* Miért a színészet és miért Budapest?

— Gyerekkoromban, miközben néztem a magyar televíziót, mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd Budapesten leszek színésznő. Az első színházélményem Győrben volt, a Grease-t tekintettük meg, és teljesen magával ragadott az, ahogyan a színpadon énekeltek és táncoltak. Már akkor úgy éreztem, hogy nekem ezt kell csinálnom, és folyamatosan szórakoztattam a családomat a Besenyő család műsoraiból szemezgetve, ezután következtek a szavalóversenyek. Pozsonyba és Budapestre is felvételiztem, mindkét helyen eljutottam a harmadrostáig, de sehol sem vettek fel. Ezután nagy meglepetésemre felkeresett Jordán Tamás, és elhívott a stúdiójába a Nemzeti Színházba. Ott töltöttem egy évet, ami nagyon jó volt, mert megtudtam, milyen színpadon lenni, és hogy mi is valójában a színház. Kiváló színészek között mozoghattam, tehát belecsöppenhettem az igazi színházba. Remek tanáraink voltak, és már akkor kipróbálhattuk magunkat néhány előadásban. Pozitív megerősítéseket kaptam például Ascher Tamástól, aki azt mondta, hogy színészarcom van, csak gyakoroljak sokat, vagy Máté Gábortól, akivel egy táborban ismerkedtem meg, majd felvett a színművészetis osztályába, később pedig a Katona József Színházba.

* Mennyire volt nagy váltás számodra Szlovákiából Magyarországra költözni?

— Részletesen beszélek a saját élményeimről egy TEDx-előadásban, mely a YouTube-on is megtalálható. Tizenhárom éve élek Magyarországon, ezért könnyebb az anyanyelvemen játszani, de ha hazautazom, akkor használom a szlovák nyelvet, hiszen sok szlovák rokonom van, és Nyitrán kevesebb a magyar, mint a szlovák. Azt gondolom, hogy a színészet világában a tájszólás egy pluszadottság, egy kuriózum volt, inkább előnyöm származott belőle, nem pedig hátrányom. Különlegesnek éreztem magam tőle. A színház segített át azon a problémámon, hogy szépnek lássam magam, hiszen egy-egy szerep kedvéért hol csúnya, hol pedig szép kell hogy legyek.

Borbély Alexandra (Nánási Pál felvétele)

* Hogy érzed magad a Katonában? Fontos neked, hogy egy társulat tagja legyél?

— Már főiskolás koromban vágytam a Katonába, mert nagyon tetszettek az előadásai, illetve biztonságot adott a Máté Gáborral való folyamatos összeköttetés, aki azt tanította nekünk, amit később a Katonában láttunk. Első munkámként főszerepet kaptam Dankó Pistivel a Két lengyelül beszélő szegény román című előadásban, majd ketten szerepeltünk Mészáros Bélával a Bőrpofában. Ezekkel kezdődött a katonás pályafutásom, később pedig következett például a sorozatgyilkos nő, Jancsó Piroska alakja az Ahol a farkas is jóban vagy Rosalinda az Ahogy tetszikben. Úgy gondolom, hogy jó szerepeket kaptam, és az is nagy kiváltság, hogy Máté Gábor elengedett filmezni. Szóval úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, egy maximálisan támogató közegben, ami nagyon fontos nekem. Nemrég mutattuk be Bocsárdi László rendezésében a Tartuffe-öt, melyet láthatóan nagyon szeret a közönség és a társulat is. Jó, hogy minden évben egy-egy vendégrendezővel is kipróbálhatjuk magunkat. Ahogyan az is, hogy a színház lehetővé teszi, hogy néha más játszóhelyeken is vállalhassunk munkákat. A következő próbafolyamatom például a Centrál Színházban lesz, ahol Básti Julival játszunk közös főszerepet, utána pedig a Delta Produkció előadásában dolgozom majd, melyet Ördög Tamás rendez. Ezek a kitekintések mindig frissen tartják az embert.

* Olyan karakán jellemnek tűnsz, hogy nem tudom elképzelni rólad azt, hogy szereted, ha instruálnak.

— Pedig így van, szeretem, ha egy jó vezetővel dolgozhatok, akivel napról napra haladva felépítjük az előadást. Egy jó rendező nélkül nem is volnék jó színész. A Testről és lélekről című filmben nekem rendkívül fontos volt, hogy Enyedi Ildikó olyan gyönyörűen vezetett végig az egész filmen, és annyira értettük egymást, éreztük, amit a másik szeretne, hogy csodálatos munkaként gondolok rá vissza. A színház és a film esetében is nagyon fontos, hogy könnyű legyen a munka a rendezővel, azaz egymásra tudjunk hangolódni.

