Politikai karrierje során szerepet vállalt az Európa Kollégium létrehozásában, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet megalapításában, valamint a Forum Könyvkiadó magánosítástól való megmentésében is közreműködött. Jeges Zoltán az idén tölti be 75. életévét. Torontálvásárhelyen született 1946-ban. Büszke a származására. Mint mondja, sokat köszönhet szülőfalujának, hiszen a tanulás, a művelődési élet és a sport szeretete is benne volt a település légkörében. Pancsován járt középiskolába, majd a Belgrádi Egyetem Villamosmérnöki Karán folytatta tanulmányait. Az egyetemet 1969-ben végezte el, de az anyagi körülményei nem tették lehetővé, hogy Belgrádban maradjon. Szabadkán kezdett dolgozni szaktantárgy-előadóként a Műszaki Középiskolában. Munka mellett fejezte be az egyetemet.

Dr. Jeges Zoltán

* Mikor szerezte meg a doktori címét?

— Beiratkoztam Zágrábban a magiszteri fokozatra, műszaki-kibernetika képzésre. Itt nevelték ki az akkori Jugoszlávia első generációját a számítógépes folyamatirányításra. Ekkor már Szabadkán úgyszólván bankosként dolgoztam, számítógépen vezettem a társadalmi könyvvitelt rendszermérnökként. Programoztam, és megismertem a banki rendszert. A magiszteri képzés alatt megszerettem az irányítástechnika egy külön témakörét, az adaptív irányítást, ebből akartam doktorálni. Persze mindenki egy másik témát kínált, hiszen akkor már a szabadkai Műszaki Főiskolán egy hibrid számítógépen dolgoztam, ami nagyon ritka dolognak számított. Erre a területre vonatkozó kutatási témát ajánlottak fel Zágrábban is, és Budapesten is, viszont a hibrid számítógépek területét érintő kutatásoknál az adaptív irányítás érdekesebbnek bizonyult. Végül 1986-ban védtem meg a disszertációmat Belgrádban, a Műszaki Karon.

* Egyetemi évei alatt Belgrádban hogyan vállalt szerepet a magyar hallgatók közösségi találkozásaiban?

— Akkoriban mintegy 200 magyar ajkú hallgató tanult a fővárosban. Péntekenként találkoztunk, és kialakult egy magyar kapcsolati tőke. 1968-tól olyan változást hoztam be, hogy ne kocsmákban találkozzunk, Rehák László segítségével pedig kaptunk egy termet az akkori Ifjúsági Otthonban, és ott tudományos, valamint irodalmi előadásokat tartottunk. Átszerveztük a magyar egyetemisták életét, ezzel kifejlődött egy magyar előjelű közösség, és életre szóló ismeretségek születtek.

* Hogyan alakult az oktatási karrierje?

— A szabadkai Műszaki Főiskolán felvettek állandó munkaviszonyba tanársegédként. Kineveztek az Újvidéki Egyetem tanársegédévé is, így párhuzamosan dolgoztam az újvidéki Műszaki Kar szabadkai kihelyezett tagozatán, később a szabadkai Építőmérnöki Karon is tanítottam informatikát. Lényeges, hogy amikor a szabadkai Műszaki Főiskolára kerültem, még csak szerb nyelven folyt az oktatás. Mester Gyulával — aki szintén debelyacsai származású — megbeszéltük és a többi tanár segítségével bevezettük a magyar nyelvű oktatást. Ez észrevétlenül történt, nem nagyon hangoztattuk, és úgy végződött, hogy a korábbi 30 százalékos magyar hallgatói részarány 60 százalék fölé szökkent. Közben egyetemi tanári kinevezéseket is kaptam, az újvidéki Műszaki Karon megválasztottak docensnek, a szabadkai Építőmérnöki Karon szintén. Dunaújvárosba is meghívtak oktatni, a Singidunum Egyetemen pedig a politikai karrierem után kértek fel tanítani, ott véglegesítették a kinevezéseimet, korábban tizenöt évig rendkívüli egyetemi tanár voltam, itt pedig kineveztek rendes egyetemi tanárnak.

* Hogyan lett a tartományi oktatásügyi és művelődési titkárság vezetője?

