home 2024. április 16., Csongor napja
Online előfizetés
Szépen csillogó ezüst
Tóth Tibor
2014.09.10.
LXIX. évf. 37. szám
Szépen csillogó ezüst

Hatalmas sikert ért el Kajdocsi Tamás, a szabadkai Spartacus Súlyemelőklub tagja a kínai Nancsingban megtartott II. ifjúsági olimpiai játékokon. A szakításban 150, a lökésben pedig 186 kg-ot teljesített — összesítettben 336 kg-ot —, ami az ezüstéremhez volt elegendő a fiatal sportolók legnagyobb seregszemléjén.

Az idei korosztályos Európa-bajnokságon a szabadkai súlyemelő már nyert két érmet, akkor szakításban ezüstöt, összesítettben bronzot hozott haza. A számtalan szerbiai versenyen elért első hely mellé, az idény megkoronázásaként társult az ifjúsági olimpia és pályafutása eddigi legjobb eredménye, a nagyon szépen csillogó ezüst. A kínai verseny előtt a szerbiai olimpiai válogatottal a szlovéniai Bledben tíz napot töltött el egy edzőtáborban, ahol kiváló körülmények és minden igényt kielégítő edzőterem fogadta az olimpikonokat.

— Szakításban hat, lökésben pedig öt kilóval jobb eredményt szerettem volna elérni az olimpián, valamint az országos és az egyéni csúcsom megdöntése is szerepelt a céljaim között. Sajnos egyik sem sikerült, de az elért eredmény is elegendőnek bizonyult az ezüstéremhez. A kínai ételekhez nem vagyunk hozzászokva, ott a rizst is rizzsel ízesítik, öt kilót leadtam a súlyomból, amit a verseny közben meg is éreztem — mondta Kajdocsi.

Az aranyérmet — akárcsak az Eb-n — az örmény Simon Martiroszjan szerezte meg, míg a második helyért hárman, Tamáson kívül a francia Anthony Coullet és az iráni Reza Zadeh versengtek.

— Szakításban a franciánál nyolc, az iráninál pedig tíz kilóval többet teljesítettem, lökésben tehát ugyanennyivel többet kellett volna emelniük. Ez nem sikerült nekik, a második fogásnemben ugyanis a francia egy, az iráni pedig három kilóval maradt le mögöttem, így még tudtam növelni az előnyömet. Az örmény versenyző kimagasló eredményt ért el, szakításban 170, lökésben 221, összesítettben pedig 391 kg-mal végzett az élen. Edzőmmel, Stipan Verttel, a többi versenyzőt látva előzetesen megállapítottuk, hogy van esélyem az éremszerzésre. Úgy taktikáztunk, hogy az első és a második kísérlet biztosan sikerüljön, ezt ugyanis már elegendőnek éreztük az éremhez. Egy fogás alkalmával kétszer lehetett módosítani a súlyt. Mindhárom fogásra egymás után mentem ki, szakításban és lökésben is. Itt egy kis cselt vetettünk be, edzőm ugyanis kétszer módosított az elsőként kért súlyon, ezáltal többet pihenhettem, és — mint kiderült — ez nagyon jó lépés volt — mondja az újdonsült ezüstérmes.

Volt már nagy versenyen dobogós, de elmondása szerint egy olimpiai dobogón állni egészen más, mint egy Európa-bajnokságin. A lökés után a boldogságtól olyan állapotba került, hogy még azt is elfelejtette, mennyit szakított.

A verseny is fárasztó volt, de a Kínába való eljutás talán még ezt is felülmúlta. A csapat másfél óráig repült Belgrádból Frankfurtba, majd hatórányi várakozás után egy tizenegy órás repülőút várt rájuk Sanghajig. A kínai városban való landolás után még öt és fél órát utaztak Nancsingba, az ifjúsági olimpia helyszínére.

— A városból nem sokat láttam, mivel időnk nagy részét az olimpiai faluban töltöttük. Az én versenyemet az olimpia vége felé rendezték, így addig csak az edzésekkel foglalkoztam, a verseny után pedig alig maradt időnk, hogy bármit is megnézhessünk a városból. Az olimpián kiváló kapcsolat alakult ki a magyarországi, a horvát és a bosznia-hercegovinai versenyzőkkel, velük könnyen meg is értettük egymást. A többiekkel is barátkoztunk, de ők azért annyira nem voltak nyitottak, hogy új barátságokat kössenek — mondta Tamás.

Pihenésre egy ilyen nagy siker után sincs idő, beszélgetésünk másnapján ugyanis már Moszkvába, az Elnökök Kupájára utazott, ahova csak a legerősebb és a legjobb eredményt elért súlyemelők kapnak meghívást. A moszkvai viadal után néhány hazai verseny következik, majd a ciprusi junior-Európa-bajnokság, ahova Szabadkáról hárman — Tamáson kívül bátyja, Tivadar és Rozsnyik Ervin — utaznak. Az utóbbi kettő a 23 éven aluliak, Tamás pedig a 20 éven aluliak mezőnyében indul. A cél egy érem megszerzése, de Tamás szerint az első ötbe jutás is már szép eredmény lenne.

Kiss Ferenc, a Spartacus Súlyemelőklub titkára nem leplezte örömét a kiváló eredménnyel kapcsolatban.

— Ez az ezüstérem nemcsak a klub számára nagyon jelentős, hanem Szabadkának és az országnak is. Ebben a sportágban ugyanis egy ilyen jeles versenyről ez az első érmünk. A korosztályos Európa–bajnokságon néhány hónapja szerzett ezüst és bronz az Eb-k történetének első szerbiai érmei voltak, és ugyanez a helyzet az ifjúsági olimpián nyert ezüsttel is, mivel ilyen eredményt sem junior, sem felnőtt súlyemelő nem ért még el. A további sikerek attól függnek, hogy Tamás mennyire lesz kitartó. Kitűnő tanuló, kiváló sportoló, intelligens gyerek. Ez mind szükséges ahhoz, hogy a kitartás mellé eredmények is párosuljanak. Jövőre nem várhatunk tőle nagy eredményeket, mivel a tizennyolcadik életéve betöltésével a juniorok közé kerül, ahol a felső korhatár húsz év. Ott majd erősebb ellenfelekkel találkozik, de bízom benne, hogy ha előbb nem is, de két-hérom éven belül újabb éremmel tér vissza valamelyik világversenyről — vázolta a helyzetet Kiss. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..