Kucsov Borisz színművész elmondta, nyitottan érkezett a táborba, s ez az első alkalom, hogy csoportot vezet.

— László Sándor tanár úrral és Góli Kornélia dramaturggal még a tábor kezdete előtt egyeztettünk, s úgy döntöttünk, az idén együttműködik három csoport. Tehát nem külön-külön anyagokkal foglalkozunk, hanem a dramaturgok feladata, hogy megírják a szövegeket, ami meg is történt a tábor első két napján, a rendezők ezt a szöveget veszik alapul, s a színészcsoport tagjainak rendezik meg a szövegeket. Így mindenki vetésforgóban hasznosíthatja, gyakorolhatja azt, amiért egy-egy csoportot választott. Külön anyaggal tehát én sem készültem, a tábor elején játszottunk, ismerkedtünk, beszélgettünk. Bizalmi játékokat hoztam nekik, koncentrációs gyakorlatokat, melyek a színészi készségeiket fejlesztik. Most, a tábor felén túl már a jelenetekkel foglalkozunk, a rendezők elkezdtek dolgozni a szövegeken a színészekkel. Mi, a többi tanár felügyeljük a munkát, és segítjük őket, amiben csak tudjuk. Én arra próbálom rávezetni a fiatal színészeket, hogy ne feltétlenül az első labdás ötleteikből oldjanak meg szituációkat. Tudjanak rétegesen gondolkodni, lássák meg egy szöveg mélységeit, szintjeit, felszínességét, bármit. Lehet, hogy a szöveg azt kívánja, hogy egy mondatot szomorúan mondj el, de kacagva elmondva is működhet, csak lehet, hogy más jelentést hordoz magában. A csapatom nagyon jó, imádom, és sok lehetőséget látok benne, ráadásul mindenki nagyon lelkes és kedves. Én magam is fejlődök a fiatalokkal való munka során. Szeretek közel lenni ehhez a generációhoz, szeretem tudni, mit gondol a világról, mi bántja, szeretem tudni, hogy egy új generáció hogyan is áll a társadalmi dolgokhoz, ez számomra is izgalmas tapasztalat. És ha éppen semmit nem gondol, s valamerre el tudom mozdítani a képviselőit, vagy tudok segíteni továbblépni, abban is örömömet lelem.

A dramaturgokkal Góli Kornélia dramaturg, az újvidéki Művészeti Akadémia tanára, illetve Oláh Tamás teatrológus, dramaturg, az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémiájának tanára foglalkozik. Nem először vezetik a dramaturgcsoportot. Tavaly már a rendezőcsoporttal együtt dolgozott a dramaturgok lelkes kis csapata, az idén pedig ezt kibővítették, s bekapcsolták az egyik színészcsoportot is. Úgy működtek, mint az újvidéki drámaíró versenyen szokás, egy nap alatt születtek a szövegek, jelenetek egy közös témára. 

— A drámaíró versenyt ráadásul nemcsak formájában idéztük meg — meséli Tamás —, hanem olyan tekintetben is, hogy a csütörtöki Magyar Szó címeiből válogattunk, és nagyjából harminc címből húzott ki a négy dramaturg négyet, s ezek közül választották ki, melyikre írnának szívesen szöveget. Azt is el kellett dönteni, hogy a négy jelenet hogyan kapcsolódjon egymáshoz. Egy olyan formát találtunk ki, amely megengedi, hogy nagyon különböző alkotói megközelítéssel is egy egységes előadás jöjjön létre. A Sonnenberg Salamon-bérház című előadásról van szó, ennek a háznak a lakásaiban játszódnak a jelenetek.

Góli Kornélia az alkotófolyamatról mesélt.

— Mivel nagyon rövid idő alatt készültek a munkák, a résztvevők úgy dolgoztak, hogy elkészült egy rész, melyet meghallgattunk közösen, agyaltunk rajta, mi lehetne a befejezés, a cselekmény milyen irányba mozdulhatna el, majd tovább írták. Nyilván több napra lett volna szükség, hogy tökéletessé csiszolódjanak a szövegek, de jó munkák születtek. Itt az a legnehezebb, hogy az utolsó simításokat már a színészek előtt, a rendezők jelenlétében kell csinálniuk, ami nagyon gyors döntéseket követel, s ehhez kell egy rutin, mely nekik még nincs meg, ezért vagyunk ott mi, hogy ilyenkor segítsük őket. Az nagyon fontos, hogy mondhatóvá tegyék a szöveget, így azt kértem tőlük, hogy hangosan olvassák fel az elkészült részeket, így érezni fogják, ha valami, például a szórend nem jó. Azt is meg kell tanulniuk, hogy egy szöveg nem akkor kész, amikor én befejeztem, és leütöttem az utolsó pontot a végén. Az oroszlánrésze akkor kezdődik, amikor elindulnak a próbák.

