* Hogyan került Zomborból Szabadkára, és mennyire egyértelmű önnek a magyar nyelv?

— Zomborban születtem, gyerekkoromban költöztünk át Szabadkára. Itt végeztem el az általános iskolát, majd pedig a Paulinum klasszikus gimnáziumot, és magyar nyelvből mint anyanyelvből érettségiztem. Régi, monarchiabeli családból származom, melyben ha az ember érvényesülni akart, akkor több nyelvet is ismernie kellett. A felmenőim magyar iskolákat végeztek, a nagymamám bátyja magyar állami detektív volt, Budapesten élt, ott fejezte be a rendőr-akadémiát a XX. század elején. Anyai nagymamám tizenkét évig Budapesten dolgozott egy gazdag zsidó bankárnál. Ott minden kommunikáció francia nyelven folyt, hiszen az I. világháború előtt az úri réteg kizárólag franciául beszélt.

* A Paulinumból mehetett volna papnak is, ön a közéleti pályát választotta. Nem is gondolkodott a másik lehetőségen?

— De, hiszen közeli kapcsolatban voltam az egyházzal, annak idején mindennap jártam ministrálni. Viszont a dolgok másként alakultak. Gyerekként volt egy élményem: a hatodik osztály első félévének a végén hét egyest osztott ki a matematikatanár. Matematikából én voltam a legjobb, ezért megkért, hogy a szünetben tanítsam az osztálytársaimat. A korrepetálás után kikérdezte őket, és többnyire tudták is a dolgokat. Nekem jó érzés volt, hogy tudtam segíteni. Bölcsészettudományi karra iratkoztam Zágrábban, ott végeztem el a filozófiát, a pedagógiát és a szociológiát. A magisztrátust és a doktorátust is a neveléstudományokból szereztem. Az egész életpályámat az oktatásnak szenteltem, immár negyvenkét éve vagyok tanár.

* Az egyetem után jött vissza Szabadkára?

— Igen, hiszen egyetemistaként eljegyeztem a feleségemet, Toldi Erzsébetet. Igazából egy nyarat sem töltöttem Zágrábban. Sikeres voltam az egyetemen, úgyhogy a negyedik év végén, már június 9-én diplomáztam, egy percet sem voltam abszolvens. Minden időmet itthon töltöttem, hogy minél többet lehessünk együtt. Amikor ’81-ben diplomáztam, július 11-én megházasodtunk. Utána iratkoztam be a magiszteri képzésre, de közben Szabadkán kaptam munkát mint iskolapedagógus. Emlékszem, az első fizetésem 6778 dinár volt, egy szemeszteri félév beiratkozási díja pedig 9000 dinár. Több mint egyhavi fizetésem. A doktorátust pedig már Újvidéken csináltam. 

* Melyik intézményben töltötte a legtöbb évet?

— A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. 1998-ban kerültem ide, de akkor még Zomborhoz tartoztunk, a szabadkai volt a kihelyezett magyar tagozat. Csak gyűlésekre mentünk havonta egyszer Zomborba. Így működött ez 2006-ig, amikor a kihelyezett tagozat önállósult. Korábban ez nem volt igazi kar, nem voltak meg a kellő feltételek. Akadtak nehéz pillanatok, mivel mi szerettünk volna önállósulni. Tettünk ilyen kezdeményezéseket, és ebben a község támogatott bennünket, akkor magyar vezetőség volt Szabadkán. Emiatt állandóan raportra hívtak bennünket Zomborba. Komoly dolgok voltak ezek, mindenkitől követelték, hogy írja alá azt, hogy felhagy az effajta tevékenységgel. Ezt mindenki aláírta, csak én nem. A politikum nagyra értékelte ezt, hogy én kitartottam emellett, de meg voltam győződve arról, hogy itt kell hogy legyen a kar központja, ahol van egy megfelelő bázis a módszertani gyakorlatokra. Itt vannak az iskolák, itt vannak a magyar tagozatok. Komoly volt a helyzet, a többiek féltek attól, hogy állás nélkül maradnak. Én is féltem, hiszen nekem is három gyerekem van, de bíztam abban, hogy ennek a közösségnek van ereje, van olyan autoritása, hogy nem fogják ezt megtenni velem. Végül nem bocsátottak el, és sikerült elérni, hogy ez az intézmény különálló karrá váljon.

* A kar mára elnyerte az önálló státuszát. Hogyan jutottak el idáig?

