdasági szemmel (6.)
Bojniczky György
2015.11.29.
LXX. évf. 47. szám
Tengeri horgászat vajdasági szemmel (6.)

„Nemzetközi gubanc” — A rovinji nyaralásokhoz sok szép horgászélmény fűződik. Halat máshol is lehetett fogni, de a Mirna halfeldolgozó üzemhez és környékéhez kapcsolódó történetek a legjobbak.

Arról, hogy a halgyár működni tudjon, egy egész halászhajóflotta gondoskodott. Állandóan mozgásban volt, és csak akkor tért vissza, amikor már megtelt hallal. Ha a fogás sikeres volt, tett még egy fordulót, akár az éj leple alatt. Hogy horgászati szempontból hogyan érintett bennünket a halászhajók „jövése-menése”, arra majd a továbbiakban térek ki.

A gyár kifolyójánál könnyen meg lehetett fogni a napi haladagot, ott is volt a horgászok fő gyülekezési helye. Egy egész nemzetközi horgásztársaság jött ott össze már kora reggel. Valamennyien azokon a vízben álló, hatalmas kőtömbökön, sziklákon horgásztak, egyensúlyoztak, amelyek közül az a bizonyos sűrű lé érkezett a gyárból, hol vörösre, hol sárgára festve az egyébként kristálytiszta tengervizet. Viszont éppen ebben a zavarosban lehetett halat fogni. Ami a legérdekesebb, mindannyian ugyanazon a helyen horgásztak, csak más-más irányból közelítették meg.
Sokszor annyi úszó tolakodott egymás mellett, hogy az ember alig tudta megfigyelni, melyik is az övé. Bizony nem egyszer történt összeakadás is, olykor-olykor egész „nemzetközi gubanc” alakult ki. Nemzetközi, mert a turistahorgászok között a horvát, szlovén, boszniai (akkor még jugoszláv) horgászok mellett voltak olaszok, németek, lengyelek stb. is. Ilyenkor, amikor a sok horog összeakadt, még a különböző nyelvek sem okoztak gondot, mindenki tudta, hogy csak nagy türelemmel lehet megoldani az ilyen „gordiuszi csomót”. A sok összegubancolódott zsinórt, horgot meglepő egyetértésben bogozgatták.

Ebben a nemzetközi társaságban magyart még nem említettem, pedig volt — méghozzá vajdasági. Rajtam kívül csak ez az egy horgász volt magyar. Ami a legérdekesebb, hogy odavalósi volt, már jó régen leköltözött a tenger mellé, és csak időnként látogat haza, úgy, mint mi hozzájuk. Volt ideje kitanulni a tengeri horgászat csínját-bínját, így aztán kulcsfontosságú dolgokat tudhattam meg tőle. A többi közt azt is, hogy hogyan és mikor lehet angolnát zsákmányolni. Ott ezt a fajta halat is meg lehetett fogni, de nem ám akármire: vajdasági pirosgilisztára! Ha nem a saját szememmel látom, talán el sem hittem volna. (Ezt a módszert már sajnos nem tudtam kipróbálni, mert 1990 után már nem tudtunk eljutni Rovinjba.)

Nem csak az angolnafogás módozatait lestem el tőle, azt is megtudtam, mit kell tenni a kifogott hallal, mert az sem mindegy. Az a legcélszerűbb, ha azonnal megöljük, mert ha élve visszük haza, még másnap is képes „kimászni” a frizsiderből, mintha mi sem történt volna. Igen ám, de a mi esetünkben, akik a pontyot egyszerűen csak fejbe kólintjuk, ez nem célravezető. A fejére mért ütésekkel nem lehet elpusztítani, mert idegrendszere végighúzódik az egész testén. A tanácsadóm szerint a helyiek ezt úgy oldják meg, hogy az angolnát még mielőtt leakasztanák a horogról, a vastag zsinórnál fogva egész testhosszában odacsapják a kőparthoz vagy a betonhoz. Ezzel azonban még nincs vége a műveletnek, mert az a legjobb, ha még ott, a helyszínen megszabadítjuk a vérétől, mely igen mérgező, és egy kis seben át az emberbe jutva súlyos gondokat okozhat. Ezt a műveletet úgy kell elvégezni, hogy egy éles késsel közvetlenül a feje alatt egy mély bevágást ejtünk, szinte teljesen le kell vágni az angolna fejét, majd hagyni, hogy az összes vére elfolyjon.

Kisebb angolnákat nekem is sikerült fognom, és akkor már tudtam, mit kell velük tenni. Nagyobb példányhoz azonban még nem volt szerencsém, azaz egészen pontosan volt már méretes angolna a horgomon, csak éppen kifogni nem sikerült.

El kell mondani, hogy az igazi „angolnázó” idő dagálykor kezdődik, mivel ilyenkor a nagy hullámok kiverik az angolnákat a barlangjukból, melyek ezekben az órákban kapnak a legjobban. Éppen egy ilyen alkalommal döntöttem az angolnahorgászat mellett, és mint később kiderült, igencsak felkészületlenül. Ezt a halfajtát, különösen a nagyobb példányait kizárólag a szardelladarabok érdeklik, és szerencsére sikerült is a gyárból kifolyó, sűrű léből a kis lepkefogó hálómmal megfelelő csalit szereznem.
A gond ott kezdődött, hogy a botom nem volt felszerelve ilyen típusú horgászatra. Úgy gondoltam, elég lesz, ha egy damilspulniról lehúzok valamennyi zsinórt, és a végére kötöm fel közvetlenül az ólmot meg a horgot. Így is tettem, és szépen bevetettem a szardelladarabkával felcsalizott horgot a háborgó tengerbe. Aztán, mint aki jól végezte a dolgát, az előttem álló szikladarabon egy jó nagy követ raktam a damiltekercsre. Nagy dagályhullámok verték a partot, ideális „angolnázó” idő volt tehát. Nem hittem a fogásban, de azért mégis kipróbáltam.

Egyszer csak — ördög és pokol! — egy hatalmas rántásra lettem figyelmes, és a következő pillanatban már a levegőben láttam peregni a damiltekercsemet, méghozzá óriási sebességgel. Sem elkapni, sem utánanyúlni nem tudtam, az angolna meg csak húzta a lepergő damilt. Aztán szépen a tekercs is eltűnt a vízben. Az angolna valószínűleg nem a legkisebb példányok közé tartozott.
Akkor tanultam meg, hogy a tengeren nagy halhoz erős felszerelés szükségeltetik.

(Folytatjuk)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..