Szabó Attila fotója

Kovács Frigyes Aracs-érmes, Bodrogvári-díjas, kétszeres Pataki Gyűrű-, továbbá Jászai-díjas színművész, tanár, rendező, színházalapító, társulatvezető 35 éves pályafutása során sokszor kapott tapsot (mondjuk, Kolhaas Mihályként, Besszemenovként, Szabó bakterként, Hypollitként...), de átélt már néhány válságos időszakot is mind közösségépítőként, mind pedig magánemberként. Vívott és vívódott, őrlődött és őrölték - mégis mindvégig kitartott a színház mellett. Tavaly ősszel egy kis időre kicsúszott ugyan a talaj a lába alól, hogy aztán újult erővel, bölcsebben lásson ismét munkához...
- Hol, merre jársz, mit csinálsz mostanában?
- Márciustól az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára vagyok, de vendégművészként gyakran megfordulok a békéscsabai Jókai Színházban is. Az együttműködésre már nagyon régen, még öt évvel ezelőtt felkért az intézmény igazgatója, Fekete Péter, aki annak idején a Népszínházban rendezte a Kés a tyúkban és a Kis Emma c. darabokat. Szó esett arról, hogy majd játszok, vagy esetleg műhelymunkát vezetek, de akkor még idegenkedtem ettől az ötlettől, úgy érezvén, hogy nekem itthon van sokkal fontosabb teendőm. Végül tavaly ősszel, amikor kiderült, hogy Szabadkán nem tartanak igényt rám, elvállaltam Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása című színművének rendezését. Igaz, az első megbeszélések idején még csak egy kamaradarab létrejöttéről tárgyaltunk, de aztán megláttam a repertoáron ezt a kiváló alkotást - véleményem szerint a XX. század drámairodalmának a gyöngyszeme -, s nagy kihívásnak tartottam. Függetlenül attól, hogy ez a mű afféle önjáró darab, nagyon meg kellett küzdenem a sikerért, hiszen mintegy harminc embert - harminc különféle játékstílust! - kellett összehangolnom. A női főszereplő a Barátok közt sorozat sztárja, Fodor Zsóka lett, a férfi főszereplő pedig Földi László, akivel csaknem 40 éve ismerjük egymást (valamikor az ő csantavéri szülői háza volt az én második otthonom). Mindezek ellenére nagy szorongással kezdtem a munkához, mert hiszen máról holnapra egy teljesen új, idegen közegbe csöppentem. És természetesen az sem volt mellékes, hogy a Dürermatt-szövegben most olyan mélységeket fedeztem fel, amit fiatal koromban teljesen másképp értelmeztem. Nemcsak egy idős, szerelmes pár bolondozásairól van itt szó, hanem a pénz hatalmának morfológiájáról is. Egyszóval nagyon időszerű a mondandója.
- Ha már az aktuális dolgoknál tartunk: elárulnád (persze, ha nem titok), hogy az utóbbi hónapokban miért nem látunk játszani itthon, a Népszínház színpadán?