— Amikor kineveztek, elmentem a tartományi oktatási titkárhoz, és mondtam, hogy a kar ilyen formájában nem tud programot akkreditáltatni. Önálló karnak kell lennie, hogy boldogulhasson, fejlődhessen, de nem tudtak segíteni. Beláttam, hogy a legfelső szintet kell megcélozni, és eljutottam az oktatási miniszterhez. Eközben történt, hogy tárgyaltam a püspökkari konferenciával, melynek élén Német László nagybecskereki megyés püspök áll. Mondtam, hogy szeretnénk felvállalni a hitoktatóképzést, mert a teológiai intézetet csak úgy lehetne akkreditáltatni, mint magánintézményt. Egy magánintézmény akkreditálása során pedig fel kell mutatni a banki garanciát az ötéves üzemeltetési költségekre, továbbá 70 százalék kádernek ott kell munkaviszonyban lennie. Mondtam nekik, hogy mi az általános tantárgyakat vállaljuk, de a teológiai tárgyakat, a katekétikát, az erkölcsteológiát, a pasztorális teológiát az egyházi személyek oldják meg. Itt most számos doktor van, de nincs egyetemi kinevezésük. Ezért elutaztunk Német püspökkel Kolozsvárra, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, ott működik a katolikus teológiai kar. Ajánlottak tanárokat, akiknek már megvan a docensi kinevezésük, és vendégtanárként alkalmazhatjuk őket. Közben tudomásomra jutott, mi volt az oktatási miniszter fájó pontja. Itt volt Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár, Vatikán egyik legbefolyásosabb személye látogatóban. Az volt a gond, hogy Szerbiában nincs hitoktatóképzés. Vučić felhívta Šarčević minisztert, hogy ezt meg kell oldani. Én felajánlottam a miniszter úrnak, hogy mi megszervezzük a hitoktatóképzést, de a karunknak még nincs külön jogi státusza. Ígéretet tett, hogy elintézi. Ő partner volt, és persze Pásztor István, valamint az MNT és mindenki mellénk állt. Megértették, hogy ha ezt a gondot nem oldjuk meg, akkor nincs tovább, hiába a tervek és az épület. Végül 2019. december 28-án megszületett a döntés, megalakult a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar mint önálló intézmény. Ez a kar most olyan, mint a többi tizenhárom, egyenrangú velük.

* Mikor indul az új hitoktatóképzés?

— Remélhetőleg az év végére sikerül benyújtani az akkreditációs kérelmet, így a jövő évtől már esedékes lehet.

* Néhány évvel ezelőtt indították meg a kommunikátor szakot.

— Hosszú utánajárás révén sikerült akkreditáltatni, és azóta mindig túljelentkezés van, mivel a létszám legfeljebb tizenöt lehet. Ha többet kérek, akkor lehurrognak, mert úgy érzik, mintha a többi egyetemtől oroznánk el a hallgatókat. De nem tőlük vesszük el őket, hanem a magyarországi egyetemektől. Ezen a szakon egyébként most készítjük elő az ötödik évet, a mesterfokozatot. Átalakul továbbá a kollégiumi nevelő szak, melyet először háromévesre akkreditáltak, de közben változott a törvény, így négyévesre kellett módosítani.

* Milyen volt az MTTK épületének felújítási folyamata?

— Egy régi épület felújítása számos meglepetéssel jár. Ez az objektum az eredeti alaprajz szerint U alakú volt. Kiderült, hogy a hátsó, udvari részét az egykori házmester engedély nélkül építette fel saját lakhatása céljából. Amikor lebontottuk, rájöttünk, hogy a talaj 2 méter mélységig építkezési hulladékkal volt feltöltve. Rengeteg pénz kellett a kiásására és az újbóli feltöltésére. Később a pince szintjén a boltíveket kellett vasbetonnal megerősíteni. Szóval nagyon sok váratlan költségünk lett. Az Újvidéki Egyetemnek minden dokumentációt fel kellett mutatni, de mivel a magyar kormánytól kaptuk a pénzt a Bethlen Gábor Alap által, mindent le kellett fordíttatni szerbre, ami szintén rengeteg pluszkiadással járt. De most már hetek kérdése, és az épület át lesz adva.

* Mit tekint élete legnagyobb sikerének?

— A kar önállósítását, valamint az intézmény épületének felújítását, és van még egy kívánságom, hogy az épület tulajdonjoga is hozzánk kerüljön. Amikor ez megtörténik, akkor lehetne bővíteni a kar tevékenységét. Az a tervünk, hogy jeles előadókat és akadémikusokat hívunk az anyaországból, és szervezünk egy rendszeres előadás-sorozatot, mely a szélesebb közönség számára is nyitott lenne.