home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Támogatás kisvállalkozók számára
Talpai Lóránt
2024.07.10.
LXXIX. évf. 28. szám
Támogatás kisvállalkozók számára

32 kisvállalkozás részesült támogatásban Topolyán

Topolya Önkormányzata csakúgy mint tavaly, az idén is a vállalkozásfejlesztési pályázat keretében támogatásokkal segíti a kisvállalkozókat. A Topolya Községi Képviselő-testület nagy tanácstermében Szatmári Adrián községi elnök ezúttal 32 kisvállalkozóval írta alá a szerződést.

Szatmári Adrián, Topolya község elnöke a vállalkozásfejlesztési pályázat kapcsán elmondta, hogy ezt a bizonyos alapot tavaly hozta létre a község. A cél egyértelműen az volt, hogy Topolya segítse a kisvállalkozókat.

— Úgy gondolom, hogy ezek azok a vállalkozások, amelyek motorjai a gazdasági fejlődésnek, és egyúttal erősítik az itt élő közösséget. Ezért a jövőben is szeretnénk támogatni a kisvállalkozókat. A tavalyi esztendőben 12 szerződést írtunk alá, amelynek az összértéke 1,2 millió dinár volt. Az idén azonban jóval több pályázatot, összesen 32-t támogatunk, és a szerződések összértéke meghaladja a 2,5 millió dinárt — hangoztatta a községi elnök.

Végül pedig megköszönte mindenkinek, hogy pályázott, és arra kérte a vállalkozókat, hogy ha bármilyen további ötletük és elképzelésük van arra, hogy hogyan tudná Topolya Önkormányzata támogatni őket, akkor nyugodtan bármikor mondják el.

Fényképezte: Talpai Lóránt

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..