Meg alföldi szűrben. Ám ez utóbbi — legyen bármily gyönyörű is — pusztán érintőlegesen fontos, a lényeg a papucson van. A híres szegedin, melynek kifogyhatatlan számú változata létezik, és ezekből mutat be egy kamaratárlatra valót a dóm látogatóközpontja. Két, Vajdaságban készült remekművet is beválogattak az anyagba, Nyers Attila és Szalma Sándor alkotását.
Frank: Frank Yvette felvételei
Aki már járt a Szegedi dómban, a Magyarok Nagyasszonya-székesegyházban, valószínűleg felfigyelt arra, hogy a szentély mennyezetét díszítő egyik mozaikkép a Szűzanyát cifraszűrben és a párja nincs szegedi papucsban ábrázolja. A műalkotást Márton Ferenc készítette 1931-ben, s érdekes módon nem a papucsáról híresült el az arra méltán büszke szegediek körében, hiszen a helyiek Szögedi szűrös Madonnaként emlegetik. Ez a Szűzanya-ábrázolás a kiállítás központi alakja, a közelről megcsodálható fotón jól látható a lábát bújtató, piros szegedi papucs, amely ékes bizonyítéka e lábbeli egykori népszerűségének — olvasható a kiállítás sajtóanyagában.
A tárlaton a Szegedi Papucsért Alapítvány gazdag gyűjteményéből látható szemet gyönyörködtető válogatás, a kísérő fotókon és filmeken pedig az alkotás folyamata ismerhető meg, régi és mai mesterek vallomásai alapján.
— A papucs viselése és készítésének tudása a török hódoltság korában érkezett meg Szegedre. A mesterek rögtön innovációba kezdtek: a lapos sarkú, felfelé kunkorodó orrú török papucs a szegedi mesterek kezében egy elegáns, nagyon szép, karcsú, női magas sarkot kapott, mely igazán csinossá tette viselőjét, és a lábbeli orrát is lekerekítették. Ebből adódóan egy egészen egyedi papucs alakult ki, melyet Szegeden nagy előszeretettel hordtak, igaz, csak szép időben vagy otthon, a sáros hónapokra maradt a csizma vagy a bocskor — magyarázza Szögi Csaba, az alapítvány kuratóriumának elnöke. — Az innováció mindig is jellemezte a szegedi papucsot, az I. világháború után pedig egy nemzetiidentitás-képző ereje is lett azáltal, hogy megjelentek a hímzett népi motívumok, a pipacs és a mezei virágok gyönyörű változatossága. A trianoni trauma árnyékában az úrihölgyek is kedvet kaptak a viselésére, a bojtos variáció kiválóan illett a házi köntösökhöz. Korábban a papucs vagy sima fejű volt, vagy ha hímzett, akkor pöttyös, avagy a szoknya vagy a kötény anyaga és mintázata köszönt vissza a papucsfejen.
A XX. század első felében emblematikus termékké vált szegedi papucs népszerűségének fenntartását 2017-ben karolta fel a Szegedi Papucsért Alapítvány. Azóta kétszáznál is több szegedi papucs került a gyűjteményükbe — ezekből láthat többet a közönség, dr. Bárkányi Ildikó válogatásában. Az alapítvány azonban nemcsak gyűjti és felújítja a régi papucsokat, hanem eltökélt célja a tudásátadás és az innováció támogatása is.
— A XIX. és a XX. század fordulóján csaknem 80 papucsosmester dolgozott Szegeden. Kalocsától Nagyváradig mindenhová vitték a vásárokba a szegedi papucsokat. A két világháború között már csak negyven papucsosmester tevékenykedett a városban, majd az 1950-es évek téeszesítése következményeként megszűntek a nagy papucsműhelyek, és csak néhány mester maradt, aki saját kis műhelyében még készített papucsot, többek között Baranyai István, Bárkányi István, Rátkai Sándor, ám abban a rendszerben inast vagy segédeket nem tudtak tartani maguk mellett. A Szegedi Papucskészítő Ktsz.-ből eleinte míves papucsok kerültek ki, hiszen jó nevű mesterek és segédek jutottak be ebbe a kisipari termelőszövetkezetbe, viszont nem volt utánpótlás, minőségi anyag, majd pedig a szocialista termelés jegyében egyre jobban áttértek a minőségiről a mennyiségi papucskészítésre. A szegedi ktsz.-t végül megszüntették, és Szombathelyen egy cipőkészítő ktsz. gyártotta a szegedi papucsokat… Az 1970-es, ’80-as években ezeket lehetett a népművészeti boltokban kapni, melyeknek már igazán semmi közük nem volt a szegedi papucshoz. Alapítványunk célja a szegedi papucs készítésének és viselésének a népszerűsítése, a hagyomány továbbvitele, életben tartása. Ennek megfelelően különféle kiállításokat, eseményeket, konferenciákat rendezünk, megjelenünk Budapesten az augusztus 20-a környékén megtartott Mesterségek Ünnepén vagy a szentendrei skanzenben a Pünkösdi Örökség Ünnepen.
Évente megrendezzük a Szegedi Papucs Napját a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában, ahol egy állandó kiállítás is várja a látogatókat, ami azért jó, mert ott rengeteg fiatal fordul meg, és így láthatják a szegedi papucsot. Alapítványunk a szakmai utánpótlásra gondolva papucsfejhímző tanfolyamot szervezett az Agorában, most már van húsz okleveles papucshímzőnk. Hosszú évek munkájának köszönhetően a szegedi papucs készítése bekerült az új OKJ-s rendszerbe, s 2021 januárjától iskolai szinten is választható, hiszen helyet kapott a népi kézművesszakok között, melyek államilag elismertek, és szakképesítést adnak. Emögött óriási munka van, mert nemcsak a tananyagot, a tantervet kellett kidolgozni, hanem oktatókat is kellett képezni, bőrművesek tanulták el a fortélyokat Sallay Tibor műhelyében, hogy aztán ők maguk is tanítani tudják. Azon dolgozunk, hogy minél többen tudják, a szegedi papucs gyönyörű, használható, és a mai napig készül. Élt, él és élni fog — fogalmaz Szögi Csaba. — Jól bizonyítja ezt az is, hogy Attalai Zita Ferency Noémi-díjas iparművész, cipőszobrász újraálmodta a szegedi papucsot.
A szegedi papucsot bemutató kamaratárlaton a felnőtt- és gyermeklábbelik mellett a papucskészítés folyamatába is betekinthetnek a látogatók kisvideón, valamint bepillanthatnak Bárkányi István és Sallay Tibor papucskészítő műhelyébe Frank Yvette fotósorozata által.
Nézzék meg mindenképp, az év végéig várják a közönséget.