— Ennek két előzménye volt. Az első, amikor nagy visszhangot keltett Kasza József azon kijelentése, hogy megindul a Szabadkai Egyetem szervezésének folyamata. Ekkor alakult egy bizottság, melynek én is tagja voltam. Ennek ügyében a Magyar Tudományos Akadémián is tartottunk előadásokat, hogy miért és hogyan kellene, illetve miért lenne szükséges ezt az intézményt megalapítani. A másik előzmény a tanítóképző kérdése. Eldőlt, hogy a Szabadkai Egyetem számára egy külön kart kell létrehozni, és a célok egyike az volt, hogy magyar tanítóképző alakuljon. A tartományi parlament hozott egy döntést, mely szerint engem kineveztek az akkori induló tanítóképző megbízott dékánjának. Ez elég sok kellemetlenséggel járt, mert akik ellenezték a tanítóképző megindítását, ellenem fordultak, és egyes egyetemi tanárok még a velem való kézfogást is elutasították. Ez végül úgy oldódott meg, hogy a vajdasági parlament által indított kezdeményezést elhallgatták, és az Újvidéki Egyetem rektori indítványozásával hozták létre a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kart. Végül ennek az intézménynek nem én lettem a dékánja, aminek örültem is. A titkárságon betöltött tisztséget egy mulatságos történet előzte meg. Akkor Dunaújvárosban tanítottam vendégtanárként, és még nem volt mobiltelefonom. Kasza József felhívta a nejemet, hogy másnap jelenjek meg a vajdasági parlamentben esküt tenni, mert én leszek a tartományi titkár. A nejem beleegyezett ebbe, mondván, hogy Zoltán ott lesz. Nagy nehézségek árán elértek, Kasza felhívott egy kollégám telefonján, és közölte velem, hogy siessek haza, én leszek a tartományi titkár. Azt mondta: legyél nyugodt, ez nem fog sokáig tartani, három hónap múlva rendezzük a helyzetet, addig vállald el. Nem láttam ennek sem hátrányát, sem előnyét, így három hónapra elfogadtam a felkérést. Hát ebből a három hónapból hat év lett.

* Titkári tevékenysége során mit tart a legjelentősebbnek?

— Amikor a művelődési tárca is hozzám tartozott, akkor alapítottuk meg a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet, pontosabban a nemzetiségek művelődési intézeteit. Zentán a magyar, párhuzamosan pedig a többi vajdasági nemzeti közösség művelődési intézete is létrejött. Itt meg kell említeni egy csalafintaságot is, hiszen a napirendbe kerülő csomagba betettük a Forum Könyvkiadót is. Szerencsére ez is keresztülment, így megmentettük a Forumot, hiszen akkor félő volt, hogy esetleg magánosítják. Oktatási téren rengeteg dolgot lehetne említeni, a többi közt Bácskossuthfalván az egyházi óvoda megindítását, Zentán a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeti tagozatának megnyitását. Nagyon fontos még az újvidéki Európa Kollégium is, az építési engedélyhez ugyanis szükség volt az újvidéki Városépítési Intézet jóváhagyására. Miavecz Béla ügyvéddel együttműködve megnéztük a törvényt, és kiderült, hogy az egyházi tulajdonban lévő telkek esetében 90 százalékkal kevesebb az építési engedély illetéke. Ezt nem igazán akarták elfogadni, hiszen így hatalmas bevételtől esett el a város. Egy kompromisszumos megoldással végül sikerült elérni, hogy megkapjuk az engedélyt, és ezzel a lépéssel 400 000 euróval csökkentettük a költségeket. Így épült fel az Európa Kollégium épülete egy, a római katolikus egyháztól kapott telekre.

* Véleménye szerint az évek alatt hogyan javultak a vajdasági magyar diákok lehetőségei?

— Továbbtanulás tekintetében a ’60-as években a bánátiak főleg Belgrádban gondolkodtak, a bácskaiak pedig Zágrábban, így a magyar értelmiség vagy szerb, vagy horvát nyelven tanult tovább, kivéve azokat, akik az újvidéki Magyar Tanszékre iratkoztak. Ma már több helyen lehet magyarul tanulni, Újvidéken pedig az Európa Kollégium kiépülésével intézményesített rendszerben működik az, amit mi valamikor Belgrádban kezdtünk a magyar találkozókkal. Ahogy a belgrádi egyetemi éveimben kialakult kapcsolatok fennmaradtak egy egész életre, úgy most az Európa Kollégium lett a vajdasági magyar értelmiség kapcsolati tőkéjének bölcsője. Ez pedig az első lépéstől kezdve így is volt tervezve.