Táskaként újraálmodott farmerek

Táskaként újraálmodott farmerek

Egy osztályba jártunk az általánosban Gabival, varrodája pedig nem messze van egykori szabadkai otthonunktól, így jó néhány évtized után újra rendszeresek lettek a találkozásaink, egy-egy vásárlás során jókat beszélgettünk.

Persze ez még nem ok egy interjúra, az viszont annál inkább, hogy elképesztően jó és egyedi farmertáskákat, vagy ahogyan ő nevezi, tatyókat „dob össze”, melyek ripsz-ropsz elkelnek a legnépszerűbb közösségi oldalon.

Sokáig persze én sem bírtam ki farmertáska nélkül, a választásom egy egyszerű, de nagyszerű hátizsákra esett, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Ha kell, elegáns, ha kell, sportos, belefér minden, ami egy női táskába csak kell — na jó, nem éppen minden, mert kétszer is visszavittem cipzárcserére, úgy megtömtem szegényt. Gabit azonban nem olyan fából faragták, aki egykönnyen feladja: a második a fene sem tudja, mivel pakoltam úgy tele, de megint szétment a cipzár panaszomra közölte, nem fog ki rajta a probléma, kerített egy nőicsizma-cipzárt, és azóta a nélkülözhetetlen kulcsok, dezodorok, krémek, kövek és kiflivégek, no meg pénztárca, esőkabát, mobil, szatyor, vizespalack mellé simán odagyömöszölhetek akár egy pulóvert is a lassan hűvösbe forduló estékre.

* Egyáltalán hogyan kezdtél el farmertáskákat varrni? Összegyűltek a gyerek kinőtt farmerjei, és kellett velük valamit kezdeni? 

— Dehogy! — mondja, és nevet Germáni Gabriella. — Ez körülbelül öt éve pattant ki a fejemből. Világéletemben imádtam a farmert, és amikor a városban valahol megláttam egy farmertáskát, a kolléganőmmel nekifogtunk: ő nagyon profi volt a varrásban, én pedig a táskaműfajt kezdtem felfedezni. Összedugtuk a buksinkat, és a szabadságidőnk alatt ezzel foglaltuk el magunkat, reggeltől estig táskáztunk.

* Jó kis szabadság! 

— Ez a varrás szeretete! Szerintem az alkotás maga a szabadság. Amikor az ember valamire képes, valamit kiad magából, valamit teremt, készít, ami az ő keze munkája, számomra ez a szabadság. Mert az összes többi napot az életben kénytelenek vagyunk szabályok szerint, sablonosan élni, ahogyan elvárják tőlünk. Itt a magam ura vagyok, nem szól bele senki, hogy milyet készítsek. Úgyhogy rendelésre elég bajosan fogok hozzá, és amikor azt kérik, hogy nekem is készíts egy pont ugyanilyet, akkor elmagyarázom, hogy ez nem kínai sorozatgyártás, hogy akkor most nekiállok, megnyomom a gombot, és ugyanolyanok potyognak ki a futószalagról, hanem ez egy egyedi darab.

* És akkor végül is honnan ez a rengeteg farmeranyag? 

— Vannak emberek, akik az újrahasznosítás hívei, ahogyan én is, szelektíven gyűjtöm a hulladékot odahaza, ők is hasonló felfogásúak, hogy már ne dobjam ki, elfogadod, ugye. Aztán itt vannak a turik…

* Szóval te vagy az, aki felvásárolja a farmereket a turkálókban! 

— Igen, amikor leárazás van, bevonulok, és jöhetnek a farmernadrágok, illetve újabban a bőrkabátok, mert a díszítések ebből készülnek.

* Otthon pedig fogsz egy farmert, és órákig nézegeted, amíg meg nem száll az ihlet?

— Nem, van olyan, amelyet évekig nézegetek! Van rajta valami extrém minta, egy hímzés, nincs rá ötletem, lerakom… És akkor előveszem a következőt. Amikor beindul egy stílus, akkor pedig turkálok, kupacokban, hegyekben áll nekem otthon a farmer. 

* Hány farmered van otthon?

— Úgy 300-400, nem tudom pontosan, csak gyűjtöm, gyűjtöm, mindig szaporodik, mert ha meglátok egy jó farmert, akkor megveszem, és viszem haza, majd amikor jön az ötlet, csak előkapom. Tegnap például egy olyan táskát csináltam, amelyhez a farmer „friss” volt, a nyomtatás tavalyi, a láncok vagy a karikák, melyeket rárakok díszítésnek, néhány évesek. Gyűjtögető életmódot élek, hihetetlen! Nálam kreatív rendetlenség van, melyben nagyon jól feltalálom magam. Ha már megvan az ötlet, utána durván egy óra, és kész a táska, attól függ, mennyire dolgozom ki. A túldíszített darabokra nincs is igazán igény, inkább erre a mindennapi viseletre, gyerünk, felkapom, és már indulok is.

* Van kedvenced?

— Ilyen az egyfülű, csak feldobod a válladra. Ez igazából egy picit elegáns, sportos női táska. Rengeteg minden belefér, zsebek belül, zsebek kívül, lehet pakolni bele ezerrel. 

* Hogyan alakult ki a vevőköröd? Most már nagyon elkapkodják a táskáidat a Facebookon!

— Igen! Az egész úgy kezdődött, hogy az egyéb elkészített termékeink, ruházati cikkek mellé kitettük a táskát. Ott indult be az egész, öt évvel ezelőtt, azokkal a kezdetleges, mondhatni, primitív táskákkal. Azóta csak tanulunk és fejlődünk, azért van ez az eredmény, hogy most már elkapkodják seperc alatt. Most már bővült a vevőköröm, Németországból, Magyarországról is vásárolnak. 

* Ez akkor most már üzlet?

— Én inkább úgy mondanám, hogy kedvtelés, hobbi, melyet anyagi javakra tudok fordítani, pénzt hoz a konyhára, de megélni még nem tudok belőle. Nem lehet olyan sok pénzt elkérni ezért a mai világban, mert az embereknek nem ez az elsődleges. Egy táska ne legyen túl drága — vallják, azt viszont szeretik, hogy egyedi, nem kínai, meg hogy tartós, de nem szeretnének érte sokkal több pénzt adni, mint a kínai áruért. A mottóm: A táskáim által nem a munkadíjat fizeted ki, hanem a tapasztalatomat, a szorgalmat, az időmet, melyet a legjobb tudásom szerint arra fordítok, hogy neked egyedi táskát készítsek! Vannak emberek, akik csak az én táskáimat szeretik, igen, megnézik a másikét is, de az enyéimből választanak. Két-három hónapig rengeteget túlóráztam az eredeti munkakörömben, nem tudtam a táskákra időt szánni, mert ha kipurcan az ember, nem fog táskázni — és a vevőim hiányoltak. Ahogy kezdtem felpakolni a képeket az új termékekről, rögtön rácuppantak, hogy hol voltam idáig.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink