Téli táj, avagy nézz ki az ablakon, gyermek

Téli táj, avagy nézz ki az ablakon, gyermek

Feljegyzések nem létező polgárságunk történetéből

A tél kétféle tud lenni, erre a következtetésre jutott óvodáskorában a gyermek. Az egyikféle tél az, amikor az embernek befagy az orra, olyan hideg van, hogy a zúzmara bemászik az orrába, és ott összefogja a két orrlukát.

Évtizedek múltak el anélkül, hogy a felnőttkor sanyarúságában bármennyit is változtatott volna ezen a tudáson. Már réges-régen elmúlt negyvenéves is, a szeme körül ráncok, lábfején pirosra gyulladt bütyök, stabil és biztonságos baráti kör — túl sok gondolat a halálról, de még mindig azt hitte, hogy az egyikféle télben a zúzmara mászik be az ember orra lyukán, és szorítja össze a kis csillámló szőrszálakat.

Hát nem így van?

Nem, persze, hogy nem így van. Az élet az, ami összeszorítja. És a halál az, ami már akkor sem szorítja, ha akármennyire kemény is az egyikféle tél. Az orrlyukon kiáramló levegő kristályosodik, keményedik, válik a hidegtől vízzé, majd zúzmarás, fagyott levegővé a hidegtől.

Az orrlyukon ki-be áramló levegő az élet, abból lesz a zúzmara az orrlukban. Nagyszerű érzés!

A másikféle tél az, következtetett a gyermek, amikor az embernek a feneke fagy be, pontosabban a luka. Ez a féle tél az, amelyikben a gyermek meleg, kicsiny kutyához hasonlatos, puha és bársonyos orrocskáját az ablaküveghez szorítja, rátapasztja, szinte vákuumot képez az orra hegye az ablaküveggel, és ki szeretne menni az utcára.

Játszani szeretne odakint, a fagyos szántóföldeken, a meztelen seggel szaladgáló egerek és apró, fagymotívumok közé szorított pocsolyák között, az ott maradt szárkúpok tövében, a többi gyerekkel, akik már órák óta odakint vannak, némelyiken sapka sincs, kesztyű és sál sem, a takony már rákeményedett az orruk alá és az arcukra, de ők mégis kint lehetnek, míg a gyermek nem mehet ki, mert, ahogyan az Anyja mondja, befagy a luka.

Hát, nem így van?

Nem, persze, hogy nem így van. A rend az, ami bent tartatja az asszonnyal a gyermeket. Az egész előtte álló élet szabályrendszere, amely szerint nem lehetséges álló nap odakint bóklászni, mint akire rá sem néz senki. Mint akivel nem törődnek. Mint egy, mint egy, mint egy… Nem gazdátlan jószág… Ilyesmit soha nem mondtak a gyermeknek, sokáig nem is tudta, hogy vannak ezek a szavak: gazdátlan és jószág.

Csirkék, macska, kutya, galambok. Nyulak, kacsák és azok a kurva egerek. Ezek voltak az állatok. Jószágokról nem hallott.

A jószág az a disznó, de ezt később tanulta meg.

Gazdátlan legfeljebb egy sapka lehet, melyet valaki ottfelejtett egy padon. Ember, gyermek és állat nem.

A macska felugrott az ablakpárkányra, a farkát maga alá sodorintotta, és hunyorogva benézett az ablakon, a feje éppen a gyermek belülről odatapadt orrával volt egy vonalban. Fázik a macska, beengedhetem? — kérdezte. Az Anyja azt válaszolta, hogy egyáltalán nem fázik, melegíti a bundája. — Az ő luka nem fagy be? — próbált alkudozni a gyermek, közelebb kerülve a vágyhoz, mely a lelkében terebélyesedett, de nem tudta volna megfogalmazni, szavakba önteni, hogy mit is jelent ez a vágy.

Teljesüljön az, ami jó volna.

Kiderült, hogy a macska luka nem fagy be, olyan befagyhatatlan luka van, mint a kurva egereknek, nyilván emiatt alkotnak egy párt, a macska–kurva egerek.

Rászóltak a gyermekre, hogy ne beszéljen csúnyán! De hát ez meg sem fordult a fejében, olyan boldog volt, hogy beengedhette a macskát, mely immár ott dorombolt a bundáskenyér-színű cserépkályha előtt, ahol a gyermek kisfotelja is állt. Kezét a macska bundájába rejtette, szinte azonos színű szemükben apró szikrák pattogtak, akárha a kályhából.

A gyermek értetlenül nézett, de hát nem beszélek csúnyán, duzzogott, nem értette, miért szólt rá az Anyja, talán bosszús azért, mert olyan hosszan nyarvogott, hogy szeretne kimenni az utcára, a többi gyermek közé.

Aztán megértette, hogy a kurva egerek kifejezés nem ugyanolyan, mint például a postagalamb. Meg a tippler.

A tippler az gyönyörűséges!

Az Apa szerint a tippler galamb ilyen, viszont a kurva egerek már megint szétrágták a zsákot.   

Ezen morfondírozott kis ideig a gyermek, hogy a kurva egerek, amikor szétrágják a zsákot, akkor belebújnak-e, hogy melegebb legyen, vagy csak lakmároznak. Aztán elfeledkezett az egészről, mert a macska felugrott az ölébe, az Anyja is bejött a szobába, rendezgette a virágokat, a gyermek lelkén pedig olyan boldog egyensúly lett úrrá, mintha soha nem szűnne, szűnhetne meg a kétféle tél, a zúzmarás, orrlukat befagyasztó és a másik, a vágyódós, lukat befagyasztó, és mindig, amíg csak a világ világ, megmondják neki, hogy most melyik van. Melyikféle tél. És ahhoz igazodva fognak múlni a napjai.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Téli táj, avagy nézz ki az ablakon, gyermek
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.05.10.
  • LXXIII. évfolyam 18. szám
Téli táj, avagy nézz ki az ablakon, gyermek
Kaleidoszkóp
  • Káich Katalin
  • 2018.03.28.
  • LXXIII. évfolyam 12. szám
Facebook

Támogatóink