Tina királynő a birodalmában

Látogatóban a nagybecskereki Tina szalonban, Vencel Idánál, aki ruhatárának a legszebb darabjait a Madách Színháznak ajándékozta
Már az első kérdés megfogalmazásakor bevallottam Vencel Idának, hogy szépnek, gyönyörűnek találom a Tina szalon menyasszonyi ruháit, öröm lehet bennük az oltár elé állni, s ha az általa megálmodott ruhakölteményeket egy nagylány megpillantja, bizonnyal felsikolt: ,,Nem akarok többé gyerek lenni!" Így van-e?
- Ezt nem tudhatom - mondja beszélgetőtársam, Vencel Ida. - Mi itt vagyunk, évtizedekkel ezelőtt nyitottuk meg a szalonunkat a híd tövében, s az üzlet, a műhely, amelyben negyedmagammal dolgozom, jelenti családom számára a biztonságot. Érdekes, az évtizedek során semmi sem változott. Szerencsés emberek vagyunk, mert megtervezhettük az életünket. Ezekbe a menyasszonyi ruhákba Tina lányommal beleszőhettük örömünket, bánatunkat és az álmainkat. Szeretünk meglepetést szerezni és improvizálni, de végeredményben az ifjú pár, gyakran a mama dönti el, hogy fehér vagy vajszínű menyasszonyi ruhát ölt-e a boldog ara.
* Mit tart izgalmasnak ebben a munkában?
- Azt, hogy az átmeneti válság után vissza-visszatérnek hozzánk az üzlettársak Horvátországból, a megrendelők Splitből, Zadarból, de Belgrádból és Újvidékről is. Jók a kapcsolataink a szomszédos országokkal is, akár azt is mondhatom, hogy a Tina szalon nemzetközi hírnévnek örvend. Itt, a Bánságban sohasem csökkent népszerűségünk. Lányom, Tina, Újvidéken elvégezte a Képzőművészeti Akadémiát, velünk dolgozik nagy-nagy szeretettel és lelkesedéssel. Önállóan is tervez, ide tűzet egy csokrot, oda egy virágot vagy selymet.
* Meghívják Önöket olykor egy-egy lagziba is?
- A romák csaknem mind meghívnak bennünket. El is megyünk. Egy kis dáridó sohasem árt.
* Nem vagyok jártas a divatszakmában. Bevallom, azért tértem be Önhöz, hogy elbeszélgessünk arról a nemes gesztusról, amelyről a színházban, a városban a legnagyobb elismerés hangján szólnak a fellépők és a társulat rendezője, Izelle Károly. Ön önzetlenül a segítségükre sietett. Tudtommal eddig három előadás kosztümjeit tervezte meg, illetve bocsátotta a színészek rendelkezésére, méghozzá díjmentesen.
- Szenvedélyesen vonzódom a színházhoz. Itt, Nagybecskereken ritkán örül a lelkünk a mécsláng körül, itt mögénk, elénk kúszik a magány. Ócska fabarakkban érezzük magunkat színház nélkül. Védve maradunk a rémektől, ha végigtapsolhatunk egy-egy szívet-lelket melengető előadást. Láttam én darabokat a budapesti Vígszínházban, az Operettszínházban, de a barátnőmmel, Karácsonyi Zsuzsával azt mondtuk: szeressük azt, ami a miénk! A magunkénak éreztük mindig a Madách Színházat, Balázs Gyuszit, Halmai Tibit, Kiss Erzsit, Izelle Karcsit és a többieket. Tudtam, éreztem, hogy színházunk segítségre szorul, de ehhez nem elegendő a hódolat és a rajongás, nem elég megvásárolni a belépőjegyet, beülni az első sorba és tapsolni. Azt mondtam nekik: a ruhatáram a tiétek is. Válasszatok estélyi ruhákat, frakkokat, szmokingokat, inget-gatyát, én a szívem diktátumára hallgatva örömmel öltöztetem fel a színésznőket és a színészeket. Egy magyar missziót segítünk. Tina lányom egykoron ennek a színháznak a deszkáin debütált a Páratlan páros című vígjátékban, s most örömmel vállalta el Molnár Ferenc Ibolyák című színjátékának a kosztümtervezését. Férjem is rajong a színházért. Mi tehát Madách Imre szavaira hallgatunk: Ember küzdj, és bízva bízzál! Talán ezek a kosztümök is a hitet, a megbecsülést sugározzák, s a további küzdelmekhez némi erőt adnak a rontó szándék ellen.
A csodák segítségével helyrebillenhet a világ. Vencelék, köszönjük!