— Festészettel már előbb is foglalkoztam. A Konfuciusz Intézet 2014-ben alakult. 2015-ben találkoztunk egy festőtáborban az újvidéki PEART csoporttal, beszélgettünk, és szóba került, hogy Újvidéken van egy tanfolyam, ahol hagyományos, kínai festészetet lehet tanulni kínai személyektől. Mint kiderült, minden félév kezdetén lehet pályázni nyelvtanulásra, különböző szakcsoportokra, mert nem csak festészet van, meg lehet ismerkedni a kínai tea hagyományával vagy a papírvágással — mesélte Hajnalka, aki 2016-ban indult a foglalkozásokra, és gyorsan belejött a technika titkaiba. — A tanárnő nagyon kedves, türelmes volt, odajött, mindent elmagyarázott, és mondta, nyugodtan kérdezhetek is. Elkészült az első festmény, egy bazsarózsa, mely egy kicsit rózsaszínűre sikerült, de a tanárnő szerint elsőre nagyon is megfelelt. Különben a festékekben a pigment náluk még az eredeti, növényi eredetű, meg különféle ásványi sókból tevődik össze. Amikor kezdtem a színeket keverni, egészen más árnyalatokat kaptam, mint amit megszoktam. Szóval mindent újra kellett kezdeni, el kellett felejtenem mindazt, amit addig tanultam nálunk, az árnyékolást, a perspektívát, a kompozíciót, még a színkeverést is. A Konfuciusz Intézet hivatásos, végzett akadémikus, kínai festőket hoz, így minden stílusba betekinthetünk. Én a gombi stílust szeretem, mely egy rajzalapú, majdnem realista festészetet képvisel.

* A te munkáidon is vannak írások, azokat honnan idézted, mit jelentenek?

— Tanultam kalligráfiát, mely egy külön művészet, ott is vannak irányzatok, stílusok. Nálam, mivel a gombi realista stílus, a reguláris stílusú kalligráfia a használatos. Ha látom, hogy a kompozícióból hiányzik, és kéri a kép, hogy írást tegyek oda, akkor használom. Négykarakteres, talán úgy mondanám, szólásmondást, mert mesék vagy történetek vannak mögötte, melyeket régebben egymásnak adtak át az emberek, és az valahogy le lett rövidítve. Mintha azt mondanám: aki másnak vermet ás. Szóval amikor én ezt kimondom, akkor már mindenki tudja, hogy mit akartam mondani. Vagy egy egyszerű címet írok oda, hogy Bazsarózsa, a virágok királynője, mert náluk ezt úgy is hívják, és odakerül még a keltezési év, persze nem számokkal, hanem betűjelekkel, a saját nevemet, esetleg a helyet is odaírom, ahol rajzoltam. Minden attól függ, hogy mennyi hely van, mennyit követel meg a kép.

* Azt is említetted, hogy valójában mindegyik alkotásnak van egy kis története, valami meséje, melyet továbbít a néző felé.

— A kínaiaknál mindennek megvan az ideje, módja, hogy mit mikor csinálnak, és miért éppen azt csinálják, amit. Így a festészetben is nagyon sok a szimbolika, és te nem fogsz megfesteni valamit, például egy vázát, csak azért, mert nagyon szép. Azt is tudod, hogy melyik színt használod, mert ezelőtt például az aranyat, a sárgát nem alkalmazták a festményeken, hiszen azok a színek csak a császáré voltak, és csak ő hordhatott arany, illetve sárga ruhát. A lótuszvirág a szerénység, tisztaság jele, mivel a mocsaras, sáros, piszkos vízből nő ki egy gyönyörű, tiszta virág, és megmutatja az embernek a szerénységét. A darumadarak az összekötők az itteni és a túlvilág között, illetve az elődökkel, de az előrehaladás gondolatát is képviselik.

* Meghívást kaptál és eljutottál Kínába, valamint azt is említetted, hogy az egyik régióban egészen híres vagy.

— A hangcsoui művészeti akadémiáról érkezett a meghívó, hogy tartsak ott önálló kiállítást. Utóbb mesélte a barátnőm, hogy amikor hallották, külföldről jön valaki a hagyományos, kínai művészettel, akkor felmerült bennük a kérdés, mit keres itt ez az idegen, hiszen annyi kínai festő van, mit akar nekünk mutatni… Persze amikor kitekerték a képeket, meglepődtek. Gondolom, főleg azon, hogy nálam láthatók a nyugati stílus nyomai, de az újonnan tanult kínai festészeté is. Ez egy ötvözet a képeken, és ez volt számukra meglepő vagy új, és emiatt keltette fel jobban a figyelmüket. Annyira, hogy az egyik akadémiai tanár még most is megemlíti az előadásán, hogy így is lehet valamit csinálni.

* Bizonyára az is benne van, hogy te megbecsüléssel, tisztelettel fordultál az ő művészetük felé, hogy ezt próbálod továbbadni a nagyvilágban — és történetesen itt, nálunk is.

— A viselkedési modoruk, a kultúrájuk is olyan, hogy mindent megtesznek, hogy a beszélgetőtársuk ne érezze magát kellemetlenül, kritikát sem szoktak megfogalmazni. Amikor kérdezel valamit, nem mondanak nemet. Ezért néha, amikor bizniszről van szó, félreértések adódhatnak, mert a kínai ember nem fogja azt mondani, hogy nem, ezt nem csináljuk, hanem azt, hogy jó, majd megbeszéljük.

* Ezek a munkák, amelyeket végignéztem, gyönyörűek, és például a háttér is valami selyemszerűség. 

— Ez egy hagyományos keretezési mód, ezek tekercsek, melyeket én nagyon szeretek, mert praktikusak. Kiteszed a képet, egy óriási festményt, és amikor megunod, összetekered, kis helyen elfér, és már teheted is fel a másikat. Emellett nem is nehéz egy ilyen alkotás.

* Említetted, hogy nagyon kíváncsi vagy. Vannak még olyan mozzanatok, amelyekről úgy érzed, meg kell őket tanulnod?

— Én még nagyon az elején tartok. Például az idén tudtam meg, hogy a kedvenc technikámnak még három alfaja létezik. Szerintem annyi minden van itt, hogy egy életen át lehet tanulni. Persze ennyire részletesen nem is megy mindenki bele, csak leül, elsajátítja, ami a festészethez kell, és ennyi.

* Mit üzennél azoknak, akik most elgondolkodtak azon, hogy kipróbálják?

— Szívesen várunk minden jelentkezőt, akinek felkeltettük az érdeklődését. Jöjjenek el egy új kalandra hozzánk! Mosolygós, boldog emberek várják őket, ami egy kicsit furcsán hangzik, de higgyék el, nem utaznék Újvidékre ennyi éve, ha nem érezném jól magamat, és ha a napi szürkeség helyett nem egy meleg, napsütéses hely várna ott.