* Egy beszélgetésben volt egy olyan kijelentésed, hogy a színház a házasság, a film pedig a szerelem. Mi az, ami számodra vonzó a filmben?

— Szeretem azt az adrenalint, hogy ezt most kell nagyon jól megcsinálnom, mert később már nincs rá lehetőség, hiszen ezt a jelenetet most vesszük fel. Ez tökéletesen megfelel az én személyiségemnek. A film kihozza belőlem a legtöbbet. A színházban van idő tökéletesíteni a játékot.

* Egy rossz nap vagy hangulat mennyire tudja gátolni ezt a filmes rögtönzést?

— A rosszat is felhasználom a szerep elsajátításában. Volt, hogy nagyon keveset aludtam egy forgatás alatt, akkor is az volt a felfogásom, hogy ez jót tesz majd a szerepnek. Igyekszem minden helyzetet felhasználni, beépíteni a szerepbe. Azt is előnynek tartom, ha civilben nem vagyunk közeli viszonyban a partneremmel, mert szeretek a munkára fókuszálni, és úgy érzem, egy művészfilmnél valamiféle távolságot kell tartanom, hogy minden érzésem a kamera előtt jöjjön ki. Fontos, hogy ne öljük ki a feszültséget vagy a szimpátiát, hanem mindent hagyjunk meg a filmnek. Ezért nem szeretek a forgatásnapok végén barátkozni sem, mert úgy érzem, az nincs jó hatással a filmre.

* Van olyan filmvilág, amelyet szívesen kipróbálnál?

— Mivel nem tudok franciául, ez nem fog megvalósulni, de rendkívül érdekelnek a francia filmek, és Tarantino világát is nagyon szeretem. Amire nagyon vágyom, az az, hogy táncolhassak egy filmben. Ha meghallok egy zenét, már mozog a testem.
 

* Említetted a távolság szót, melyről nekem rögtön a Testről és lélekről című film jutott eszembe. Enyedi Ildikó először nem is neked szánta Mária szerepét, mert úgy érezte, nagyon távol áll tőled. Mennyire volt rögös ez az út, hogy egymásra találjatok Máriával?

— Az volt nehéz folyamat, hogy megkapjam ezt a szerepet. Miután Ildikó nekem adta a pszichológus szerepét, előállt azzal az ötlettel, hogy megnézné, el tudnám-e játszani Máriát. Az első pillanatban nagyon távolinak éreztem őt, de aztán az dolgozott bennem, hogy meg akarom kapni ezt a szerepet. Az első casting sajnos nem sikerült, mert Ildikó szerint túlságosan nőies a szemem, vagy ahogy kilátszik a vállam. A kamera látja, hogy a tekintetemből árad a szexualitás, Mária azonban nem ilyen. Adott még egy esélyt, de azt mondta, hogy Alexandrát hagyjam otthon. Nagyon dühösen bementem a fürdőszobába, és az volt a fejemben, hogy nem lehet, hogy egy szerep azon múlik, hogy milyen szemem van, és az is eszembe jutott, hogy én azért lettem színész, hogy mindent el tudjak játszani. Ott álltam a tükör előtt, és addig gyakoroltam, amíg úgy nem éreztem, hogy ez az a nézés, megvan. A casting napján találtam a szekrényemben egy csúnya blúzt, melyet soha nem vettem fel azelőtt, és megkértem a színházi sminkest, hogy alakítsa át az arcom olyanná, amilyen nem én vagyok. Így lett az enyém ez a szerep.

* Egy méltó elismerést kaptál, hiszen 2017-ben Európa legjobb színésznője lettél. Sikerült feldolgoznod ezt a katarzist?

— Egy év kellett ehhez, valószínűleg sokkot kaptam. Tudtam, hogy ez az én pályám, de valahol vágytam arra, hogy mások is tudják, hogy én színésznőnek születtem. Arra azért nem gondoltam, hogy valaha is ekkora szakmai elismerésben lesz részem. Boldog vagyok, hogy mégis így történt.

* A párod, Nagy Ervin szintén színművész. Milyen pozitívumai vagy negatívumai vannak annak, hogy ugyanaz a hivatásotok?

— Érdekes, hogy amikor összejöttünk, mindkettőnkkel megtörtént a filmsiker, az ő esetében a Kincsem volt az áttörés, nálam a Testről és lélekről. Szerencsére nem felejtettük el, hogy mindenről kommunikálni kell, ezért mindent átbeszélünk, és ki kell mondani, hogy nem könnyű, ha az egyikünk több felkérést kap, mint a másik. Mindketten boldogok és elégedettek vagyunk, és hálásak az életnek.