Ez leginkább önértékelési zavarokkal jár együtt, ezért az önelfogadásunkban szintén a társunk szava a döntő, vagyis nem a valódi értékeink szerint szemléljük saját magunkat, hanem az alapján, amit a másik gondol rólunk.

A társfüggőség bárkinél kialakulhat. Mindez azonban azoknál alapozódhat meg, akiket gyermekkorukban elhanyagoltak vagy lelkileg bántalmaztak, akiknek már korán meg kellett tanulniuk, hogyan kell elnyomniuk a saját szükségleteiket, hogy megfeleljenek a szülő elvárásainak. Ez pedig hosszú távra is meghatároz egy mintát, vagyis az ilyen személyek később is olyan emberek szeretetét próbálják majd elnyerni, akik túlságosan nagy elvárásokat támasztanak eléjük, vagy akik egyéb módon problémásak. A felismerés nagyon lassú, még akkor is, amikor az egyik fél annak ellenére keresi a másik kegyeit, hogy az bántalmazza őt — sőt némelyek még arra is hajlandóak, hogy mentségeket találjanak erre a tettre, vagy éppen saját magukat hibáztatják. 

A társfüggő ember életének többi területe beszűkül, elhanyagolja a baráti kapcsolatait, nem foglalkozik a hobbijaival. Egyszóval teljesen elmagányosodik, és ha véget ér a szerelem, kétszeres szenvedésben lesz része, mert akkor szembesül vele, hogy menthetetlenül magára maradt. Emiatt fordul elő gyakran, hogy a társfüggő emberek rövid időn belül új kapcsolatba menekülnek, mert képtelenek elviselni a magányt és az egyedüllétet.

A legújabb szakirodalom már a kapcsolatfüggőséget is külön tárgyalja, amikor is nem a férfi-nő kapcsolat rendellenessége mutatható ki, hanem kóros viszonyrendszer — akár azonos neműek, barátok, illetve szülő-gyermek vagy főnök-beosztott közt is kialakulhat, mindenfajta nemiség, szexualitás nélkül. Azaz az egyik fél a másiktól függ.

A társfüggőség egyértelműen inkább a nők betegsége. Tipikus társfüggők azok a nők, akik annyira félnek az egyedülléttől, hogy inkább elviselnek egy rossz kapcsolatot az összes lelki vagy fizikai agressziójával együtt. A társfüggő nők azért tartanak ki a problémás párjuk mellett, mert gyámolításra szorulónak, megmentésre várónak tartják, és önmagukat jelölik ki a felemelő feladatra — női princípium. Az ilyen nőknek nincs saját baráti körük, külön programjaik és hobbijaik. A kapcsolat valójában nem teszi őket igazán boldoggá, mert hiányoznak a közös programok, az őszinte beszélgetések és a kielégítő szexuális élet.

Egy társfüggő kapcsolat esetében nem feltétlenül a szakítás az egyetlen vagy a legjobb megoldás, ám mindenképpen tenni kell valamit, mivel a társfüggőség hosszú távon mindkét fél számára káros. Az élesebb határok meghatározására, az önállóság növelésére, az egyéni boldogság megtalálására vonatkozó törekvések mind segíthetnek benne, hogy megszabaduljunk a függőségtől. A legtöbb esetben a társfüggő ember maga is felismeri a bajt, és így őszintén szembenézhet a gondjaival. Nagyobb az esélye a gyógyulásra, ha a hozzá közel álló személyek teljes mértékben támogatják a küzdési folyamatban. Néha szakemberre is szükség van. A kezelési módszerek közül választhatunk egyéni és/vagy csoportterápiát is. A gyógyulás sokszor hosszú és megerőltető folyamat, de mindenképpen megéri a fáradságot. Hiszen a terápia végén a társfüggő ember egy független, erős, önmagát szerethetőnek és értékesnek tartó, lelkileg egészséges személyiséggé válik, aki képes egyedül is jól érezni magát.