Két olyan hír röppent fel a napokban, amelyek a klasszikusnak minősíthető választási előkészületek közepette természetesen felkeltették az érdeklődésemet. Az egyik a magyar köz- és politikai élet kálváriája, nevezetesen a magyar köztársasági elnök doktori titulusának semmissé nyilvánítása és visszavonása, a másik pedig az, hogy a művelhető földterület nagysága tekintetében Szerbia mögött jócskán lemaradó Hollandia mezőgazdasági bevétele tízszerese a miénknek. A két hírnek semmi köze egymáshoz, ezért nem is akarok közös nevezőt találni közöttük. Hogy mégis egy jegyzet keretében foglalkozom velük, véletlennek azért nem mondható. Mert áttételesen azért igenis található olyasmi, ami arra figyelmeztet bennünket: távoli még az a világ, talán az alapjait sem sikerült megvetnünk annak a rendszernek, amit jobb híján fejlett és érett nyugati demokráciának nevezünk. Bármennyire is lelkesek voltunk az úgynevezett rendszerváltás időszakában, bármennyire is hittünk a fejlettebb és rendezettebb európai társadalmak értékrendjének meghonosításában, igazából még a kommunista-szocialista értékrend megváltoztatását sem tudtuk elérni napjainkig, csak összekutyultuk az értékek világát, és most sokak szerint értékek nélküli világban kell élnünk, valamiféle vadkapitalizmusban, korrupciós és nepotista pártokráciában. Hogy meddig, azt senki sem tudja megmondani. Csak remélhetjük, hogy előbb-utóbb a mi demokráciában igen-igen gyöngécske közép- és kelet-európai társadalmaink is képesek lesznek - belátható időn belül legalább - elindulni a felemelkedés, az érdemi átalakulás és az új értékek kialakításának útján.
A jelek nem erre utalnak. A magyar köztársasági elnök plágiumnak is nevezhető ügyében, amikor már többszörösen is bizonyítást nyert, hogy a magas politikában elkeserítően műkedvelői jellemzőket felmutató legrangosabb közjogi méltóság annak idején csalt és lopott tudományos fokozata megszerzésében, az evidencia ellenére is tart a maszatolás, a mellébeszélés és a huzavona. Másutt, és ez a másutt csakis a fejlett és érett demokráciák valamelyike lehet, ha ilyen vagy ehhez hasonló botrányról tudósító hírek röppennek fel, reggelre az érintett személy nyilvánosságra hozza visszavonhatatlan lemondásának hírét, amit az arra érdemesült testületek rögvest el is fogadnak. Mert ezt kívánja a jólneveltség, az erkölcsi tartás, a felelősség vállalása, a tisztesség. Hadd ne soroljak fel most példákat állításom bizonyítására. Aki egy kicsit is odafigyel a világ történéseire, bizonyára hallott a német köztársasági elnök szomorú történetéről, vagy éppenséggel a svájci bankmágus rögtöni lemondásáról, noha csak a gyanú árnyéka vetődött reá, de rávetődött... Szóval úgy valahogy állunk mi az erkölccsel, a morális értékekkel, de még a jogrenddel is, mint az angolok a pázsittal. Nem nagy ügy, csak száz éven át rendszeresen nyírni és locsolni kell...
Mint ahogyan nyírni és locsolni kell a szerb mezőgazdaságot is, hogy néhány száz év múlva megközelíthesse a hollandusok hatékonyságát, eredményességét és jövedelmezőségét. És ez nem mellébeszélés ám! Szerbia évente nagyjából hatmilliárd dollárt produkál a mezőgazdaságból, a hollandusok viszont bőven elérik a hatvanmilliárdot. Részletekkel ne is foglalkozzunk. Esetleg annyit említsünk meg, hogy a hollandusok nem kivonják a pénzt a mezőgazdaságból, hanem támogatják azt, mi viszont gyakorlatilag a mezőgazdaságból élünk, éldegélünk, s bizony ilyen körülmények között még azt sem mondhatjuk el, hogy hozzáláttunk volna az angol pázsit kialakításához a bennünket közvetlen közelről érintő társadalmakban. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az vagy nem tudja, hogy mit beszél, vagy csak csúsztat és ígérget, felelősség és morális megalapozottság nélkül.