A szervezők változatos programmal készültek a jelenlévőknek, a több helyszínen zajló események között kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták a számukra érdekes elfoglaltságot. A világtalálkozó célja, hogy hazahívja a településről elszármazott embereket, az ötletgazdák pedig évről évre azon dolgoznak, hogy összekovácsolják a közösséget.

A vállalkozószellemű szakácsok főzőversenyen mérhették össze tudásukat. Már kora délután rotyogtak a bográcsokban a finom ételek, sercegtek a húsok a rostély rácsain. A sportok kedvelői focimeccsen mozgathatták át izmaikat, ezután pedig az ebéd is jobban esett. A két- és négykerekű járgányok szerelmeseinek sem kellett lemondaniuk az élvezetekről, oldtimer járművek kiállításán csodálhatták meg a legkülönbözőbb masinákat. Emellett volt kirakodóvásár, lovaskocsikázás, bőséges étel- és italkínálat, a legkisebbeknek pedig kincsvadászattal, kvízjátékkal, arcfestéssel, állatsimogatóval, kézműves-foglalkozásokkal és légvárral kedveskedtek. Természetesen egy összejövetelről sem hiányozhatnak előadóművészek, akik a jó hangulatról gondoskodnak, ezt a feladatot ezúttal a Juhász zenekar, Weisz Viktor és Sándor Évi, valamint DJ Maxy lemezlovas látta el. Végül, de nem utolsósorban az iskola előcsarnokában egy folyamatosan megtekinthető helytörténeti kiállítás is megnyílt. Az esemény teljes ideje alatt több sátor állt rendelkezésre, ahol találkozni, beszélgetni lehetett régi ismerősökkel, az oromiakkal és azokkal, akik valamilyen oknál fogva elköltöztek a településről, és hazajöttek erre a napra.

Erdélyi Olivért, Orom Helyi Közössége Tanácsának elnökét, az esemény egyik szervezőjét kérdeztem az összejövetel jelentőségéről.

— Az alapötlet onnan indult, hogy szerettük volna az elszármazottakat visszavonzani, akár csak egy napra is. Hét év után elmondhatom, hogy ez sikerült, minden évben 1000-1500 ember van ugyanis, aki csak erre az egy napra látogat ide. Próbáltunk újítani az elmúlt évekhez képest, hogy a gyerekeknek minden szórakozási lehetőséget ingyenessé tudjunk tenni, és ezáltal a szülőknek is megkönnyítsük a programok lebonyolítását. Tavaly az időjárási körülmények közbeszóltak, és ezeket nem tudtuk megtartani, az idén viszont az Arany János Általános Iskola mögötti kis erdőben a hagyományosan megrendezett főzőverseny mellett a gyerekfoglalkozások zajlanak. Természetesen nemcsak a gyerekekről szól a mai nap, hanem a családokról is, ezért este koncerteket kínálunk, és mindenki figyelmébe ajánlanám a helytörténeti kiállítást, mely a Nagylány címet kapta. 

Szarvas Erzsébet, a helytörténeti kiállítás egyik szervezője mesélt a tárlat témájáról, létrejöttéről és a megtekinthető tárgyak történetéről, illetve használatáról.

— A világtalálkozó alkalmából az elmúlt nagyjából száz évet mutatjuk be képekben és tárgyakban, valamint az oromi lányokra jellemző helyi divatot. A képeken mind oromiak szerepelnek különféle helyzetekben, csoportosan, egyénileg, munka közben vagy stúdiófotókon. Mindegyik tárgy Oromhoz köthető, annak a személynek, épületnek a képe, amely itt létezett. Ezt a gyűjteményt hárman hoztuk létre, Pósa Mária, Bata Johanna és jómagam. A képek digitálisan is el vannak mentve az utókor számára. A fotók akármilyen régiek is, nagyon jó minőségűek, az első 1868-ban készült. A lányokhoz kapcsolódó tárgyak között van stafírung, fehérnemű, gallérok és díszítőelemek, ezek nagyon fontosak voltak. Nem volt sok ruhájuk, mert anyagilag korlátozottak voltak a ruhavásárlás terén, így különféle díszítésekkel ezeket nagyon változatossá tudták tenni. A lányokat kézimunkázni, horgolni, kötni, hímezni tanították. A nagylányok használati tárgyai közé tartozott a pomádé, púder, kölnivíz, szagos víz. Legyezőjük, kesztyűjük a városi lányoknak volt, illetve azoknak, akik később a városba kerültek. A lányok egyik szórakozása volt, hogy emlékkönyvet vezettek, templomba jártak, ahova imakönyvet vittek. A zsebkendőre nagy hangsúlyt helyeztek, illatosították, és ezzel egy kicsit a fiúknak is jeleztek. A legrégebbi ruhák, melyek itt megtalálhatóak, 1930 körüli darabok, van selyemkendő és -sál is, mely szintén városi viselet volt, valamint báli ruha, mivel a tánciskola befejezésére mindig egy szép estélyi ruhát kaptak. A helyi lányok kendőt viseltek, selymet, muszlint, kasmírt, ami volt. Kombinét, harisnyatartót is hordtak, szigorúan rétegesen öltöztek. Mi folyamatosan gyűjtjük a tárgyakat, ha valaki felajánl valamit, vagy megtudjuk, hogy van valami érdekes nála, elfogadjuk. Minden évben más a témája a kiállításnak. Először általános kézimunkák voltak, a második alkalommal a kenyérhez kötődő dolgok, a következő évben a tájra jellemző fehérhímzések, aztán száz év esküvői képei, majd a gyerekek, elsőáldozási képek, utána katonaképek, most pedig a nagylányok.

Két, Oromra visszalátogató egykori lakost is megkérdeztem, hogyan érzik magukat a rendezvényen, milyen visszatérni oda, ahol felnőttek.

Dukai Csaba tizennyolc éve költözött el Oromról, jelenleg Magyarországon él.

— Hazajöttem az oromi napokra, a főzőversenyre, melyen már három-négy éve nem voltam, de egyébként járok haza évente háromszor-négyszer a családhoz, barátokhoz.

Vajdovics Krisztián Oromon nevelkedett, 2010 óta Szabadkán él a feleségével.

— Elköltöztünk a munka miatt, mivel itt kevés volt a lehetőség. Havi néhány alkalommal járunk Oromra, édesanyám itt él. Jól érezzük magunkat a találkozón, borjúpörköltet készítünk a főzőversenyen. A gyerekek is élvezik, szeretnek Oromra járni a nagyszülőkhöz. Van itt sok ismerősünk, jóbarátunk. Úgy gondolom, jobb a faluban, mint a városban, valahogy a lelkem mélyén úgy érzem, ha megérem az öregkort, akkor szeretnék visszaköltözni ide.