home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Szombattól megszűnik az oltási igazolás és lesz negyedik védőoltás
2022.03.10.
LXXVII. évf. 10. szám
Szombattól megszűnik az oltási igazolás és lesz negyedik védőoltás

A szerbiai válságstáb határozatot hozott a járványügyi intézkedések enyhítéséről. A döntés értelmében március 12-étől, szombattól megszüntetik az oltási igazolványok alkalmazását, és nem korlátozzák a zárt terekben tartózkodó emberek számát sem, viszont a védőmaszkok használata a zárt helyiségekben ajánlott marad – jelentette ki Darija Kisić-Tepavčević, a válságtörzs tagja.

Erre azért kerülhetett sor, mert csökkent az igazolt betegek és azok száma is, akiket kórházban kezelnek. A közkórházak fokozatosan visszatérhetnek a korábbi munkamenetükhöz, ebben a pillanatban csak a járvány alatt  Batajnicán, Újvidéken és Kruševacon felépített objektumok számítanak kovid kórházaknak. Mivel a kórházi környezet specifikus, ott továbbra is kötelező lesz a maszk viselése.

Az ülésen határoztak arról is, hogy bevezetik az újabb emlékeztető oltást, illetve a negyedik vakcinát. Ennek a felvétele a 18 évnél idősebbek számára ajánlott, az első emlékeztető oltás után öt hónappal. Ez mindenekelőtt azokra vonatkozik, akik nagyobb kockázatnak vannak kitéve, krónikus betegségben szenvednek és 60 évnél idősebbek.

Ezután csak az igazolt covid-betegeknek kell 7 napra karanténba vonulniuk, azoknak viszont nem szükséges, akik fertőzött személlyel kerültek kapcsolatba. Az országba csak olyan külföldi állampolgár léphet be, aki igazolja, hogy oltva van, vagy átesett betegségen, illetve érvényes negatív tesztet mutat fel.

(Forrás: Tanjug, B92)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..