home 2024. május 06., Ivett napja
Online előfizetés
Tanácskozás a civilekről
(T. T.)
2013.06.05.
LXVIII. évf. 23. szám
Tanácskozás a civilekről

Május 30-án az MNT vendégeként Vajdaságba látogatott dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Körútja során a délelőtti órákban Rábéra látogatott, találkozott a Vadvirágok Művelődési Egyesület vezetőivel, majd a zentai Civil Központot kereste föl, hogy tárgyaljon a helyi civil szervezetek képviselőivel. A délután folyamán Szabadkán az MNT vezetőivel és a Civil Konzultatív Testület tagjaival folytatott eszmecserét, utána pedig megnyitotta a Vajdasági Magyar Civil Stratégia eddigi eredményeinek ismertetéséről szóló tanácskozást, melyen mintegy ötven vajdasági magyar civil szervezet képviselői vettek részt. Kiemelte: a magyar kormány munkája révén egyre inkább bizonyítja, hogy nemzetben gondolkodik, s nem csupán 92 000 négyzetkilométerben.

— Eddigi közös és egymástól függetlenül elért eredményeink, az itteni civil központoknak nyújtott szolgáltatások során szerzett tapasztalatok segítenek meghatározni az irányt, amerre haladni szükséges és érdemes a vajdasági civil szektor segítése, fejlesztése és nem utolsósorban összefogása érdekében. A Civil Együttműködési Tanácskozás 2011. évi megalakulásakor a Kárpát-medence minden részéből — Vajdaságból is — képviseltették magukat a civil szervezetek és egyhangúlag fogadták el azt a közös nyilatkozatot, mellyel egységes közreműködési szándékukat fejezték ki a civil társadalom nemzetépítést, értékmentést, értékteremtést célzó párbeszédében, munkájában. Az államtitkárságunk által működtetett civil információs portálon (www.civil.info.hu) lehetőséget biztosítunk a külhoni magyar civil szervezeteknek a regisztrálásra. Így jóval könnyebben egymásra találhatnak, és felvehetik a kapcsolatot egymással az anyaországi és a külhoni civil szervezetek — mondta többek között dr. Latorcai.

Béres Zoltán, a Vajdasági Magyar Civil Szövetség (CISZ) elnöke a délvidéki civil szférával kapcsolatos korábbi, 2008. évi kutatások eredményeit ismertette. Ezek szerint a vajdasági magyar civil szervezetek nagy része támogatásfüggő, bizalmatlan egymás iránt, a képzett szakembereket nem tudja megtartani, a meglevők túlterheltek, az ifjúság nincs megfelelőképpen képviselve, a kisebb civil szerveztek pedig kiszorulnak a pályázati forrásokból. Béres szerint e problémák nagy része még ma is jelen van.

A nemrégiben megalakult négy vajdasági civil központ vezetője, Talpai Sándor, a kisoroszi Torontál Magyar Művelődési és Ifjúsági Központ elnöke, Nádi Karolina, a zentai CI-FI Központ munkatársa, Béres Zoltán, a szabadkai CISZ elnöke és Péter István, a doroszlói Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért civil szervezet elnöke, beszámolt a féléves munka tapasztalatairól, eredményeiről. Losoncz Dávid és Harmath Éva a jogi és a pénzügyi tanácsadás végzése során szerzett tapasztalatokat osztotta meg a civil szervezetek képviselőivel, majd pedig dr. Zsoldos Ferenc, az MNT Civil Konzultatív Testületének elnöke és Stausz Edina, a CISZ munkatársa bemutatta a Délvidéki Civil Portált (www.civilportal.rs), valamint a Pályázatírási alapismeretek és Az elszámolási kisokos című kiadványt. Ezekhez a kiadványokhoz a Vajdasági Magyar Civil Kataszterbe bejelentkezett szervezetek ingyenesen juthatnak hozzá.

Felvételünkön Béres Zoltán, a CISZ elnöke.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..