A dramaturgoknak tehát a tábor elején volt nehéz dolguk, ám a későbbiekben sem unatkoztak, a táborvezetők izgalmas szövegeket, előadásokat hoztak számukra.

— Nemcsak a klasszikus dramaturgiák világába próbáljuk őket lerántani oxigénpalack nélkül, hanem a kortárs, progresszív, posztdramatikus formák nyílt tengerére is kivisszük a dramaturgtanoncokat — mondta Tamás.

László Sándor színművész, rendező, az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémiájának tanára volt a rendezők mestere. A délutáni pihenő után a színház (meg egy fagyi) felé baktatva beszélgettünk, s elmondta, nagyon élvezi ezt a fajta közös alkotást a többi csoporttal, csak egy picit szűknek érzi az időt.

— Az első nap arra ment el, hogy a dramaturgok hihetetlenül hősiesen írtak. Másnap kiosztottuk a szerepeket, a rendezők kihúzták a csoportjaikat, és belecsaptunk a munkába, mely vetésforgóban folyik, ami nagyon jó, állandóan jövünk-megyünk a csoportok között, feltesszük kérdéseinket, akadékoskodunk, segítünk, velük együtt ötletelünk. Négyen vannak a rendezői csoportban, akad olyan is, aki szinte minden táborban itt volt, amióta létezik MAdT, s olyan is, aki első alkalommal vesz részt. Van köztük, aki már rendezett, van, aki még nem, szóval nagyon színes kis csapat vagyunk mi öten. Az első nap folyamán igyekeztem nekik egy csomó dolgot mesélni a rendezésről, beszéltem arról, hogyan kell egy anyaghoz hozzányúlni, mik a nélkülözhetetlen dolgok, melyekre szükség van, aztán közösen elolvastuk a szöveget, felhívtam a figyelmüket fontos részletekre: hogy a viszonyok tisztázva vannak-e, egyértelmű-e, hogy ki mit gondol. Mit gondol például a szerző, hiszen a rendező nem mindig ugyanazt gondolja. Sőt, én elolvasom az anyagot, azt gondolom, tudom, mit gondolhatott a szerző, anélkül, hogy vele konzultálnék, ők meg azt gondolják, hogy ők tudják, mit gondolt a szerző. S ráadásul a szerzők itt vannak elérhető távolságban. Érdekes játék ez. Csak néhány napunk van egy kis előadást létrehozni, s az ilyen jellegű munka azzal jár, hogy nagyon észen kell lenni, a dolog feszességét nem engedhetjük ki a kezünkből sem mi, oktatók, sem a fiatalok.

Vilmányi Benett színművész, drámatanár csoportja a kakukktojás, mert ők külön dolgoznak.

— Mi egy külön sziget vagyunk, ami nekem most jól is esik, s úgy veszem észre, hogy a csoportomnak is. Voltak forgatókönyvek a fejemben, hogy mivel kellene dolgozni majd, de igazából ez szinte mindig felesleges. Találkozik az ember a csoportjával, s a játékok, feladatok által egy kicsit megismeri a tagokat. Ezért én belőlük indultam ki, de azt sem annyira direkten. Vannak olyan feladatok, amelyekben meg tudnak nyilvánulni, amikor inkább arra ment ki a játék, hogy mit látunk a másik emberben. Ezekből indultunk el, s ez alapján születtek saját szöveges és szöveg nélküli jelenetek, dalok, szóval izgalmas munka folyt és folyik. Nem ez volt tervben eredetileg, de úgy alakult, hogy mindennel leöntöttem őket, abból kikelt sok növény, melyből sok a gaz, de szép virágok is vannak, így ezt tovább locsolom, hogy ilyen líraian fogalmazzak. (Nevet.) Amit hangsúlyoztam, s ez nem csak a színészek számára hasznos dolog, az a másikra való figyelés. Ha van egy partnerem, rá figyeljek, ha nincs, akkor magamra. De az is egy befelé figyelés legyen, ne egy gátlástalan exhibicionizmus. Ami mindig nehezebb, az a másikra figyelés, de e téren is jól haladtunk. Nagyon jó kis csapat jött össze, öten ráadásul egy osztályból valóak, mondtam is nekik, hogy az a feladatunk, hogy ők minket, a másik öt embert befogadják. És ez meg is történt. Hogy miért szeretek fiatalokkal foglalkozni? Nem tudom. Főleg iskolai környezetben dolgoztam, és jólesett, hogy a matek s az egyéb, egy kicsit szárazabb tárgyak után az általam vezetett foglalkozások nyújtották az úgynevezett fészket.

Az addig zajos udvarban ekkor már senki nem volt, közben 4 óra lett, így mindenki munkához is látott a csoportvezetőjével. Az elkészült előadásokat július 10-én mutatják be.

Fotó: Szabó Róbert @papírlap