Szerb szoprán nyerte a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt
MTI
2021.09.06.
LXXVI. évf. 35. szám
Szerb szoprán nyerte a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt

Szerb szoprán, a 31 éves Sonja Šarić kapta a 30 ezer eurós első díjat és a közönségdíjat is a Zeneakadémia által szervezett IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny vasárnapi díjkiosztó gálaestjén - közölte a dalszínház az MTI-vel.

A 20 ezer euróval járó második helyen Azat Malik kazah bariton végzett, a 10 ezer eurós harmadik díjat Jihoon Son dél-koreai tenor kapta, a szintén 10 ezer eurós, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával létrejött Marton Éva Különdíjat pedig Deniz Uzun török-német mezzoszoprán/alt vehette át.

Az összegzés felidézi, hogy a szombat este a Zeneakadémia Nagytermében megtartott döntőn a versenyzők két fordulóban adtak elő egy-egy áriát a Magyar Állami Operaház Zenekara kíséretével, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényletével, emellett minden énekes kisfilmen is bemutatkozott a nézőknek, akik a kiosztott szavazólapon voksolhattak kedvencükre. A zsűri ezután határozott a díjakról, amelyeket vasárnap este gálakoncerten adtak át.

Fotó: Facebook/Zeneakadémia/Mudra László

A megmérettetésen számos különdíj is gazdára talált. A második helyezett Azat Malik kazah baritont egy-egy fellépési lehetőséggel jutalmazta a Magyar Állami Operaház és a Müpa. A harmadik helyezett Son Jihoon dél-koreai tenort ugyancsak meghívta az Operaház és a Filharmónia Magyarország. A döntőbe jutottak közül az argentin Germán Enrique Alcántara fellépési lehetőséget kapott a 2022/2023-as évadban a Zeneakadémiától és a Margitszigeti Színháztól, továbbá a legjobb baritonnak járó 800 eurós Bravo Bariton díjat vehette át a Serj Mecenat Classic Foundation of Mongolia felajánlásával.

Az egyetlen magyar döntős Fürjes Anna Csenge a Magyar Rádió Művészeti Együtteseitől és a Miskolci Szimfonikus Zenekartól nyert egy-egy meghívást, valamint a Fidelio és a Papageno kulturális portáloktól egy-egy különdíjat.

Volodimor Tiskov ukrán basszus bemutatkozhat a kazahsztáni Astana Operában, valamint fellépési lehetőséget kapott a Nemzeti Filharmonikusoktól és a Szegedi Nemzeti Színháztól. Deniz Uzun török-német mezzoszoprán/alt meghívást nyert a Müpától és a MÁV Szimfonikus Zenekartól.

"Egy zsűrielnök jobb, ragyogóbb és szebb hangokat és embereket nem is kívánhat egy nemzetközi versenynek" - idézi a közlemény Marton Évát, a Zeneakadémia professzor emeritáját. Bejelentette, hogy az ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekverseny megrendezését 2022-ben tervezi a Zeneakadémia. Úgy fogalmazott: azért fontos ez a világszínvonalú megmérettetés, mert népszerűsíti Magyarországot külföldön.

 "A 100 legjobb előadó-művészeti egyetem egyikének színpadán állunk az egyetemek világranglistái szerint. A Liszt Akadémia és a Nemzetközi Marton Éva Énekverseny közös küldetése a fiatal tehetségek gondozása, pályájuk segítése" - hangsúlyozta Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a szombati döntő előtt.

A pandémia miatt tavalyról 2021-re halasztott IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny minden korábbinál több, 66 versenyző részvételével zajlott. Ennél is többen jelezték részvételi szándékukat, de a még mindig bizonytalan utazási lehetőségek miatt az utolsó pillanatban néhány énekes lemondta fellépését.

Rekordszámú volt a jelentkezők és az elődöntőbe kerültek száma is: 47 ország 255 fiatal tehetsége küldte be videóit még 2020 tavaszán, s közülük a Marton Éva vezette előzsűri 116 jelentkezőt hívott meg akkor az élő fordulókba.

A magyar kormány által biztosított támogatásból a Zeneakadémia által megrendezett verseny zsűrijében Marton Éva elnökölt, mellette a nemzetközi operaélet kulcsszereplői foglaltak helyet: Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera casting directora, Anatoli Goussev operaénekes, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora, Larisza Gergijeva, a Mariinszkij Színház fiatal operaénekesek számára létrehozott akadémiájának művészeti vezetője, Dmitrij Vdovin operaénekes, a Bolsoj Színház Fiatal Művészek Programjának alapító művészeti vezetője, a világ számos neves operastúdiójának vendégtanára, valamint magyar részről Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Színes rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..