home 2024. október 12., Miksa napja
Online előfizetés
Szép autók 2020-ban (1.)
Lábadi Loránd
2020.09.23.
LXXV. évf. 38. szám
Szép autók 2020-ban (1.)

Az idei év igencsak termékeny, ami az új gépkocsimodelleket illeti, melyek egyébként valamivel olcsóbbak is lettek. E kedvező jelenség hátterében a nagy kínálat, valamint a vásárlóerő megcsappanása áll — a legyártott járműveket mindenki mielőbb szeretné értékesíteni. A legismertebb autók, melyek a minőség tekintetében már nagyon régóta az élvonalban tartózkodnak, most különféle kedvezményekkel csalogatják a vásárlókat. Például ami eddig csak felárral volt kapható, az most már az alapcsomag része, ami nekünk, potenciális vevőknek kiváló hír. Ezt a helyzetet érdemes kihasználni, most akár hitelre is megéri autót vásárolni.

Az Opel a kisebb járművek kategóriájában az Astrával és a Corsával jelent meg, melyek valóban szép vonalvezetésűek, igaz, egy kicsit hasonlítanak valamelyik régebbi modellre, de ez csupán egy szubjektív vélemény. Az Astra számtalan extrával gazdagítva, illetve a legújabb fejlesztésű motorral készül, mely háromhengeres, 1,4 literes, 145 lóerős, de 1,2 literes erőforrással, 110 és 130 lóerős változatban is kapható. Hossza 4370 mm, szélessége 1809 mm, magassága 1485 mm, a műszerfal nagy része digitális kijelzős, de tökéletesen áttekinthető. Végsebessége 220 km/h, ami pedig az üzemanyag-fogyasztást illeti, 7 és 8 liter között mozog, persze városi üzemmódban, míg a kombinált fogyasztás 5 liter körül alakul. A fényérzékeny tükör, az automatikus fényszórókapcsolás, a defekt- és az esőérzékelő, a fűthető első ülések és kormánykerék, valamint a többi extra mind-mind növeli az értékét. Valóban egy tökéletesen megépített autó, melyet városban is használhatunk, de egy hosszabb úton sem fog cserben hagyni bennünket.

A francia márkák közül a Renault Captur került a figyelem központjába. Hossza 4230 mm, szélessége 1800 mm, magassága 1593 mm. A motor 1,0 literes, háromhengeres, 100 lóerős, illetve 1,3 literes, négyhengeres, 155 lóerős. A gázüzemű változat újdonság, mivel nem mindegyik autógyár készít ilyen gépkocsit. A dízelmotor is marad, igaz, már kevésbé szennyezi a környezetet, mint a benzinüzeműek, vagy legalábbis megközelíti azt az értéket.

Természetesen a Peugeot sem maradhat ki a felsorolásból, mivel autói az európai modellek közül talán a legszebbek. A gyár óriási változáson ment át, és hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt az élvonalba került. Nemcsak a szép külalak, de az erőforrások megbízhatósága is magas pontszámot kap valamennyi felsorolásban. A Peugeot 208 az eladási listák szerint a megjelenésétől kezdve a vállalat húzómodellje. Hossza 4055 mm, szélessége 1745 mm, magassága 1430 mm, a benzinmotor 1199 cm3-es, maximális teljesítménye 75 lóerő (55 kW), a váltó ötfokozatú, manuális, végsebessége 170 km/h. A dízelüzemű, 1499 cm3-es motor teljesítménye 100 lóerő (74 kW), végsebessége 188 km/h, a váltó hatfokozatú, manuális. Gyorsulása jobb, mint a benzinüzemű motorral felszerelt változaté. Mindegyik modell Stop/Start rendszerrel gazdagodott, továbbá az összes erőforrás takarékos, ami a Peugeot motorok fő jellemzője. A gyár járműveire az extrák sokasága jellemző, melyek a legújabb elektronikai fejlesztéseket is tartalmazzák, a tervezők nem bántak szűkmarkúan velük.

A japán autógyártás nagyjai közül a Honda mutatkozik be a legújabb Jazz-zel, mely egy más külalakot kapott. A motor 1498 cm3-es, soros, négyhengeres, maximális teljesítménye 98 lóerő (72 kW), végsebessége 175 km/h. A jármű hossza 4090 mm, szélessége 1725 mm, magassága 1556 mm. A belső tér igencsak szerényen van kialakítva, ami egyébként nem jellemző erre a típusra. Az extrákról is ugyanez mondható el, ami már hátránynak számít. Az üzemanyag-átlagfogyasztás 4 liter körül alakul, persze a vezetési technikától függően. Az ára egy kicsit magas, de a megbízhatósága ellensúlyozza, ami nagyon lényeges szempont.

A Mazda autók a minőség és a luxus megtestesítői, ennek megfelelően drágábbak is az átlagnál, de annyival azért nem, hogy ne tudna szinte bárki megengedni magának egy ilyen gépkocsit. A Mazda 3 egy sportos autó, mely elsősorban a fiatalabbaknak nyújt feledhetetlen élményt, de a többi korosztály is kedveli. Hossza 4460 mm, szélessége 1795 mm, magassága 1435 mm, öntömege 1274 kg, míg a megengedett maximális tömege 1875 kg. Az 1998 cm3-es benzinmotor maximális teljesítménye 122 lóerő (90 kW), végsebessége 197 km/h. A belső kidolgozás szinte hibátlan, ami pedig az üléseket illeti, a legjobb minőségű anyagokból készültek. A műszerfal tökéletesen áttekinthető, az összes szükséges adat megtalálható rajta. Az üzemanyag-fogyasztása egy kicsit magas, da takarékos és ügyes vezetéssel ez valamelyest mérsékelhető, így az átlag 7 liter környékén van, de akár 6,4 literig is lemehet. A külső nagyon hasonlít más gyártók modelljeire, amit egyébként a többi, legújabb szép autóról is elmondhatunk. Úgy látszik, ez a vonalvezetés az idei év jellegzetessége.

(Folytatjuk)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..