A konyha mindig meleg volt, átjárta a gazdagság és az illatok. Néha átszivárogtak a szagok a hálószobába, s aki nem volt éhes, az is jóízűt evett. Ezt mind a kis kertünknek köszönhettük, a két kezünknek meg az összetartásunknak, mert enélkül semmink sem lett volna. Sem család, sem zöldség, sem illat. A fürdőszoba kevésbé volt ilyen, általában mindig egy kicsit hidegebb levegő szorult be, a hangulat dermedt, és sosem változott semmi, de mindig tiszta volt. Nem volt teljesen kihűlve, mert egyesével lelket leheltünk belé, és csak akkor vettük használatba, ha valóban szükségét éreztük. Volt egy szobánk, mely a konyhával mintha egyben lett volna, de mégsem. Ajtó nem választotta el, de szemmel láthatóan külön szobának tekintettük, mégis mintha együtt lettek volna, egyszerűen nehéz lett volna őket elképzelni a másik nélkül. Ebben a szobában volt egy tüzelős kályha, mely mindig meleget és társaságot adott. Egy régi cserépkályha, még az apám örökölte a nagyapjától. Nagy becsben volt nálunk tartva, akkor még nem tudtam, miért. Apám mindig csak azt mondta: „A munka három dologtól tart távol: a szegénységtől, az unalomtól és a bűntől.”

Így a tűzrevalót is mindannyian szedtük, mindenki dolgozott. Hordtuk, vágtuk, tüzeltünk, majd fáradtunk és megpihentünk. Egyszer valaki több fát készített a kályha mellé, ránézésre több napra elegendőt. Szokatlan volt, mert mi mindig csak az aznapit vittük be a házba. Feltűnt, de nem szóltam senkinek, meg lényegtelennek tartottam. Abban a pillanatban az számított, hogy meleg van, nyugalom, és végre együtt a család. Ezek mind azért voltak, mert aludtunk. Mindannyian külön. A konyha mintha átölelte volna a kályhás szobát, de lehet, csak fázott. A meleg átjárta a szobákat, pilledt volt a levegő bent, kint nagyon hideg, ezért aludtunk olyan jól és mélyen.

A kisöcsém amennyire nagynak érezte magát, annyira volt kicsi, bár ő már babakora óta egyedül aludt, és azt szokta meg. Nem szerette annyira ezt a melegséget, mely köztem és a szüleim közt volt, ezért ő mindig egy kicsit messzebb volt tőlünk, bár anyám ezt nem szerette, de így volt ez rendjén. Apám mintha eggyé vált volna a család szeretetével. Ő ezt a törődéssel tudta kifejezni, az pedig nálunk abban nyilvánult meg, hogy mindig volt mit ennünk, és meleg volt. Egy este csönd borult a házra, határozottan hallható volt. Én csak arra emlékszem, hogy felébredtem az álomból, hogy nem kapok levegőt.