Az emlékezést sokan, nem kis malíciával, nosztalgiázásnak nevezik. Én úgy vélem azonban, hogy ez ugyanolyan fontos, mint a gondolkodás. Hiszen ennek révén vannak földi életünknek idő- és térbeli koordinátái: tudunk hátra és előre nézni a MOST pillanatában. Az emlék ugyanúgy elválaszthatatlanul hozzánk tartozik, mint testünkhöz az árnyék...
Egyszer volt, hol nem volt... Hogyan jött létre a Szép Szó Versmondó Műhely?
Kellett hozzá egy rendszerváltás, kellett egy öntudatra ébredés, kellett a dac…
1991-ben a Vajdasági Magyar Nyelvművelő Egyesület jóvoltából először juthattunk el a Szatmárnémetiben (Romániában) megtartott II. Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Versenyre… Télen, egy fűtetlen Fiat kombiban. A határőröknek szánt pálinkát mi ittuk meg útközben, hogy valamicskét felmelegedjünk. De sajnos a tartalékként őrzött Marlboro-csomag sem juttatott előbbre bennünket a több kilométer hosszan várakozó gépkocsisorokban. A YU országjelzés láttán többen is leköpték az autónkat, de a senki földjén sétáló Mikulás cukorkával kedveskedett nekünk… Lehet, hogy itt kezdődött minden. A szatmárnémeti Harag György színtársulat színpadán, ahol nagy sikert arattunk. Mínusz 25 fokos hidegben furikáztunk hazafelé, Urbán Kecsenovics Mária ötpercenként a körmével kapargatta a sofőr ablaküvegére ráfagyott vékony jégréteget. De boldogok voltunk.
1992. április 4-én Bella István költő elnökletével a III. Országos Berzsenyi Dániel Vers- és Prózamondó Verseny délvidéki elődöntőjét tartottuk meg a szabadkai középfokú zeneiskolában. S büszke, nagyon büszke voltam arra, hogy az azóta már megboldogult költőóriásunk dicsérő szavaival kelhettem útra a döntőbe, Marcaliba Korhecz Imola társaságában... Nagy megpróbáltatás és megméretés volt ez a szemle mindkettőnk számára, hiszen először mutatkozhattunk be határon túli magyar versmondóként Magyarországon. S ez az otthonról hozott kéretlen „batyu” nagy súllyal nehezedett a vállunkra. A legtöbb versmondó kolléga a gratuláció után ugyanis azt kérdezte: „Hol tanultatok meg ilyen szépen magyarul?”
1992. június 20-án a Bihari Irodalmi Társaság jóvoltából nálunk, Kikindán is tartottak selejtezőt a XVII. Bihari Vers- és Prózamondó Versenyhez, melynek a Berettyóújfaluban megtartott döntőjébe többen is eljutottunk: Kalmár Zsuzsa, Korhecz Imola, Raffai Boglárka és jómagam. A hétvégi táborral összekötött műhelymunka alkalmával mélyült el barátságunk az anyaországi szavalókkal, akik ígéreteikhez híven a továbbiakban sem feledkeztek meg rólunk. Általuk jutottunk el sok-sok anyaországi vetélkedőre. Például az I. Csengey Dénes Vers- és Prózamondó Versenyre, Nagykanizsára, 1993. április 17-én.
Fényes, új szelek lobogtatták a nemzetpolitika szent zászlaját... A vetélkedő nagydíját vajdasági versmondónak(!), a zentai Domány Zoltánnak ítélte oda a zsűri. No, lett is botrány! Az utólagos sajtóviták és kommentárok kereszttüzében — dacból — alakítottuk meg hát 1994 augusztusában Tóthfalun a Vajdasági Magyar Fiatalok Versmondó Műhelyét. Majd mi megmutatjuk...!
Az első Szép Szó Műhelybe 70 fiatal jelentkezett — mindössze negyvenet tudtunk elhelyezni a plébánia konviktusában. Magyarországról Bartók László és Kalocsai Andrea (a Duna Televízió két munkatársa) sietett a segítségünkre, hogy kitanulhassuk a műhelyvezetés fortélyait. Kalocsai Andrea — Kaló mesélte, hogy a röszkei határátkelőn átjutva hatalmas viharba keveredtek. Féltek is, hogy eltévednek... De Tóthfalunál kiderült az ég, és egy gyönyörű szivárvány alatt futott át az autójuk. Isteni jel volt?! Máig sem tudom.