- Lehet, hogy ez már nem is aktuális... De semmiképp sem titok. Csak botrányos. Megvonták tőlem a szereplési lehetőséget. Tavaly októberben, amíg zajlottak Csehov Cseresznyéskert című darabjának próbái - én Piscsik szerepét kaptam (a világirodalom egyik legjobb epizódszerepét!) -, egy alkalommal magához hívatott a magyar társulat igazgatója, és kijelentette, visszavonja tőlem a szerepet a vendégrendező, Bérczes László kérelmére, aki szerint én hátráltattam, zavartam a munkájában. Azt mondta, nem tud gondolkodni, míg én a színpadon vagyok. Megjegyzem, A Gézagyereket is ő rendezte, s akkor nem akadályoztam az alkotás folyamatában. Nem, nem volt semmilyen verbális összezördülésünk, sem fizikai leszámolásunk egymással. Az akadémián színjátszói etikát is tanítok, nemcsak beszédtechnikát. Vagyis nemcsak oktatom a jövő nemzedékét, hanem nevelem is. Tudom, hogy egy alkotói csoportot mindenáron, mindenki ellenében meg kell őrizni. S noha arról vagyok hírhedt, hogy szemtelenül nagy pofám van, azt azért tudom, kivel mikor kell vitába szállni. Tudnék erre számtalan példát felhozni, de csak kettőt említek. Az Újvidéki Színházban készítettünk épp egy darabot, amikor a vendégrendező (egy nyámnyila alak) a próba kellős közepén úgy leordított mindenki előtt, mint egy piaci kofát. S én, aki a kavillói kocsmákban úgy szocializálódtam, hogy ha valaki rálépett a lábamra, akkor azt kihívtam az udvarra és férfiasan elrendeztem vele a dolgot, meg sem nyikkantam. Pedig elképzelheted, hogy forrt fel bennem is a fejvíz! Aztán hazamentünk, s a harmadik emeleti albérleti lakásban szépen kiengedtem a gőzt. Kinyitottam a szám. Másnaptól a darab zökkenőmentesen haladt a premier felé... Békéscsabán a Dürrenmatt-darab próbáin egy tömegjelenettel kínlódtam. Erre, mit ad isten, az egyik élművész hisztérikus rohamot kapott: kikéri magának, hogy egy ilyen dilettáns rendező miatt ő egész nap izzadjon... Szenvtelenül végighallgattam, hiszen tudtam, ha visszaüvöltök, még aznap kipenderít az igazgató, mint egy jöttmentet. Tíz perc után, mikor lehiggadt, megköszöntem a véleményét. Másnap magához hivatott Fekete Péter igazgató és megkérdezte, miben tud a segítségemre lenni. Teljes biztonsággal kezelem a helyzetet, mondtam. Délután már együtt boroztunk az érdemes művésszel a színház büféjében, koccintott velem, kezet csókolt (!!!) és elnézést kért.
- És a te sztorid hogyan fejeződött be?
- Miután közölték velem, mi a helyzet, hazamentem, és írtam egy epés levelet a rendezőnek, kifejtettem benne a saját nézetemet. Sajnos ő ezt a levelet fenyegetésnek fogta fel, mire a társulatigazgató minden szerepemből felfüggesztett. Az eset végül az igazgatóbizottság elé került, s olyan határozat született, hogy az ügyet átadják a rendőrségnek. Ki is jött hozzám egy nyomozó, de csak röhögött az egészen, nem tudott mit kezdeni velem. Az igazgatónő, Ljubica Ristovski pedig, bármennyire is ágáltak amellett, nem írta alá a menesztésemet. Végül önszántamból kiléptem a társulatból.
- A színház miatt rengeteg keserű pirulát nyeltél már, mégis hű maradtál hozzá. Miért?
- Sohasem a színház bántott, hanem az emberek. Sohasem a színházban csalódtam, hanem az emberekben. De mindegyik eset egy-egy felismerés, egy-egy önvizsgálat, tanulmány az emberi psziché, az emberi kapcsolatok és a világ működéséről. Lassan helyrekerülnek a fejemben a dolgok, s úgy gondolom, többé már semmilyen meglepetés nem érhet. Kinőttem, mint a gyerekcipőt, a naiv korszakomat. Érzelmileg persze nem mindegy, hogy egy 35 éves álmom kútba esett: történetesen, hogy én Szabadkán fogok egyszer majd nagy, nemzeti közösségünk számára fontos színházat csinálni. És néha felmerül bennem a kérdés: ha valóban olyan közveszélyes, gátlástalan, erkölcstelen alak vagyok, mint amilyennek lefestenek némelyek, akkor mi keresni valóm van nekem az akadémián? Miért - és mire taníthatom én vajon a jövő színésznemzedékét? S akkor miért is akasztanak ilyen meg olyan kitüntetéseket a mellemre?
- A Dürrenmatt-darab rendezése után most mire készülsz?
- A Békéscsabai Jókai Színházban most egy kortárs magyar szerző felolvasó színházi bemutatóját rendezem, a jövő évadban pedig ugyanott a Lear királyt játszom majd. Részt veszek a Szarvasi Vízi Színház egyik nyári rendezvényén. Ja, és (ha támogatást kapok rá) decemberben a vajdasági általános iskolai magyartanároknak egy saját készítésű DVD-t szeretnék ajándékozni.